A második Orbán-kormány eddigi legfontosabb hetén vagyunk túl, kiemelkedő jelentőségű döntések születtek: a vörösiszap-ömlés katasztrófáját követő egy héttel, október 11-én az Országgyűlés pár óra alatt megszavazta a Mal Zrt. kormányzati felügyeletét lehetővé tévő törvényt. A második nagy súlyú döntés elsősorban a multinacionális nagyvállalatokat, ezen belül a kiskereskedelmi láncokat, telekommunikációs cégeket és energiavállalatokat sújtó „válságadó”, amelyhez hozzájön a kormány szándéka, hogy leállítja és ideiglenesen a kormányzat kezelésében hagyja a magánnyugdíjpénztáraknak járó mintegy havi 30 milliárd Ft befizetés folyósítását. Mindkét elhatározásnak közös jellemzője, hogy megnöveli az állam hatalmát, mert e döntések révén növekszik a kormány hatásköre, és az újabb adók kiszabásával igen komolyan beavatkozik gazdasági életbe is. Azért is fontosak, mert sok mindent elárulnak a mostani kormány felfogásáról és a kormányzás irányvonaláról.

Az állami befolyás növekedése

Az iszapkatasztrófára reagáló törvény még egy A4-es oldalt sem tett ki, mégis félreértelmezték egyesek a nyilvánosság csatornáin. Azt olvasták ki belőle, hogy mostantól az Orbán-kormány bármikor, kénye-kedve szerint felügyelete alá vehet egy akármilyen vállaltot, tehát ezen értelmezés szerint holnaptól a Mol-t, vagy az OTP-t is megszállhatják a kormányzat tisztviselői. Ez azonban nem helytálló, mert a most elfogadott módosításra is vonatkozik a honvédelmi törvény feltétele, hogy ilyen intézkedést csak rendkívüli helyzetekben – megelőző védelmi helyzet, rendkívüli állapot, szükségállapot, veszélyhelyzet, külső fegyveres támadás – lehet meghozni (lásd a honvédelmi törvény 148.§-át).

Tagadhatatlan persze, hogy az Orbán-kormány ezzel a lépésével a rendszerváltozás óta eltelt húsz évben példátlan módon terjesztette ki közjogi befolyását a gazdasági élet szereplőire. Ugyanakkor szükségesnek tűnik annak kimondása is, hogy semmiféle államosításról – legalábbis egyelőre – nincs szó, hiszen a kormány nem szerzett tulajdonrészt a cégben. Látni kell azt is, hogy a gazdasági életben való fokozottabb állami részvétel, horribile dictu az államosítás a nyugati államokban is jelen volt (pl. a második világháború után a munkáspárti brit kormány idején, vagy Franciaországban, Mitterrand elnökségekor az 1980-as években) vagy jelen van a gazdasági válság ösztönözte állami intézkedések nyomán. Igaz, az ottani – átmenetinek szánt – államosítások esetében (mint a német Hypo Real State Bank, vagy a brit Northern Rock) az állam kártalanította az addigi tulajdonosokat, illetve tulajdonrészt szerzett bennük.

A Fidesz a másik ügyben meglehetősen következetesnek bizonyul: a kétpilléres nyugdíjrendszer 1997-es bevezetését már akkor határozottan ellenezte. A magán-nyugdíjpénztárakra vonatkozó döntés mögött egyértelmű a szándék: a kormány egyenesen vissza kívánja szorítani a mintegy 2800 milliárd forintot kezelő magánnyugdíj-pénztári rendszert, és minél több járulékbefizetőt akar visszacsábítani az állami rendszerbe. Ennek jövőbeni sikere, plusz az állam területén „parkoló” magán-nyugdíjbefizetések enyhíthetik az állami nyugdíjkassza terheit – ám a kormány nem pusztán spórolni akar.

A Fidesz államképe

A két döntés mélyebb oka, hogy Orbán Viktor, illetve a Fidesz mélyen hisz az állam erejében, abban, hogy az állam hatalmának további növelésével, a központi kormányzathoz lojális vezetők kinevezésével nagyobb lehetősége lesz a pártnak a szükségesnek gondolt változtatásokat végrehajtania, és a több cikluson át való hatalmon maradását biztosítania. A Horn-kormány idején végbement privatizációs hullámmal szemben a Fidesz már akkor is megfogalmazta ellenérzéseit, és az 1996-os A polgári Magyarországért vitairatában helytelenítette, hogy az állam meggyengült és olyan helyekről is visszavonult, amelyekről nem kellett volna. A Fidesz ettől még nem kérdőjelezte meg a piacgazdaság primátusát, de már első kormányzata idején (pl. Postabank-ügy), és későbbi választási programjaiban sem csinált abból titkot, hogy az államnak komoly szerepet szán.

Sokat segített a Fidesznek az idők során, hogy az államot a minimális területre visszaszorítani akaró magyar liberális felfogás annyira lejáratódott a választók nagy része szemében, hogy képviselője, az SZDSZ eltűnt a politikából, a kapitalizmus érdemeit dicsérő Bokros Lajos fémjelezte MDF ebben az évben már be sem jutott a parlamentbe. Az elmúlt nyolc év kormányzásának hibáit a Fidesz úgy mutatta be a választóinak, hogy a bajok gyökere nem az állam túlhatalmában, hanem működtetőinek hozzá nem értésében, korruptságában található, de majd egy erős Fidesz-kormány, az állam gépezetét működésbe hozva, véget vet a mindennapi létbizonytalanságnak. Ez összetalálkozott a magyar társadalom jelentős részének az igényével, amely igen komoly elvárásokat tartalmaz az állammal szemben.

Nem véletlen, hogy a legtöbb országgyűlési választáson azok a pártok győzedelmeskedtek, amelyek jóléti fordulatot ígértek (az MSZP 1994-ben és 2006-ban), vagy az állam szerepének növelését szorgalmazták például a közbiztonság tűrhetetlennek minősített állapotainak javítása érdekében (Fidesz 1998-ban, és most). De a TÁRKI empirikus vizsgálatai is alátámasztják, hogy a magyar lakosság erősen fogékony az állami beavatkozás által nyújtott megoldásokra, ráadásul a felnőtt lakosság nagy része – nyugdíjasként, vagy állami-önkormányzati alkalmazottként, de akár állami megrendelésben reménykedő cégvezetőként – erőteljesen függ is az államtól. A Fidesz elsöprő választási sikereinek és mostani népszerűségének oka tehát nemcsak a korábbi kormánypártok nyolcéves, rossznak ítélt teljesítményében, hanem abban is keresendő, hogy képes olyan érzetet kelteni, ami megfelel a lakosság nagy része állam iránti elvárásainak. Mindennek fényében a mostani döntések aligha nevezhetőek meglepőeknek, a kérdés most már csak az, mit engedhet meg magának a Fidesz vezette állam.

A Fidesz-kormány és a multik

A bankadó, a válságadók és a magánnyugdíjpénztárakra vonatkozó döntések a Magyarországon lévő multinacionális cégek elleni kormányzati fellépést jelentik. Az Orbán-kormány ezzel nagyon befolyásos gazdasági érdekcsoportokat haragíthat magára, amelyek a magyar export jelentős hányadát termelik meg és munkahelyek tízezreit tartják fenn. A telekommunikációs extraadó kb. felét jelen állás szerint pl. a Magyar Telekom fizetheti – csakhogy ennek a vállalatnak a MagyarCom Holding GmbH-n keresztül egyenesen Európa legnagyobb telekommunikációs cége, a Deutsche Telekom a többségi tulajdonosa, amelyben a német szövetségi kormány még most is 15 százalékos tulajdonrészt birtokol. Csak ezzel az egy döntéssel az Orbán-kormány rögtön szembekerülhet Németországgal, amelynek illetékesei a zárt ajtók mögött aligha nyelik le egykönnyen ezt a magyar lépést.

A magyar szélsőjobboldalon régóta hangoztatott „fizessenek a multik!” jelszó most látványosan valósulhat meg ezzel a lépéssel, és rövid távú népszerűséget is hozhat (más kérdés, hogy a multik a bejelentett munkavállalóik után eddig is fizették a járulékokat és az adókat, ami korántsem jellemző a magyar gazdaság minden szereplőjére). Hogy e kormányzati szándék mögött sem pusztán a költségvetési hiánycélnak való megfelelés áll, bizonyítja, hogy a gyermeket nevelő és bejelentett munkahellyel rendelkező állampolgárok jelentős adókedvezményre számíthatnak jövőre. Más szóval, a multik adói is kellenek ahhoz, hogy az Orbán-kormány a családi adókedvezménnyel kevert egykulcsos adórendszert megvalósíthassa.