szerző:
Molnár Gusztáv
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Lehet, hogy a libertariánus Ron Paul végül is független jelöltként fog indulni az elnökválasztásokon.

E cikk írásakor még nem lehet tudni, ki kapja a legtöbb szavazatot az iowai republikánus jelölőgyűlésen (időközben kiderült - a szerk.). De az nagyon valószínű, hogy a GOP-establishment által támogatott sikeres mormon üzletember és volt massachusettsi kormányzó, Mitt Romney mellett két outsider is ott lesz az első három között: a libertariánus nézeteket valló Ron Paul, texasi képviselő és a mélykeresztény Rick Santorum, volt pennsylvaniai szenátor, aki 2006-ban 18 százalékpontos különbséggel veszített demokrata ellenfelével szemben.

Santorum hívő (katolikus) politikus, és ha lehet, az ifjabb Bushnál is határozottabb képviselője a morális abszolútumokat a bel- és külpolitikában is érvényesíteni akaró politikai magatartásnak. (Egyébként az „újjászületett” metodista Busht – elismerése jeléül – „az Egyesült Államok első katolikus elnöké”-nek nevezte.)

Szociális konzervativizmusa a szó szoros értelmében nem ismer határokat: az azonos neműek közötti házasságot például egy hírhedt 2003-as AP-interjúban a pedofília és a kutyákkal való fajtalankodás legalizálásához hasonlította. Hogy ez nem puszta indulatos kiszólás, hanem az ún. hitalapú politizálás természetes velejárója, azt jól mutatja az a tény, hogy a tekintélyes First Thing című katolikus és evangéliumi keresztény folyóirat volt főszerkesztője, a nemrég elhunyt Richard John Neuhaus azzal védte meg Santorum állítását, hogy az „katolikus tanúságtétel a közéletben”.

Neuhaus szerint a hit nyílt és őszinte kifejezésre juttatása a politikában nem jelent eltérést a hagyományos polgári kultúrától, hanem inkább visszatérés annak gyökereihez. „Az a gondolat, hogy a vallás csupán betolakodik a közéletbe, viszonylag új keletű. Ez csak visszatérés a normalitáshoz.”

A másik terület, ahol Santorum nehezen überelhető, a külpolitika (a neokonok - lásd itt és itt - nyilván ezért szurkolnak neki).

Tavaly februárban, miután úgy döntött, hogy indul az elnökválasztásokon, a dél-karolinai Spartanburgben (!) kijelentette, hogy: „Az az elképzelés, hogy a keresztesháborúk és a kereszténység iszlámellenes harca valamiféle agresszió volt a mi részünkről, teljességgel történelmietlen. És pontosan ez a kereszténységet gyűlölő amerikai baloldal meggyőződése. Mélységesen gyűlölik a nyugati civilizációt. Ez a probléma.” És ezért nem értik meg azt sem, hogy Amerika közel-keleti beavatkozása „az amerikai alapértékekből fakad”.

A kulcskérdés számára – most – természetesen Irán: „Nyíltan együtt fogok működni Izraellel és azt mondom majd az irániaknak: vagy megnyitjátok azokat a létesítményeket az ellenőrök számára, és elkezditek lebontani őket, vagy légi csapásokkal romba döntjük őket – és ezt a nagy nyilvánosság előtt fogom tenni.”

A három első (iowai, New Hampshire-i és dél-karolinai) kaukusz igazi tétje az, hogy ki lesz Mitt Romney mögött a stabil második. Ha ez Santorumnak sikerül, akkor a mérsékelt Romney-tól a nem igazán kereszténynek tekintett felekezete miatt is idegenkedő teapártiak a későbbiekben olyan tömegesen fognak felsorakozni mögé, hogy végül talán még a jelöltséget is biztosíthatják számára. Ez nagy megkönnyebbülés volna Obama stábjának, mert pillanatnyilag minden felmérés azt mutatja, hogy a legnagyobb eséllyel Romney verhetné meg a mostani elnököt.

Lehetséges azonban, hogy nem Rick Santorum, hanem Ron Paul lesz a stbil második helyezett a tíz százalék alatti teljesen esélytelen bolytól jócskán elszakadva. És szerintem ez lenne az igazi politikai esemény, ami az egész amerikai kül- és belpolitikát alapjaiban megrengetheti.

A hetvenhat éves Paulnak nincs esélye arra, hogy elnyerje a republikánus elökjelöltséget, és ezzel ő maga is tökéletesen tisztában van. De nem is ez a célja, hanem egy kis jótékony nemzetpedagógia, ami igencsak ráfér a derék amerikaiakra.

Miről van szó? Ross Douthat Páriák és próféták című cikkében arra hívja fel a figyelmet, hogy az önmagát a kilencvenes évek elején még szélsőjobboldali paranoiákkal vigasztaló, és hoszú ideig még azután is marginális szerepet játszó kongresszusi képviselő 2008 óta kitört elszigeteltségéből, és a jelenlegi politikai palettán „inkább az értelem, mint az őrültség hangját szólaltatja meg”.

Programja radikális és egyértelmű: véget kell vetni Amerika tengerentúli elkötelezettségeinek, a kábítószerek elleni hiábavaló háborúnak, vissza kell fogni az elszabadult állami kiadásokat, és csökkenteni kell a birodalmi jellegűvé vált elnöki hivatal hatáskörét.

„Az őrültet – mondja Douthat – gyakran nagyon nehéz megkülönböztetni a prófétától. Paul talán éppen azért léphetett fel az igazmondó szerepében, mert sok tekintetben még mindig kívül van mindenen, ami elfogadható. Az Egyesült Államok egy példátlan elitkatasztrófa korszakát éli, amelyben az amerikai közintézményeket érthető bizalmatlanság övezi, és a vezető osztályt joggal megvetik. És ennek ellenére a lojalitás követelményei mindkét párt politikusait arra késztetik, hogy felkarolják a kényelmes hazugságot, hogy problémáinkért kizárólag a másik oldal elitjei felelősek – mintha a liberálisok és a konzervatívok nem lettek volna egyaránt részesei azoknak a döntéseknek, amelyek ahhoz a gödörhöz vezettek, amelyben most vagyunk. Paul volt az egyedüli politikus, aki mind a 2008-as, mind a 2012-es kampány idején rá mert mutatni az amerikai politika mélyén meghúzódó kontinuitásra, arra, hogy a társadalmi kiadások folyamatosan nőttek és a tengerentúli elkötelezettségek is szaporodtak, függetlenül attól, melyik párt volt hatalmon.”

Edward H. Crane, a libertariánus Cato Institute elnöke nagyobb empátiával közelít a Ron Paul-jelenséghez. Bár a tekintélyes szerző elismeri, hogy az egyik közeli munkatársának tulajdonítható, két évtizeddel ezelőtti intoleráns newsletterek némileg beárnyékolják Paul kampányát (a hírlevelektől elhatárolódott, de azok feltételezett szerzőjétől nem), jelöltségét mégis a 2012-es kampány „legfigyelemreméltóbb fejleményének" nevezte.

Crane rámutat, hogy miközben a republikánusok és a demokraták azon vitatkoznak, hogy az államadósság elkövetkező tíz évben várható 12 ezer milliárd dolláros emelkedését 2 vagy 3 százalékkal csökkentsék-e, Ron Paul már az első évben ezermilliárdos csökkentést szeretne végrehajtani.

Másik – a függetlenek és a költekező kormányzást ellenző konzervatívok által lelkesen támogatott – irányelve, hogy az ország túlzott katonai szerepvállalása a világban lehetetlenné teszi a takarékos és alkotmányos kormányzást otthon. (A katonai terjeszkedés elleni kampány hangulatáról sokat elárul ez a hirdetés.) Végül Paul programjának a harmadik sarkalatos – és kifejezetten libertariánus – eleme a polgári szabadságjogok védelme, ami megmagyarázza, miért annyira népszerű a fiatalok körében. (Többek között a szeptember 11-e után elfogadott ún. Patriot Act számos rendelkezését is hatályon kívül akarja helyezni.)

De ez még nem elég ahhoz, hogy Ron Paul igazi áttörést érjen el az amerikai politikai berendezkedés lényegét alkotó kétpárti uralom megreformálásában. Szerintem erre csak akkor lehet képes, ha nem fogadja meg az őt nagyrabecsülő, de túlságosan radikálisnak és naivnak tartó Jeffrey T. Kuhnernek, az Edmund Burke Institute elnökének a tanácsát, és végül is független jelöltként fog indulni az elnökválasztásokon.

Ha elég hosszú ideig talpon marad mint a második legerősebb konzervatív elnökjelölt, anélkül, hogy Santorum, Newt Gingrich vagy bárki más országos támogatottságban megelőzné, és egy taktikailag jól megválasztott pillanatban bejelenti, hogy függetlenként indul, nem csak Obamát segíthetné hozzá második mandátumához, de talán még az a csoda is megtörténhet, hogy a pártjukban csalódott konzervatívok egy részét és az Obamában csalódott liberálisokat egy táborba gyűjtve meg tud teremteni egy olyan, komolyan vehető harmadik erőt, amely valamikor még kormánytényezővé is válhat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Kórházba került a szerb elnök

Kórházba került a szerb elnök

Bizonytalan a betegek kezelése a Szent Rókus Kórházban?

Bizonytalan a betegek kezelése a Szent Rókus Kórházban?

Betyárfilm jön Pálfi Györgytől, cége már van hozzá

Betyárfilm jön Pálfi Györgytől, cége már van hozzá

A horvátok már kint vannak az Eb-n és Wales is győzött

A horvátok már kint vannak az Eb-n és Wales is győzött

Annyira szennyezett a levegő Indiában, hogy az emberek már fizetnek is a tisztáért

Annyira szennyezett a levegő Indiában, hogy az emberek már fizetnek is a tisztáért

Szövegértésben átlag alatt, számolásban átlag felett vannak a magyarok

Szövegértésben átlag alatt, számolásban átlag felett vannak a magyarok