Papp László Tamás
Papp László Tamás

Szimbolikus, irracionális nacionalizmus, (néhány szépséghibával) pragmatikus konzervatív-liberális gazdasági fordulat. Ez a kettősség jellemzi a Fidesz politikáját a kormányalakítás, illetve a hiánycél-emelésnek kijózanítóan gátat szabó forintsokk óta. Az előbbi afféle zárt, pártos „törzsi mitológia”, az utóbbi haszonelvű, nyitott a gazdasági realitásokra. Melyik lesz erősebb? Nem tudni. De ha egyik sem kerekedik a másik fölé, egyensúlyt találni akkor is kell köztük. Mint azt tengerentúli párhuzam is bizonyítja.

A Fidesz „neokonzervatív fordulatáról” beszél Orbán Viktor 29 pontja kapcsán az LMP. Igaza van? Részben igen. A Fidesz a kampányban – illetve végig a Gyurcsány-és Bajnai-kormány regnálása során – baloldali, sőt kádári értékeket (közszolgáltatások alanyi jogú térítésmentessége, közalkalmazottak és kisemberek ún. szerzett jogainak védelme) kért számon a hatalomgyakorlókon. Most azonban határozottan a közép-és felsőosztálynak előnyös intézkedéseket vezetett be. Az egykulcsos SZJA becikkelyezése, az adójóváírás felszámolása, a költségvetési bérköltségek megnyirbálása, a társasági adómérséklés, családi adókedvezmények stb. alapvetően, összességükben az átlagnál jobban kereső magánalkalmazotti-vállalkozói rétegeknek kedveznek. A döntés vesztesei a központi újraelosztástól függő társadalmi szegmensek (közalkalmazottak, nyugdíjasok, segélyezettek), illetve az alacsony jövedelmű dolgozók. Ők nem reménykedhetnek olyan gavalléros jóléti kiadásnövelésben, mint a 2002-es Medgyessy-program idején. Mi több, a második Orbán-kormány folytatja, amit elődje, a Bajnai-kabinet elkezdett: a hitelekből, valamint bevételnövelő sarcolásból fedezett – így már középtávon is fenntarthatatlan – jóléti állam leépítését.

Cikkíró ugyanezen intézkedéseket követelte a megbukott szoclib koalíciótól hosszú évek óta.  Ugyanakkor empatikusan viszonyul a Fideszre szavazó, s magát a program hallatán esetleg becsapva érző átlagpolgárokhoz. (Orbán pártja beszélt ugyan adócsökkentésről, de arról, hogy ennek direkt kedvezményezettjei a közép-és felsőrétegek lesznek, már kevésbé szólt.) Szabadelvű kommentátorként azonban határozottan úgy véli: piacgazdaságban – főként válság idején – a sikeres (vagy legalább sikerre esélyes) emberek támogatásával lehet virágzó országot létrehozni. Ugyanis csak az innovatív, önálló egzisztenciával bíró, leleményes, magát jól feltaláló polgárság tud eladható árut termelni, szolgáltatást nyújtani, azokon keresztül munkahelyet teremteni, reálgazdasági értéknövekedést produkálni. Az átlagos (vagy átlag alatti) jövedelmű kisembernek nincs annyi tőkéje, s nincs olyan speciális gazdasági tudása, hogy ezt megtehesse. Ráadásul az ő helyzetük sem a felelőtlen, rövidtávú állami „vívmányoktól”, hanem a középosztály sikerétől fog javulásnak indulni. Attól, ha a kis-és középvállalkozók, illetve a hazai, valamint nemzetközi nagytőkések egyre többüknek adnak munkát. Tegyük hozzá: az egykulcsos adófilozófia nem is arról szól, hogy diszkriminatív módon segítené a gazdagabbakat. Hanem arról, miszerint – a progresszív közteherviselés eltörlése révén – továbbiakban nem bünteti a sikert. A rettentő bonyolult több-vagy sokkulcsos adórendszer, akárhogyan próbáljuk igazolni, végső soron mégiscsak arra fut ki, hogy a nagyobb vagyonú, jövedelmű személyeket aránytalanul magas, szankciójellegű elvonással (s adminisztrációs többletteherrel) sújtják.

Ez csalásra, trükközésre ösztönöz. Minél több populista különadót és büntető adósávot vet ki a gazdagokra a közhatalom, annál többen „disszidáltatják” közülük cégüket offshore adóparadicsomokba, annál többen végeztetnek feketemunkát, stb. Tehát: akkor is egyetértek a változtatások eme részével, ha átlagkeresetű értelmiségiként jómagam sem tartozom a fordulat egyértelmű nyertesei közé. Ugyanakkor a program legjobb indulattal is csak neokon-piacpárti félfordulatnak tekinthető. Csökkenti-enyhíti a középosztályi adóterheket, nem vitás. Viszont ennek financiális hátterét nem (csak) kiadáscsökkentés, hanem bevételnövelés révén (is) akarja garantálni. Leginkább a banksarcolással. Mondván: ne az emberekkel fizettessék ki a válság árát. Csakhogy a gazdasági rövidzárlatok cechjét végül mindig és mindenütt a társadalom kénytelen állni. Tegyük fel, bevezetik a pénzintézeti nyereségelvonást. Ez előbb-utóbb megjelenik a számlavezetési és hitelbírálati díjak emelésében, a hitelfeltételek szigorodásában, a törlesztő-részletek növekedésében, a betéti kamatok csökkentésében, a végrehajtási eljárások gyarapodásában. Ha pedig egy bank nem bírja a versenyt, és az adó miatt tönkremegy, sok száz (vagy akár több ezer) alkalmazott kerül utcára. Hitel (illetve az azt lehetővé tévő banktőke) nélkül nincs modern gazdaság. Vagyis a reálgazdasági adócsökkentés és a bankadóztatás egymást ütő törekvések. Hogy ez úgymond csak viszonzása lenne annak, hogy a kormány „megmentette” a bankokat válság idején, az kicsit fals érv. A jogbiztonság szempontjából is kétes dolog, hogy valaki kap egy bizonyos összegű egyszeri segélyt, aztán ezt a konkrét, múltbeli összeget utólag próbálják feltételekhez kötni. (Arról nem is szólva, hogy a bankmentés nem csupán a tulajdonosoknak, hanem a kisbetétesek tömegeinek is alapérdeke volt.) A magyar bankok kisemberi ügyfeleinek, betéteseinek, részvényeseinek nem bankadóra, hanem az eddiginél szigorúbb (és ügyfél-centrikus) bankfelügyeletre van szüksége.

Mindazonáltal tény, a Fidesz-politika jelenleg nagyságrendekkel jobban hajaz az amerikai Republikánus Párt irányvonalára, mint fél éve. Helyzetük különböző – előbbi nyolc év ellenzékiség után jutott hatalomra, utóbbi kétciklusnyi kormányzás után lett politikai kisebbség – de ideológiai színárnyalatuk hasonló. Gazdasági dolgokban e pillanatban mindkettő inkább szabadelvű-piacpárti, világnézeti-morális síkon azonban inkább kultúrharcos paternalista. Az USA-ban ez inkább hitbeli-vallási, nálunk pedig nemzeti-etnikai vonalon tűnik ki a jobboldalnál. A tengerentúlon pl. otthon és világszerte képviselik, hogy az állam minél kevésbé avatkozzon a gazdaság, a civil szektor, az önszerveződő honpolgári közösség ügyeibe.

És a hatalom csak akkor lépjen a privacy körébe, ha az feltétlenül szükséges (bűnözés, terrorizmus, háború, elemi csapás, stb.) Ugyanakkor viszont a melegházasság, eutanázia, abortusz, őssejt-kutatás, prostitúció, szexuális kapcsolat, evolúcióelmélet oktatása stb. témakörében a konzervatív államfelfogás nagyon is beleszól (vagy bele akarna szólni) az egyén magánéletébe. Méghozzá rigorózusan korlátozó jelleggel. De az bizony kettős mérce, hogy egyfelől azt papoljuk, az állam rossz gazda, vonuljon ki mindenhonnan, döntsön az egyén szuverén módon, de amikor az istenadta polgár olyan döntést hoz, ami nincs ínyünkre, akkor erőhatalommal kényszerítjük a dolog visszavonására. Az nem igazi szabadság, hogy a másik ember szabadon teheti, ami nekem, mint államhatalomnak tetszik. Egyoldalú szabadságfelfogás, hogy a felnőtt amerikainak tűzfegyvert viselni alanyi joga, míg a prostitúció önkéntes gyakorlása, a prostituáltnál tett látogatás, vagy akár egy pár gramm marihuána birtoklása egyes tagállamokban akár börtönnel is sújtható.

[[ Oldaltörés (Folytatás) ]]

A Fidesz „nemzeti fronton” ugyanígy saját magyarságfelfogását igyekszik különböző szimbolikus törvényekbe iktatni. Ezek ugyan kevésbé rigorózusak, mint az USA-beli ultrakonzervatív jogalkotás (és – szemben pl. a szlovák nyelvtörvénnyel - természetesen szankcióval sem járnak.), de mégis ugyanazon logikát tükrözik. A gazdasági szabadságot a republikánusoknál valláserkölcsi paternalizmus, a Fidesznél pedig egyfajta nemzeti paternalizmus ellensúlyozza. A főmotívumokat persze kiegészítik a mellékmotívumok. Ha nem is etnikai-kultúrnemzeti alapon, de az USA jobboldalának is fontos az időnként groteszkül túlhajtott művi patriotizmus, s ha kevésbé bigott módon, de a Fidesz is hangsúlyozza a tradicionális vallás nemzetépítő szerepét. Mindkettőnél létezik egyfajta hagyományelvű kánon. Szemben az identitások sokféleségét (és egy adott identitás többféle lehetséges felfogását) hangsúlyozó liberálisokkal, a konzervatívok meghatároznák, ki a jó magyar/jó amerikai. Bizonyos szűkkeblű hazafiassági, erkölcsösségi fokmérőt dolgoznak ki. Ennek káros, veszélyes mellékhatásait aligha kell sokat bizonygatni. Az életpárti fundamentalizmus szélsőséges kinövései az Egyesült Államokban az abortuszklinika-robbantások, az öncélú lokálpatrióta fegyverkultuszéi pedig a különböző félkatonai milíciák. A szimbolikus „nemzeti fundamentalizmus” hazánkban is megszülte vad kistestvérét, a tettre kész (és tetteket követelő) etnikai populizmust, amely végül már az őt eredetileg befogadó Fideszt is ellenségnek tekintette.

A vallási normák „hitetlenekre”történő USA-beli rátukmálása vagy a magyarkodás túlzásba vitele ellenszenvessé teheti a fenti pártokat. Főleg épp azok körében, akiknek a gazdasági szabadság fontos, de a világnézeti és önkifejezési szabadság legalább annyira. Az önálló egzisztenciájú polgár nemigen szereti, ha megmondják neki, hogy éljen, ha valamilyen brosúra-ízű „népnevelő tudatformálás” részeként kincstári identitást javallnak neki. Ebből könnyű olyan helyzetbe kerülni, a szélsőséges rétegek a teokrácia (vagy etnokrácia) létrehozásának reményében kezdik el újra szeretni (és kompromittálni, lejáratni) a főáramú jobboldalt, a mérsékelt középrétegek viszont pont ennek gyanúja miatt fordulnak el tőle.

Végül pedig: Orbánéknak is tudniuk kell, hogy az amerikai pártpéldakép egészben nem lemásolható. Főként nem pár év alatt. A tengerentúlon a republikánusok gerincét alkotó WASP – a fehér, angolszász, protestáns középréteg – évszázados politikai váltógazdasági fejlődés eredményeként hozta létre gazdaságilag liberális, ideológiailag az ultrakonzervatívtól a jobbközépig terjedő anyapártját, amely kicsit bigott, kicsit maradi, de az övék. Mindezt alulról építkezve (pont a demokraták New Deal-jének bürokratizált szuperállamát kritizálva), a demokráciát respektálva tették megkerülhetetlenné. A republikánus nyelvben a liberális szitokszó (annak dacára, hogy gazdaságfilozófiájuk tőrőlmetszett szabadelvű-piacpárti), de igazából nem a közgazdasági vagy klasszikus polgári liberalizmust értik alatta. Hanem egyrészt a politikailag korrekt, ortodox feminista, multikulturalista és progresszív szalonbaloldalt. Másfelől a testünk fölötti szexuális, egészségügyi, reprodukciós önrendelkezést (tehát az egynemű kapcsolatok azonos jogait, abortusz-és eutanáziaszabadságot, a vallás tudományos oktatásból való száműzését, a halálbüntetés eltörlését stb.) követelő modern emberjogi liberalizmust. További – a keményvonalas republikánusok szerint a fenti liberalizmussal egylényegű - ellenségkép-gyűjtőfogalom a szocializmus. Mely azonban nemcsak a mifelénk 1989-90-ig létezett tervgazdasági parancsuralmat fedi le náluk. Hanem mindenféle, központi újraelosztáson alapuló jóléti államot.

Ha Orbán valami hasonlóban utazik, akkor kénytelen lesz ugyanily kódolt tolvajnyelvet használni. Liberális adóreformját jobboldali mezbe bújtatni. És „gazdasági patriotizmusként” feloldani a jelképes nemzeti retorika vizében. Mikor pedig a posztkommunista oligarchák, a szocializmus öröksége ellen mennydörög, annak rejtett jelentése az lesz, hogy nemcsak a posztkádári vezetést tünteti el, de a posztkádári újraelosztós társadalomfilozófiát is lebontja. Már ha ez a célja. Ha igen, akkor látnia illik: amennyiben a szocialisztikus társadalomszemléletet halálra ítéli – „polgárit” rakva a helyére – akkor nem teremtheti újjá gazdasági dimenzióban sem. Nem működhet úgy, hogy azon pénzek, amelyeket eddig az MSZP kedvenc választórétegei kaptak alanyi jogon, dotáció gyanánt, ezentúl a Fidesz-törzsbázisnak jutnak gazdaságélénkítés, a polgári középosztály megteremtése címszavakra cserélve a hipokrita szoclib esélyegyenlőségi mantrát. Nem az állam feladata, hogy polgárságot teremtsen. A közhatalom dolga annyi, hogy tehercsökkentéssel, bürokrácialeépítéssel, piacbarát hitel-és kamatpolitikával, versenyképes tudást nyújtó, tehetséggondozó oktatással megadja az esélyt mindenkinek, hogy a maga szintjén polgár lehessen. A többiről meg döntsön a fair vetélkedés. Törődni ezen felül – rászorultsági alapon - csak azokkal kell, akik erre önhibájukon kívül nem képesek.                

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Már Pintér Sándor bizalmasa is milliárdos lehet

Már Pintér Sándor bizalmasa is milliárdos lehet

Magyar módra regulázná meg a sajtót a lengyel kormánypárt

Magyar módra regulázná meg a sajtót a lengyel kormánypárt

Hajnalig dübörgött a hangpróba a Puskás-stadionban és környékén

Hajnalig dübörgött a hangpróba a Puskás-stadionban és környékén

Radar360: A nap, amikor majdnem tartanak klímaügyi ülést a Parlamentben

Radar360: A nap, amikor majdnem tartanak klímaügyi ülést a Parlamentben

Távozik a genovai viaduktot üzemeltető cég vezetője

Távozik a genovai viaduktot üzemeltető cég vezetője

Apple-számítógépet használ? Ne higgye, hogy annyira biztonságban van

Apple-számítógépet használ? Ne higgye, hogy annyira biztonságban van