Amióta a Fidesz kormányoz, a közte és politikai riválisai közötti ellentéteknek egy, a korábbiakhoz képest új vonulata is megmutatkozik, ami azonban meglehetősen ritkán tárgya az elemzéseknek: ország-átalakítási ambíciók dolgában megcserélődtek a szerepek.

waldorf.blogspot.com

Az a párt (a Fidesz), amely ellenzéki korában a legapróbb változtatásokkal (hogy ne mondjuk: reformokkal) kapcsolatban is szkeptikus volt, és a magyar társadalom teljes körű megvédésének programját tűzte ki céljául a „társadalomromboló” kormánnyal szemben, kormányra kerülve a legvégletesebben átalakítás- és újabban reformpárti. Az a politikai oldal pedig, amely az elmúlt két győztes parlamenti ciklusában mindent megtett, hogy elhitesse: fő feladatának az ország új pályára állítását tekinti, ez a párt az elmúlt egy évben a „védekező társadalom” érdekképviseleteként, mélyen régi vágású szerepben mutatkozik meg.

Az önmagában természetesen nem kifogásolható, ha egy párt vagy akár mindegyik változtat korábbi álláspontján, és alkalmazkodik az új követelményekhez. Európa, sőt a világ egésze manapság új utakat keres, számos európai ország küzd válságokkal és értékeli át a korábban alkalmazott teljes politikai arzenált.

Egyáltalán nem lehet csodálni, ha 2010-11-ben a magyar pártok is új utakat keresnek. Az azonban erősen elgondolkodtató, hogy ha egy ország pártjai között ilyen, rendkívül érdekes szerepcsere következik be, az miért nem vált ki kellő rezonanciát a politikára figyelő közvéleményből. Magyarán: miért nem érdekli a választókat ez a sajátos szerepcsere, amikor a korábbi állagvédőkből bősz reformátorok, míg a néhai harcias átalakítókból a kisemberek oltalmazói lesznek?

Kezdjük ott, hogy a 2000-es évtized a nyugatosodás bűvöletében telt el Magyarországon. De a 2004-es EU-csatlakozás után (amikor az intézmények már EU-kompatibilissé váltak) egyre fontosabbá vált, hogy a „puhább” szinteken, az emberek szintjén is történjék meg az alkalmazkodás. A 2002-2010 között két ciklusban regnáló baloldali kormányok nagy súlyt fektettek arra, hogy Magyarország EU-csatlakozása a mindennapi emberek életvilágát is érintse, vagyis az állampolgárok vállaljanak áldozatot a siker és a versenyképesség visszanyerése érdekében. Ez a gondolkodásmód eléggé nyilvánvalóan meghatározta a 2004 utáni kormányzást, mégha ilyen nyíltan soha nem is mondták ki.

Volt továbbá még valami a balliberális oldal eszmei fegyvertárban, s ez a korparancsot felismerő politikai elitre vonatkozott. E szerint a jó politikai vezető a korszellemnek megfelelően cselekszik. Ha a korszellem a mindenoldalú reform, akkor a jó politikus a mindenoldalú reformer, aki nem tesz engedményt, nem követi, hanem teremti a közhangulatot. Kornai János már a 90-es években írott nagyszabású cikkekben érvelt amellett, hogy a sikerre igényt tartó kormányoknak és politikai vezetőknek „felül kell írniuk” a tömegek elvárásait, dacolniuk kell a rövid távú népszerűtlenséggel, annak reményében, hogy reformprogramjuk végrehajtása után hosszabb távon az idő őket igazolja majd.

Ezen kiindulópontok jegyében a két Gyurcsány- és a Bajnai-kormány számára evidencia volt, mit kell csinálni. Más kérdés, hogy a hazai közegben ennek sem volt rezonanciája, holott a lényeg itt volt. Gyurcsány politikájának lényege ugyanis nem pusztán a makrogazdasági rendteremtésben, hanem a társadalmi kultúra megváltoztatásában volt megragadható. A egyik utolsó nyilvános dolgozata, a 2008-ban megjelent Megegyezés e gondolat jegyében fogant.  Sokszor gúnyolódnak utólag Gyurcsány számtalan, és gyakran változó programjai fölött, de szinte senki nem kérdezi meg: mivé lettek mára a társadalom átalakító gondolatok? Hová tűnt például az egyik csodaszer - Ulrich Beck után –, a kockázattársadalom?

Elnézve az elmúlt egy év történéseit, meghökkenten tapasztalhatjuk, mennyire megváltoztak az idők. Ahogy említettük, – ez a politikában gyakorta bekövetkezik. Az viszont korántsem megszokott, hogy a politikai riválisok szemrebbenés nélkül azt csinálják, amit előzőleg elutasítottak és fordítva. Egy év alatt a Fidesz és az általa vezetett kormány lényegében reformpárttá és -kormánnyá változtatta magát, Orbán Viktor miniszterelnök pedig egy minapi televíziós interjújában elmondta: az elmúlt húsz évet készülődésnek és előjátéknak érzi az ország mai teljes átépítésének folyamatában. Az állagvédő, társadalomvédő Fideszből egy év leforgása alatt a totális átalakítás pártja vált.

Emlékeznek még Gyurcsány 2006-os kormányprogramjára? Az egész magyar társadalom programját hirdette meg, s némiképp túlméretezve, mindehhez Széchenyit idézte. Manapság? Az MSZP belelépett a Fidesz pár évvel ezelőtti nyomdokába: „demokráciaellenesnek”, „embertelennek” és „hazugnak” nevezi a kormányt (hogy csak néhány jelzőt idézzünk), és vele szemben meg akarja „védelmezni” a magyar társadalmat. Az „ellenállás” újonnan meghirdetett politikája, a kormány és az alkotmány illegitimitásának „meghirdetése” pedig színtisztán visszhangozza a Fidesz 2006 és 2010 között használt jelszavait.

A baloldal mai erőlködését látva, mintha végét járná a harmadik út. A jobboldalon pedig mintha behódoltak volna a neokon eszmevilágnak.