Érdemes kicsit megnéznünk, hogyan csinálják a növények, hátha tanulhatunk tőlük ezt-azt. A növények túlélési, növekedési stratégiáit az ökológusok régóta kutatják, és például Oborny Beáta a Magyar Tudományban megjelent, nagyszerű összefoglaló cikkéből megtudhatjuk, hogy mire jutottak.
A növények, ellentétben az állatokkal, többnyire moduláris felépítésűek, akárcsak az emberi társadalmak. A moduláris felépítés azt jelenti, hogy a növekedés és a fejlődés öröklött programja nemcsak egyszer érvényesül az egyed (azaz: egy növény vagy egy társadalom) életében, hanem sokszor megismétlődik. Egy sárgarigó vagy egy medve fejlődési programja egyszer lefut, és e bonyolult, sokfázisú program eredményeként kialakul az élőlény, például két szemmel, egy szívvel, két vagy négy lábbal, és így tovább.
Egy bükkfa esetében viszont minden egyes ágánál, minden egyes levelénél ugyanaz a program fut le, és akárhányszor megismétlődhet. Például egy erdő szélén álló bükkfának a fényben gazdag oldalon sokkal több levele lehet, mint az árnyékos oldalon. Minden egyes modulnak (például egy levél vagy egy ág) megvan a saját élete és halála, de egy-egy modul elvesztését maga a növény könnyedén túléli.
A növények, akárcsak az emberi társadalmak, „sokszájú lények”. Minden egyes modul egyszerre, egyidejűleg vesz mintát a környezetéből, és állapítja meg, hogy ő éppen erőforrásokban mennyire gazdag helyre csöppent. Maga a növény pedig megválaszthatja, hogy milyen stratégia alapján próbál összességében a lehető legjobban élni. Például a fényben gazdagabb helyeken növeszthet rövidebb indákat, hogy alaposan kihasználja a jó adottságokat, a fényben szegényebb helyeken pedig hosszabbakat, hogy minél hamarabb túljusson a szegény területeken. Maga a növény, azaz e modulok összessége azt is eldönti, hogy a hosszabbra növesztett indán növő moduljainak sok vagy kevés erőforrást biztosít – vagy esetleg éppen tőlük von el általuk talált erőforrásokat.
A növények stratégiái között mindenfélék előfordulnak, szélsőségesen kommunisztikusak és szélsőségesen individualisták is. A kommunisztikus stratégiát folytató növények esetében minden modul képességei és lehetőségei szerint járul hozzá a közös erőforrásokhoz, majd ezekből mindegyik modul szükségletei szerint részesedik, a rosszabb környezeti feltételek között élők jobban, mint a gazdagabb környezetben élők. Az individualista stratégiát folytató növények esetében a legsikeresebb modulok rendelkeznek szinte minden erőforrás felett, így lényegében kizárólag ők határozzák meg a faj túlélését.
Azt, hogy mikor melyik stratégia sikeres, a környezet egészen apró különbségei döntően befolyásolják. Még két olyan környezet esetében is, amelyek átlagosan egyformán gazdagok, más stratégia bizonyul sikeresnek akkor, ha az erőforrásokban gazdagabb területek kisebb, de sűrűbb foltokban helyezkednek el, mint ha nagyobb, de ritkább foltokban. Más stratégia sikeres, ha ezek a foltok gyorsan változnak, mint ha lassan.
Mit mond mindez kiinduló kérdésünkről, Magyarország mai helyzetéről? Magyarország jelenleg egy olyan környezetre hasonlít, ahol a kicsi, de gazdag foltok aránylag nagyon gazdagok és eléggé lassan változnak, a szegény foltok pedig nagyok, nagyon szegények és szintén eléggé stabilak. Ugyanakkor az EU-hoz való csatlakozással óriási gazdag foltok közelébe kerültünk. Ha a növények évmilliók alatt kialakult stratégiáiból próbálunk következtetést levonni, akkor a válasz attól függ, hogy ténylegesen mennyire közeliek hozzánk ezek a nagy gazdag foltok. Ha valóban közeliek, elérhetőek, akkor egy kooperatív stratégia bizonyul eredményesebbnek, ha távoliak, akkor egy versengő.
Jelenlegi kormányunk távolinak érzi magától az EU-t, és ennek megfelelően erősen versengő stratégiát folytat, hazán kívül és hazán belül egyaránt. Ha a kiinduló feltételezésben igaza van, akkor helyesen. Csakhogy az ebből következő stratégiát jobbára nem saját erőből, hanem az EU erősen kooperatív stratégiájának köszönhető forrásokból finanszírozza. A természetben ilyen lehetőség nincs. Ott egy másik növény erőforrásaira nem lehet alapozni, kivéve ha egy faj az evolúció során növényből állattá válik. A társadalmak evolúciója azonban nem ebbe az irányba alakult, bár ilyen irányú próbálkozások is bőven voltak.
Egyelőre még nincs távol tőlünk az EU akkor sem, ha a jelenlegi kormányzat mindent megtesz azért, hogy távolodjon. Ma még van esélyünk arra, hogy a Fidesz romjain kinőjön valami olyasféle vegetáció, mint a korai Fidesz, amely sok olyan embernek is meg tudta melengetni a szívét, aki sohasem szavazott rá. Olyasmikkel, mint például a Roxette-dal, a csókolózós plakát, vagy amikor 1990-ben a Parlamentben mindegyik képviselő asztalára tettek egy narancsot, pártállástól függetlenül – más szóval: európaisággal.
A mai, öregedő Fidesz korhadt romjain még kinőhet fiatal demokratáknak egy olyan szövetsége, amely sikeresen tud élni a nagy lehetőséggel, az EU közelségével, és nem szalad bele az evolúció valamelyik zsákutcájába.
