szerző:
Iványi György
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Lehet, hogy a kormány csúnyán beszél a kül- (és a bel-) világgal. Konfliktusai azonban nem ebből erednek. Iványi György válasza Solymosi Frigyesnek.

Kevés híja volt, hogy feladjam Solymosi Frigyes írásának (Hogyan lehetne hazánk hitelét helyreállítani) olvasását, első mondata után: „lassan a fél világ ellenünk fordul, nemcsak a baloldali, hanem a jobboldali politikusok és média is kemény kritikákat fogalmaz meg a kormány és ezáltal az ország ellen.” Kiemelés tőlem, mivel éppen ezzel a három szóval, kötőszóval és névelővel van bajom. Az én anyanyelvemen ugyanis kormány, ország, (állam, nemzet, haza, nép…) – ez mind mást és mást jelent. S hogyan is lehetne egy olyan kormány, ország (állam stb.) hitelét megőrizni, amely még az önmagát meghatározó, legfontosabb fogalmait sem tiszteli? Az identitásválságban szenvedő kuncsaft hitelképtelen. Még összezavarná, mikor adós, mikor hitelező.

Ki kicsoda, mi micsoda, ki mié, mi kié: ettől a zavartól szabadultunk meg, hittük, 1989-90-ben.

A szavak tartalma persze változik, fogalomkészletek születnek és halnak el. György Péter minapi dolgozatában idéz egy idős albán értelmiségi asszonyt, aki nem érti saját 1977-es szövegét. „Ezek nem az én szavaim” – mondja az Enver Hodzsa vigyázó szeme előtt tartott kongresszusi felszólalásáról készült filmet látva. A Párt nyelvét beszélte egykor, egy hamis kor hamis fogalmait használta, amelyekkel – pedig nézetei keveset változtak – ma már bírálni sem tudná az általa kevéssé szeretett új világot. „Hozzám már hűtlen lettek a szavak” – írta Babits egy másik korban, amely szintén hajlamos volt a fogalmak összecsúsztatására (lett is abból nagyon nagy baj), és elhallgatott. Az értelmiségi, különösen a konzervatív értelmiségi nem kenheti – éppen ezért nem kenheti – a fogalmakat, mint a szilvalekvárt. Tisztán kell tartania szavait. Enélkül gondolkodás, tudomány, jog, közmegegyezés (miről is beszélünk?), mind lehetetlen.

A kereskedelmi marketing művelői megtanulták, hogyan lebegtessék a fogalmakat. Kell az, amikor a „márkaépítés” túllép eredeti tartalmán (a minőség biztosítékának névhez, gyártóhoz, kereskedőhöz kötésén) és tartós érzelmi azonosulást igyekszik teremteni. Sok hasonló dolog közül – az egyikkel. Az igyekezetet persze korlátozza a valóság rációja: bármi legyen a hűtőrácson, az autó, ha nincs kereke, nem gurul. Csak a fogyasztók apró töredéke engedheti meg magának, hogy gyengébbet vegyen drágábban, csupán szeretetből. Az érzelmi azonosulás az egymással versengő, egymást helyettesítő, hasonló termékek, szolgáltatások, szállítók hatalmas választékában terelgeti a fogyasztót ide vagy oda.

A politikai marketing eltanulta a kereskedelem promóciós technikáit, és alkalmazza is őket, sikerrel. A visszacsatolás, a valóság válasza itt lassabb, hiszen a választási lehetőség – az árupiac kínálatához képest – minimális. Így az érzelmi azonosulás tartósabb, a hamis fogalmaknak tovább van keletje. Az ám. Csakhogy a választási kampányok szó-fesztiválját követik a kormányzás hétköznapjai. Ami szintúgy szavakkal történik. Törvényekkel, rendeletekkel, határozatokkal, utasításokkal. Néha csak halk, néhány szavas telefon-, vagy – modern kor – sms üzenetekkel. Csakhogy ezek a szavak – nem azok a szavak. A kormányzás szavai görögni kezdenek és valóssággá válnak. Vagy, a beszélő szándékai szerint, megpróbálnak azzá válni.

További két fogalmat kell szétválogatnunk, mint Hamupipőke a búzát és kölest. A kormányzás nem kommunikáció. A kommunikáció nem kormányzás. A kommunikáció csak a kormányzás egyik – a választási kampány időszakát kivéve sok más fontosabb mögé soroló – eszköze.  A „kettős beszéddel” nem az a baj, hogy csúnya, illetlen, vagy zavarba hozza a hallgatót. Hogy konzervatívabb anyukák hazugságnak nevezték, és a szánkra vertek érte. Hanem az, hogy nem működik a kormányzás folyamatában. A bizonytalan tartalmú szavak, eufémiák, hamis, csúsztatott fogalmak – amelyek oly jól beváltak a politika vásárlói, a támogatók és szavazók toborzásakor –, a kormányzás selejtjei. Kioltják egymást, összeakadnak, végrehajthatatlanok.

Ugyanis ekkor már a szavak közösen ismert tartalma számít. Ha én így értem, te meg amúgy, az zavar a gépezetben. Végül a szavak címzettje – legyen a politika résztvevője, alakítója, végrehajtója vagy alanya; legyen jogérvényesítő-, vagy jogkövető polgár; a kormány alkalmazottja, partnere, barátja, vagy ellenfele – már nem tudja, mihez tartsa magát. S a „beszélő”, az ellentmondásos, megfejthetetlen üzenetek kibocsátója pontosan azt nem kap, amire a legnagyobb szüksége lenne: hitelt. Semmilyen értelemben.

A „szabadságharc” helyett más szó használatát javallja Solymosi professzor úr. Például „szellemi párviadal”, vagy „véleménycsata”. Mindegy, ha tartalma ugyanaz. Vagy ha – rosszabb! – fogalmunk sincs, mit jelent. A „gyarmatosítás” szóval sem az a baj, hogy radikális, udvariatlan, vagy igencsak emlékeztet a marxizmus-leninizmus gyorstalpalók üzeneteire. Hanem az – ebben teljesen egyetértünk a professzor úrral –, hogy nem tudjuk, ki is lenne a gyarmatosító.  Jól megvoltak, ma is megvannak a nemzetközi cégek a fejlődő világ „neokolonializmus” ellen felesküdött vezéreivel. Ha megegyeznek, nem csak koncessziót kapnak, de védelmet is a konkurencia ellen. Neokolonialista az, aki nem vette meg, vagy nem a megfelelő hadúrtól vette meg a helyi nyersanyagok, munkaerő, piac használati jogát.

A gyarmatosítás-fogalom, egy szabad piacgazdaságban, ahol a töke és munkaerő szabadon jár ki és be, értelmezhetetlen. A befektető, vállalkozó, akit a szabad piacon csak saját ereje, versenyképessége véd meg, magába néz. Én lennék a gyarmatosító? Akkor ez azt jelenti, hogy nem vagyok kívánatos, bármikor elkergethetnek? El se akarja dönteni, megalapozott-e a gyanúja, nem töpreng tovább. Marad, ahol védi a törvény és kultúra, vagy elhúz Afrikába, ahol világos megállapodást köthet a helyi nagyurakkal.

A csatlakozási tárgyalások idején néhány nagy európai, észak-amerikai cég vezetőjével, tulajdonosával együtt látogattunk Brüsszelbe.  ’Lunch-speaker’-ünk, ebédvendégünk Jacques Santer, a bizottság elnöke volt. Előző héten adta Orbán Viktor szállóigévé vált „Európán kívül is van élet” nyilatkozatát. Rákérdeztem. „Ezek csak szavak – felelte Santer –, nem számít. Sok ajtócsapkodás lesz még, mire lezáródnak a tárgyalások. Meg fogunk állapodni, mert mindenkinek ez az érdeke.”

Nos, itt következett be a zavar az erőben. Fennáll-e még ez a közös érdek? Ami nem egyes szavakon múlik, hanem a kormányzás szavainak összességén. Mondtak mindenfélét a Kaczynsky testvérek, pártjuk, a Jog és Igazság, mond ma is az életben maradt fivér, Jaroslaw.  A hagyományos értékek védelméről, új köztársaságról, morális forradalomról, ellenállásról a brüsszeli bürokrácia diktátumával szemben. A „euro-szkepticizmus” divatos áramlat.  De eszükbe sem jutott összemosni a hatalmi ágakat, nem nyúltak a demokrácia alkotmányos intézményeihez, a bíróságokhoz, a fékek és ellensúlyok rendszeréhez. Erős államról beszéltek, de nem próbálták reménytelen állami szerepvállalással pótolni a piac erejét. Sőt, mindent megtettek azért, meglehetős sikerrel, hogy – Lengyelország tőkevonzását növelve – csökkentsék a 2008-as válság következményeit. Hű hazafiként felemlegették Németország és Oroszország Lengyelországgal szembeni bűneit, ám az ebből származó feszültségeket Moszkvai, Berlini látogatásokkal és az amerikai kapcsolatok erősítésével kompenzálták. Igyekeztek saját embereikkel feltölteni az államigazgatást, de sohasem függesztették fel a párbeszédet az ellenzékkel. Nem nyúltak a demokrácia és piacgazdaság alapintézményeihez.

Kettős mércével mérne Brüsszel? Nincs olyan szó, nyilatkozat, kormányzati lépés, törvényszakasz, amelyre ne lehetne, valamely demokráciában is, példát találni. A hatalom megszerzésére és gyakorlására alkalmas alfahím (a PC nevében bocsánatot kérek az államhölgyektől: és nőnemű megfelelője) hajlamos az autokratikus megoldásokra és próbálkozik. A miniszterelnököket szokásosan halálra bosszantja a jegybank autonómiája. Melyik kormány örül, ha a tiszteletlen sajtó megkérdőjelezi szándékát, hatékonyságát, tisztességét, és nem próbálja növelni a kormányzati kommunikáció súlyát a médiában? Másutt is ismerősek a szólás- és az ordas eszmék szabadságának konfliktusai.  Sorolhatnánk tovább.

Minden részletre akad példa. Azonban ilyen átfogó, mindenre kiterjedő, egész pályás támadás az Unió elvei és értékei ellen, tagországban még sohasem történt.  Mit tehetne az Unió? Politikai feltételeket – joggal várja ezt tőle a magyar kormány – egy tagállammal szemben nem támaszthat. Ilyen jogosítványa nincs. Jogi feltételeket támaszt: az összhangot kéri számon az uniós megállapodások, az európai közös jog és a magyar jogszabályok és intézményrendszer működése között. Egyetlen mércével.

Brüsszelt nem zavarja különösebben, ha „gyarmatosítónak” hívják. Az uniós biztosok tapasztalt politikusok, hallottak már cifrábbat is. Azt azonban tudni akarják, hogy a mások pénze, javai – a befektetők tőkéje, a bankok hitelei, az európai közösség támogatása – Magyarországon biztonságban van-e.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
2 millió forintos időgép ez a nagykanizsai eladó Wartburg

2 millió forintos időgép ez a nagykanizsai eladó Wartburg

Nincs türelmi idő, büntetik a parlagfűirtást elmulasztókat

Nincs türelmi idő, büntetik a parlagfűirtást elmulasztókat

Trumpot tényleg érdekli Grönland megvásárlása

Trumpot tényleg érdekli Grönland megvásárlása

Hadházyt igencsak kiakasztotta, ahogy Tiborcz életmentő készüléket adományoz a SOTE-nak

Hadházyt igencsak kiakasztotta, ahogy Tiborcz életmentő készüléket adományoz a SOTE-nak

Epilepsziás rohamot kapott egy utas a Wizz Air járatán

Epilepsziás rohamot kapott egy utas a Wizz Air járatán

Újabb 90 napra függesztheti fel Amerika a Huawei elleni intézkedéseket

Újabb 90 napra függesztheti fel Amerika a Huawei elleni intézkedéseket