hvg.hu: Osztolykán Ágnes, a bizottság LMP-s alelnöknője annak a félelmének adott hangot a bizottsági vitában, hogy a javaslat alapján fölállítandó Magyarság Háza nemzetkoncepciója „elmegy egy radikális irányba”. Ismerve például a Magyarok Világszövetsége elmúlt húszéves történetét, nem megalapozott az aggály?

Pokorni Zoltán: De az. A mögöttünk lévő húsz esztendő számos eseménye megalapozza ezt az aggályt. Tegyük félre azt a kérdést, hogy a rendszerváltás utáni túlkokárdázott, szittyakürtös reakció mennyiben fakad a negyvenévnyi elhallgatásból, sunnyogásból. A kérdésére válaszolva: nagyon el lehet rontani, ennek kockázata fönnáll, én ezt nem vitatom.

Pokorni Zoltán

Fazekas István

Bízom azonban abban, hogy a kormány nem elrontani fogja, hanem a XXI. század kihívásainak megfelelő, a legmodernebb technikát alkalmazó szellemes, a ma emberének – gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt – szóló, érthető, fogyasztható, interaktív kiállítási rendszert tud fölépíteni. Pezsgő, jó, az embereket szívükben, eszükben megszólító kiállítást kell produkálni. Az 1995-ben született gyerekeknek nem lehet ezt a poros, búsongó, múltba forduló nyelven beszélni. Úgy kell hozzájuk szólni, hogy megértsék: a kor nyelvével, eszközeivel, kultúrájával.

hvg.hu: A határozati javaslat szerint Trianon évfordulója iskolai emléknap lenne. A deklarált cél az, „hogy valamennyi közoktatásban tanuló fiatal legalább egyszer tanulmányai alatt a magyar állam támogatásával eljusson a magyarlakta területekre”. Ezt össze lehet-e kapcsolni a másik három emléknappal, vagyis a Soá, illetve a kommunizmus áldozatainak, valamint az aradi vértanúk emléknapjával? Arra gondolok, hogy el lehet menni például Nagybecskerekre, ahol még mindig laknak magyarok és egyúttal meg lehet emlékezni az ott született Lázár Vilmos honvédezredesről. Vagy le lehet tenni egy követ a kassai zsidótemetőben a Soá ottani – túlnyomórészt magyar anyanyelvű és érzelmű – áldozatainak emlékművén.

P. Z.: Egy ilyen kirándulás szolgálhatja a másik három emléknapot is. Továbbmegyek: egy ilyen kirándulás, a kisebbségi lét személyes megtapasztalása érzékenyebbé, nyitottabbá teszi a gyerekeket a Magyarországon élő kisebbségek gondjaira, problémáira. Nagyon sok mindent lehet tudni elméletben, tankönyvekből, de a személyes tapasztalatot, az átélhető élményt semmi sem pótolhatja. Nem több ténynek, évszámnak a gyerekek fejébe vésése a cél, hanem a személyes, élményszerű tapasztalat.

hvg.hu: Ebbe belefér-e, hogy egyazon kirándulás során Újvidéken a diákok megtekintsék az 1944-es titói és és az 1942-es magyar csendőri vérengzés áldozatainak emlékművét is?

P. Z.: Igen. Azt remélem, hogy Magyarország kinő a kamaszkorból, a túlzó, érzelemittas szélsőségek korából és higgadt felnőtt módjára képes szembesülni saját gyengeségével, saját bűneivel és erényeivel, büszkeségre okot adó kiválóságaival egyszerre.

hvg.hu: Arról is lehet például szó, hogy egy trencséni kirándulás során a diákok szembesüljenek  a szlovák interpretációval: azzal, miszerint Csák Máté Matúš Čák Trenčiansky művésznéven nagy szlovák nemzeti hős, aki harcolt Károly Róbert elnyomó magyar központosító törekvéseivel szemben?

P. Z.: Nem ez a célja igazán ezeknek a kirándulásoknak, de ha elmennek Trencsénbe, ez nyilván szóba kerül.

hvg.hu: Tudom, hogy ön akkor még nem volt képviselő, de mennyire hiteles a Fidesz részéről Trianonra emlékezni annak fényében, hogy 1990. június 4-én a frakció kivonult az Országgyűlés trianoni megemlékezéséről?

P. Z.: A kivonulás nem a tárgynak szólt, hanem annak, hogy a Szabad György házelnök által vezetett házbizottságban megállapodás köttetett a megemlékezés mikéntjéről és a kormánytöbbség ezt a megállapodást nem tartotta be. Az efölötti fölháborodás, nem pedig a trianoni béke megítélésének kifejezése volt a kivonulás. Megjegyzem: rossz döntést hozott a Fidesz, mert a kivonulást félre lehetett érteni. Azt akarta kifejezni, hogy az akkori kormánykoalíció eljárása elfogadhatatlan, de nem így kellett volna, mert lám-lám, húsz év elteltével is félreértik ezt a gesztust. Egy gesztusnak pedig egyértelműnek kell lennie.