Antal Attila
Antal Attila
Tetszett a cikk?

A baloldal szolidaritás-alapú társadalompolitikája megbukott, s vele szemben kiépülőben van a jobboldal hatékony kormányzásra és a felső középosztályra épülő társadalompolitikája. A baloldalnak rá kell döbbennie, a mesterséges kómában tartott társadalomra nem lehet építeni: a társadalmi szolidaritás kizárólagossága megfojtja a kormányzást - mutat rá Antal Attila, a Méltányosság Politikaelemző Központ kutatója.

Fel tudjuk-e oldani a lemaradók több támogatást, több védelmet igénylő követelése és az elöl haladó versenyképes csoportok nagyobb gazdasági, társadalmi szabadságot megfogalmazó elvárása között feszülő konfliktust?” – fogalmazta meg a rendszerváltás egyik legnagyobb dilemmáját Gyurcsány Ferenc 2005-ös, Útközben című könyvében. E húsbavágó kérdés kapcsán ütközött össze a baloldal (javarészt inkább Gyurcsány Ferenc) és jobboldal polgárosítási koncepciója: míg az előbbi a nyugatos Magyarország megteremtését szinte mindenki felemelésével és polgárosításával képzelte el (szolidaritás-alapú társadalompolitika), addig az utóbbi – elfogadva a társadalmi különbségeket – a középosztály felső hányadára alapozza jelenlegi politikáját.

©

A felső középosztályra alapozott jobboldali gazdaság- és társadalompolitika kockázatai már ismertek, elméleti alapjai és eszmei kiindulópontjai azonban kevésbé – talán a hazai baloldalnak ezt kellene először tanulmányoznia, mielőtt új társadalompolitikát formál. Hiszen a jobboldali társadalompolitika – a világképbeli eltérések mellett – a baloldal sikertelenségének egyenes folyománya. Az új baloldali társadalompolitika egyszerűen nem lehet az orbáni víziók antitézise, tarthatatlan az a tétel, hogy „a kormányváltás után mindent vissza”. Pusztán csak azért is, mert a baloldal eddigi társadalompolitikája megbukott.

A szolidaritás kudarca

A hazai baloldali társadalompolitikáról a már idézett Útközben-kötetben Gyurcsány Ferenc a következőképp ír: „Szakítani kell a jobboldali társadalompolitikával, amely azt vallja, hogy a közepes és magas jövedelműek növekvő támogatása a nemzet megtartásának útja. Éppen ellenkezőleg. Ez az út a társadalom szétszakításához, a nemzet szociális integrációjának csökkenéséhez vezet. A mai magyar baloldalnak az alsóbb osztályokat integráló szolidaritási elv érvényesítése kell, hogy a célja legyen.” Bár a rendszerváltás utáni szocialista kormányok próbálták komolyan venni a társadalmi szolidaritást és a leszakadó csoportok integrálását, vállalkozásukat nem koronázta túl sok siker. Szolidaritás-politikájuk többnyire kimerült abban, hogy megpróbálták a társadalmi feszültségeket a szőnyeg alá söpörni (pl. cigánykérdés), olykor jóléti rendszerváltást ígértek (a Medgyessy-féle száz napos program), máskor sem önmaguknak, sem a választóknak nem merték bevallani, hogy súlyos politikai-gazdasági válságot idéztek elő (gondoljunk a 2006-os eseményekre).

A hazai baloldal legnagyobb érdeme és egyben legnagyobb hibája is az, hogy a szolidaritás-alapú politizálás hevében szándékosan nem akart belefogni a nagy társadalmi feszültségeket eredményező „reformokba” és így csendesen elsüppedtünk az állami szintre emelt szolidaritás mocsarában.

A szocialisták kiábrándulása kései és igen fájó volt. Gyurcsány Ferenc – aki tisztában volt a sok éves nyugalmat biztosító, de kormányzati sikereket nem eredményező szolidaritás-politika fenntarthatatlan voltával – már semmit sem tudott tenni 2006 után. Bár egy évvel korábban már megírta, hogy „[ú]j szociáldemokrata politikára van szükség, amely történelmi baloldali örökségét megőrizve épít a hagyományos polgári, plebejus értékekre, a liberális eszmékre, és új szintézist alkotva integrálja a jobbközép konzervativizmus politikai gondolkodásának és törekvéseinek számos elemét is.” Gyurcsány (hangsúlyozom, a volt miniszterelnök és nem maga az MSZP) tehát ráébredt arra, hogy a mesterséges kómában tartott társadalomra nem nagyon lehet számítani: a társadalmi szolidaritás fontos, de kizárólag erre nem lehet politikát építeni, hiszen megfojtja a kormányzást.

Ugyanakkor a volt miniszterelnök abba az igen kemény kőfalba ütközött, hogy hiába próbálta leváltani a megszokott szolidaritás-politikát, hiába próbált vizitdíjat kérni, a társadalom rögzült és az államtól súlyosan függő struktúrái nem fogadták el kezéből a reformokat – már túl késő volt. Ezen a ponton vette át a kezdeményezést Orbán Viktor és a Fidesz.

©

Nemzeti érdek és a baloldal rossz államfelfogása

A Fidesz és szellemi holdudvara majd belefulladt a szolidaritás-alapú politizálásba, úgy érezték, hogy a politikai elit elveszítette realitásérzékét: Orbán Viktor számtalanszor emlegette a Gyurcsány-éra ipari méretű illúzió-termelését. A 2010 előtt szocialista kormányok bukásában pedig megtalálta e tézis igazolását is. (Halkan jegyzem meg, hogy Gyurcsány és Orbán reformeri attitűdje közelebb áll egymáshoz, mint gondolnánk: 2006 után Gyurcsány ugyanúgy megelégelte a tehetetlenséget, mint a mostani miniszterelnök.)

Lánczi András a Nemzeti Érdek című folyóirat (a címválasztás, ugye, szintén nem véletlen) hasábjain a következőképp fogalmazott: „Az elmúlt húsz év alatt részben rossz elvek mentén zajlott a politizálás, részben elvek nélkül, egy félreértett politikai pragmatizmus jegyében, miszerint az a jó politika, amely minden részérdeket méltányol, s végül az állam nem egyéb, mint az ezerszámra kialkudott részérdekek összessége.” A jobboldal szerint a baloldali politika egy rossz államfelfogást közvetített, nevezetesen azt, hogy mindenki (gyakran érdemeire való tekintet nélkül, pusztán azért mert állampolgár) számíthat valamire az államtól. Lánczi úgy véli, hogy a második Orbán-kormánynak azt kell felismertetnie az emberekkel, hogy a nemzet érdeke nem részérdekek összessége, hanem egy magasabb rendű érdek, s azért kell dolgozni, hogy a „… a nemzeti érdek, minden – régi és új – köztársaság alapja, előnyt élvezzen a rész- és a magánérdekek felett.

Ezen a ponton jutunk el ahhoz a jobboldali-konzervatív tételhez, hogy az állam túlvállalta magát (lásd: nem tudjuk megengedni az életerős emberek nyugdíjban maradását, mindenkinek küzdenie kell az államadósság ellen). Az állam és persze a kormány szuverenitását, cselekvési terét, hatékonyságát végletesen korlátozza az, hogy különböző kényszerpaktumok kötik az általa fenn- és eltartott társadalmi csoportokhoz. Lánczi szerint: „Vannak, akik különböző adókedvezményeket csikartak ki az államtól, mások korkedvezményes nyugdíjat vagy távhő-kompenzációt kaptak – a sort lehetne folytatni. Mindig volt kellő alapja a méltányosságra való hivatkozásnak, miközben a ténylegesen elesettekre nem jutott soha elég a méltányos élethez. Ezek együttesen odavezettek, hogy az állam egyre tehetetlenebbül vergődött a saját vállalásai és a tőle kialkudott kedvezmények hálójában.

Történelmi szövetség?

A jobboldal úgy véli tehát, hogy az államot és kormányt meg kell szabadítani a társadalmi-szociális béklyóitól és a konfliktusok feloldásaképp az így nyert erőforrásokat kell beruházni a prosperáló és az új Magyarország alapjait adó (felső) középosztályba. Ennek végrehajtásához csupán választást kellett nyerni, méghozzá olyan többséggel, amely a Fidesz kezébe adja a lehetőséget a változtatásához. Nyilván, ha a fenti gondolatsor minden elemét kibontja a Fidesz, akkor kétségessé válik ez a többség. Így ki kellett dolgozni egy formulát – ez volt a polgári középosztály és szegényebb rétegek közötti történelmi szövetség –, amely egyaránt alkalmas ellenzéki és kormányzati politizálásra.

[[ Oldaltörés (Folytatás) ]]

2007-ben Tusnádfürdőn Orbán Viktor azt mondta, hogy az új magyar jobboldalnak, európai mintára, fel kell vállalnia a baloldal által magára hagyott, mintegy hárommilliós szegénységbe taszított tömeg képviseletét. Ezzel elkezdte az MSZP-t balról előzni, s a folyamat meg sem állt a kormánybuktató szociális népszavazásig. 2010-ben immáron a (polgári) középosztály megerősítése került a második Orbán-kormány politikájának középpontjába (a progresszív adórendszer megszüntetése, az adórendszer által nyújtott kedvezmények belső aránytalansága), ugyanakkor a bizonytalan helyzetű társadalmi csoportokkal való szövetség frázisa továbbra is fennmaradt.

Új szolidaritás

Nyilván az MSZP vagy bármilyen majdani baloldali párt nem adhatja fel a szolidaritás, a társadalmi igazsásosság és a leszakadók folyamatos integrálásának eszméjét. Egyszerűen nem teheti meg, mert baloldali – már, ha ennek a szónak van még valami tartalma. Gyurcsány Ferenc már 2005-ben felismerte, hogy a baloldalnak nem szabad egy szilárd dogmatikus keretet magára vennie, nem alapozhatja politikáját kizárólag a kényelmes társadalmi szolidaritás (egyébként fenntarthatatlan) újratermelésére. Egy baloldali kormánynak is szükséges van mozgástérre. Ezt a volt miniszterelnök újabban többször is megerősíti. Az MSZP-kongresszus előtt a következőképp: „Ha a kongresszus a részletek kifejtése nélkül elfogadja a ’balra fordulás’ jelszavát, akkor semmi mást nem tesz, mint bezárja az MSZP-t a hagyományos baloldali érzület világába, amely sem arra nem elég, hogy választást nyerjünk, sem arra, hogy esetleg sikeresen kormányozzunk.” A kongresszus után pedig így: „… hagyományos baloldali programmal nem lehet sikeresen kormányozni, erőssé tenni Magyarországot.

A baloldal előtt tehát két út van. Egyrészt csábító lehet az az érvelés, hogy Orbán Viktor lényegében úgy került hatalomra, hogy míg ellenzékben szövetséget hirdetett a leszakadó társadalmi csoportokkal, addig kormányon éppen az ő kárukra csoportosít jövedelmet a felső középosztályhoz. Ha ezt az utat követi és lépten-nyomon diktatúrát kiált, akkor csak addig juthat, hogy „[k]épviseli… mindazokat, akik az orbáni gazdaság- és társadalompolitika vesztesei.” Ebben az esetben semmit sem ért meg saját kormányzása kudarcából és a Fidesz sikeréből.

Másrészt a hazai baloldal rájöhet arra is, hogy nem elég képviselni az orbáni társadalompolitika kárvallottjait, hanem perspektívát kell mutatnia számukra – méghozzá a szolidaritás újraértelmezésével, s bizony, fel kell tudnia használni a most kormányzók eredményeit és kudarcait. Ehhez roppant türelem és empátia szükségeltetik: a baloldal feladata nem kevesebb, mint a szolidaritás alapvető értékének összebékítése a hatékony kormányzással, a kormányozhatósággal. Ehhez ajánlanék végül néhány szempontot:

1. A szolidaritás és a jó kormányzás nem állnak szemben, az egyik nem feltétlenül ellensége a másiknak. A dolog nem úgy áll, hogy ha szolidárisak vagyunk, akkor az törvényszerűen lerontja a kormányzás minőségét, esetleg nem ismerjük fel a nemzeti érdekeket. A szolidaritás és a jó kormányzás igenis összeegyeztethető: éppenséggel egészséges szolidaritás nélkül nem lehet jól kormányozni.

2. A szolidaritás helyes értelemben nem csupán azt jelenti, hogy az állam (a kormány) méltányolja a különböző társadalmi csoportok érdekeit és kiváltságait, hanem azt is jelenti, hogy a különböző társadalmi csoportok elismerik egymás méltánylandó érdekeit (ad absurdum a sajátjuk rovására is). A baloldal számára ezért az elkövetkezendő időszak egyfajta „gyakorlóterep” lesz, hiszen a kormány intézkedései számos társadalmi csoportot játszottak ki egymás ellen. A baloldal feladata nem az, hogy a kormány ellen élezze a már meglévő konfliktusokat, hanem a társadalmi csoportok egymás iránti szolidaritásának az építgetése.

3. A nemzeti érdek fogalma meglehetősen relatív, sokféle elgondolás lehet arról, hogy mi „a nemzet érdeke”. Az biztos, hogy a nemzeti érdek nem a rész- és magánérdekek összegződésének eredménye, de egy egészséges társadalomban nem engedhető meg az a helyezet, hogy a nemzeti érdek és a magánérdek szembekerüljön egymással (pl. az államadósság elleni küzdelmet nem lehet abszolút célként kitűzni, miközben az állampolgárok bizonyos csoportjai az adóváltozások és a nyugdíjrendszer átalakítása miatt hallatlan sérelmeket szenvednek). Ennek korrekciója is a baloldal feladata lehet.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

Az index.hu eddigi szerkesztősége lényegében megszűnt létezni, az ország elveszítette a legolvasottabb online felületét. Ez a független magyar sajtóra és a tájékozódás szabadságára mért eddigi legsúlyosabb csapások egyike. A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, hogy minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Jogosítványa sem volt a sofőrnek, aki belehajtott a közútkezelő autójába az M0-áson

Jogosítványa sem volt a sofőrnek, aki belehajtott a közútkezelő autójába az M0-áson

Kirúgták a Juventus vezetőedzőjét

Kirúgták a Juventus vezetőedzőjét

Ha az ellenzék nyer az időközin, matematikailag oda Orbán kétharmada

Ha az ellenzék nyer az időközin, matematikailag oda Orbán kétharmada