Antal Attila
Antal Attila

Ezúttal nem azt a vitát szeretném kinyitni, hogy jogállam-e az az állam, amelyet Répássy Róbert képviselni vél, hanem amellett érvelnék, hogy a „Kádár-huszározás” nem csupán a közbeszédet, a közmorált rombolja, nem csupán a társadalmi csoportokat, a családokat játssza ki egymás ellen, hanem az alkotmányos rendszerváltás totális semmibevételén is alapul és olyan érveket használ, amitől süt róla a homo kádárikusz eszméje.

Miközben egész Európa a nyugdíjkérdéssel küzd, s valami érdemi megoldást próbálnak kicsikarni a nyugati demokráciák a nyugdíj- és egyéb társadalmi bombák hatástalanítására, addig hazánkban ismét csak rosszul tesszük fel az egyébként nagyon is húsbavágó kérdéseket.

Répássy Róbert
©

Répássy Róbert közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár a következő kijelentésre ragadtatta magát a parlament május 24-i ülésnapján lezajlott nyugdíjvitában: „Legalább ebben értsük már egymást, hogy azért nem kellene azt a munkát elismerni, amit egyébként a Kádár-rendszer szolgálatában végeztek, és azt úgy kellene tekinteni, mint szerzett jog, akkor, amikor a nyolcvanas években kezdték el a rendőri pályájukat, és szerzett jognak tekinteni most, a demokráciában.(…) Bocsánatot kérek, de mi a logikai különbségtétel, mondjuk, egy Kádár-huszár és egy tanácselnök között, aki az előző rendszerben ilyen tisztséget töltött be?

A kissé nyakatekertre sikeredett gondolatmenet szerint azon rendőrök esetében, akik a rendszerváltás előtt kerültek állományba, 1990 előtti szolgálati viszonyuk nem számít bele a szolgálati nyugdíjba, vagyis nem beszélhetünk szerzett jogokról. Az államtitkár több oldalról is igyekezett megtámogatni gondolatmenetét, s végül a szerződéselmélethez folyamodott: „Amikor megkezdődött Magyarországon a jogállam, akkortól lehet azt mondani, hogy az állam egy bizonyos jogállami szolgálatra, egy rendőri szolgálatra kötelezettséget vállalt. De amiről most itt szó van, azzal kapcsolatban olyan évfolyamok, olyan korosztályok védelméről beszélünk, akik nem kötöttek szerződést az állammal, legalábbis azzal az állammal biztosan nem, amelynek én képviselője vagyok. Mert én egy jogállamnak vagyok a képviselője, és nem vagyok hajlandó elismerni azokat a szolgálati időket, amelyeket nem jogállami körülmények között a nem jogállam erőszakszervében töltöttek.

Jogegyenlőség, avagy ki feleljen a rossz jogszabályért?

Az államtitkár egyik kiinduló tétele a jogegyenlőségre való hivatkozás volt: „…a szerzett jogokkal szemben állhat, vagy szembeállítható vele egy másik nagyon fontos alapjog, ez pedig az állampolgári jogegyenlőség.” Répássy Róbert itt a „normál” öregségi nyugdíjasokat állította szembe a korkedvezményes rendőri nyugdíjjal, s végig hangoztatta, hogy csak és kizárólag a rendészeti nyugdíjról van szó, tehát semmilyen más foglalkozási csoportot nem kell ide érteni. Az államtitkár jogszemlélete több ponton is meglehetősen leegyszerűsítő, ha tetszik,  érződik rajta, hogy jogtudományi tanulmányait még a „Kádár-huszárok” időszakában kezdte meg. Sólyom László a következőket írja Az alkotmánybíráskodás kezdetei Magyarországon című opusában: „A jogegyenlőség a bárki által beadható indítványok leggyakoribb hivatkozási alapja. Ebben szerepet játszhat a múlt rendszer egyenlőségi ideológiájának hatása, tovább az, hogy a (jog)egyenlőség a primitív megközelítés számára legkönnyebben hozzáférhető alkotmányos jog: aki hátrányos helyzetben van, a másik jobb pozícióját, azaz a különbséget alkotmánysértőnek tartja.

Vagyis ezen a ponton követte el az első „ősbűnt” (vagy alkalmazott briliáns taktikát – csupán csak nézőpont kérdése) az államtitkár és persze az általa képviselt kormány: a magyar emberek egyik legősibb ösztönére alapozott, nevezetesen arra, hogy ha megdöglik a tehenem, akkor a szomszédé is dögöljön meg. Itt ismét elgondolkodhatunk egy percre, hogyan operál valaki a „Kádár-huszár” kifejezéssel, miközben maga is a kádári világ érvkészletét alkalmazza.

A jogegyenlőségre való hivatkozás tehát nem csupán etikátlan, hanem még csak jogi szempontból sem helytálló, lévén, hogy az Alkotmánybíróság kifejtette az álláspontját [9/1990. (IV. 25.) AB határozat] a megkülönböztetés megengedhetőségéről: az Alkotmányba nem ütköző társadalmi cél vagy alkotmányos jog indokolhatja a nem egyenlő kezelést, amíg ez más, pozitívan megfogalmazott alkotmányos jogot nem sért. Ezen a ponton vetném fel – ha már az államtitkár szóbahozta a jogegyenlőséget –, hogy a tervezett intézkedéseknek a rendvédelmi dolgozókra való koncentrálása vethet fel inkább jogegyenlőségi kérdéseket, hiszen az egyik oldalon más foglalkozási ágak (pl. sportolók) is kerülhettek politikailag és erkölcsileg kényes szituációkba, a másik oldalon pedig biztosan nem állja meg a helyét a Kádár-huszár (meg merem kockáztatni becsületsértő) általánosítás.

A jogegyenlőség és a szerzett jogok ez esetben tehát korántsem állnak szemben olyan élesen, mint ahogy azt az államtitkár kifejtette. Ha mégis szemben állnak, akkor az nem a szolgálati nyugdíj jogszerű lehetőségét igénybe vevő rendvédelmisek hibája. A kormány elfelejti azt az örökérvényű szabályt, hogy a jogalkotó által alkotott, esetleg rossz jogszabály miatt a jogkövető állampolgár nem vonható felelősségre.

[[ Oldaltörés (Folytatás) ]]

Kötöttünk-e szerződést Répássy Róberttel?

Az államtitkár mondanivalójának másik lényeges momentuma az volt, hogy nem ismeri el „… azokat a szolgálati időket, amelyeket nem jogállami körülmények között a nem jogállam erőszakszervében töltöttek.” Ezen a ponton ismét csak hangsúlyozni kell azt, hogy az államtitkár úgy érvel, mintha diplomája megszerzése évében az Alkotmánybíróság nem értekezett volna a jogállamiság helyes felfogásáról. A testület a 11/1992. (III. 5.) határozatában megkülönböztette a legalitás és a jogállamiság fogalmakat. Mivel a rendszerváltás legálisan zajlott le, ezért az Alkotmánybíróság nem különböztet az Alkotmány előtti és Alkotmány utáni jog között: keletkezésének idejétől függetlenül minden jogi normával szemben követelmény a hatályos Alkotmánynak való megfelelés. Ekként tehát az Alkotmánybíróság elhatárolta egymástól a legalitást és a legitimitást: az előző rendszer joga ugyan legális volt, de nem legitim.

Mindez igaz a rendszerváltás előtt keletkezett jogviszonyok (így a szolgálati jogviszonyok) tekintetében is, vagyis ha azok megfelelnek a hatályos Alkotmánynak és egyéb jogszabályoknak, akkor azok megkérdőjelezése jogállami körülmények között fel sem vetődhet. A helyzet tehát független attól, hogy Répássy Róbert hajlandó-e elismerni a nem jogállami időkben teljesített szolgálati időket: a dolog úgy áll, hogy maga a jogállami jogrendszerünk ismeri el azokat, s ehhez nem kell államtitkári hozzájárulás. A rendvédelmi dolgozók tehát nagyon is szerződést kötöttek azzal az állammal, amelynek a nevezett államtitkár a képviselője, s mint ilyen ezt a szerződést sokkal inkább kötelessége betartani az állam képviselőjének, semmint megkérdőjelezni.

A felrúgott rendszerváltás

A kormány képviseletében eljáró államtitkár érvelése ugyanakkor nagyon is jól érthető, hiszen a második Orbán-kormány hajlamos felülírni, átértékelni mind a távoli, mind a közelebbi múltat. Így van ez a rendszerváltással és annak Alkotmányával, amelynek szerepét éppen az új Alaptörvény elfogadásának folyamata relativizálta. A rendszerváltáskor a politikai elit hatalmas adósságokat halmozott fel, többek között azt is, amiről most szó van: az előző rendszerhez való viszonyulás, a múlt lezárásának kérdése. Politikai szempontból tehát konszenzushiányos volt a rendszerváltás. Jogi szempontból azonban korántsem, s ezt példázza maga a 89-es Alkotmány és az alkotmánybírósági gyakorlat. Ha semmibe vesszük az alkotmányos rendszerváltás vívmányait, akkor könnyen eljuthatunk a „Kádár-huszár” és ehhez hasonló érveléshez, azonban ha ezen az úton haladunk, akkor úgy járunk el, mintha az elmúlt 21 év meg sem történt volna. Vagyis a „Kádár-huszár” érvelés egy roppant félrevezető, igaztalan és minden szakmai realitást nélkülöző politikai fogás.

A dolgot az teszi különösen is félelmetessé, hogy miközben a kormány (az államtitkáron keresztül) a Kádár-rendszer „maradványai” ellen harcol, olyan érveket használ és olyan húrokat penget, amelyek éppen a homo kádárikusz ösztöneire apellálnak. Ha nem változtatunk e tendenciákon, ha nem teszünk fel rendszerszintű kérdéseket, akkor előbb-utóbb azt vesszük majd észre, hogy állandóan azon vitatkozunk, a nyugdíjbomba melyik vezetékét vágjuk el. A sors furcsa fintora, hogy a második Orbán-kormány valóban megpróbálja feltenni e húsbavágó kérdéseket, de rendre újabb bombákat helyez el a rendszerben.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Lenne "kriptospekuláns"? Adunk egy eszközkészletet

Lenne "kriptospekuláns"? Adunk egy eszközkészletet

Napenergiában erősít a MOL, Paksról várja a megtérülést

Napenergiában erősít a MOL, Paksról várja a megtérülést

Mit jelent "újfideszül" a békejobb? Mától kiderül

Mit jelent "újfideszül" a békejobb? Mától kiderül

Tokaj-Hegyaljáig még eljutott a román brutáltréler, aztán jöttek a rendőrök

Tokaj-Hegyaljáig még eljutott a román brutáltréler, aztán jöttek a rendőrök

Visszanéztek az időben a csillagászok, miután találtak ehhez egy trükkös megoldást

Visszanéztek az időben a csillagászok, miután találtak ehhez egy trükkös megoldást

A fagyi visszanyal: már a szállodásoknak is fáj a sok üdülési jog

A fagyi visszanyal: már a szállodásoknak is fáj a sok üdülési jog