Halló, Muszlim Testvérek! Egy napon a Nyugat szövetségesei lesznek?

A radikálisnak, szélsőségesnek, vallási dogmatikusnak tartott mozgalom szóvivője, a Muszlim Testvériség egyik vezető tisztségviselője, Essam El-Arian a feltételezetthez képest meglepően felvilágosult, nyugatias gondolkodású szervezet képét festi le a hvg.hu-nak Kairóból adott telefoninterjúban.


Zűrzavar és nyomor a kulturális közszférában

Aggasztó hírek érkeznek a könyvtárakból, levéltárakból, múzeumokból és művelődési házakból. Tény, hogy a kormány, az önkormányzatok súlyos helyzetet örököltek, de ezt tetézték az átgondolatlan rögtönzések és a folytatódó elvonások, így mára a kulturális közszféra a működőképesség határára jutott. Mindez azzal járhat, hogy kulturálisan elszegényedik az ország, és értékeink szakszerű őrzése is veszélybe kerül – figyelmeztet a Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezetének (KKDSZ) elnöke, Földiák András.


Halló! Berlusconit lehallgatták, bukása borítékolható?

Most már biztos, hogy büntetlenül nem úszhatja meg az olasz miniszterelnök az április elején kezdődő pert; a lehallgatott telefonbeszélgetések a hatalmával való visszaélésről tanúskodnak – közölte a hvg.hu tudósítójával a római John Cabot egyetem rektora, Franco Pavoncello. Silvio Berlusconi annak idején véget vetett a káosznak, stabilitást hozott, megváltoztatta az olaszok mentalitását, a maga képére formálta Olaszországot. De ideje letelt – állítja a rektor.


Semjén Zsolt: „Az állampolgárságtól elválaszthatatlan a szavazati jog”

A szavazati jog nem függhet a lakóhelytől, vagy attól, hogy valaki melyik államban adózik, állítja a hvg.hu-nak adott interjúban Semjén Zsolt, a KDNP elnöke. „Érdekesnek” tartja a gyerekek után járó választójog megadását, ellenzi a „magzati korukat élő honfitársak halálra ítélését”, de nem szorgalmaz abortusztilalmat, tudván, hogy azt a társadalom nem fogadná el.


Halló, Nye professzor! Meghalt Amerika, éljen Kína?

Óv Amerika túl korai temetésétől és Kína – egész Ázsia – szerepének túlértékelésétől a Harvard egyetem politikai elitképzője, a Kennedy School of Government dékánja, Joseph Nye. A hvg.hu-nak adott interjúban a neoliberalizmus atyjaként is emlegetett professzor, aki Bill Clinton mellett a titkosszolgálati információkat legmagasabb szinten összesítő Nemzetbiztonsági Tanács elnökeként szolgált, állítja, hogy a globális értékeket előállítóké a jövő.


Seres László: A Fidesz, a Jobbik és a rasszista vadhajtások

A Jobbik provokációira nyilván nem kell mindig reagálnia a Fidesz vezetőinek, a pártjukhoz közeli média kódolt és kevésbé kódolt vadhajtásait azonban botrányos dolog szó nélkül hagyni. Annál is inkább, mert az antiszemita tartalmak társadalmi hatása szempontjából ma már nem is a kuruc.info a fő probléma Magyarországon, hanem a Jobbik és Bayer Zsolt.


Portré: „hálószobatitok” Tarlós István helyettesének életéből

„Tarlós István egyszer viccesen azt mondta, jobb kerületi polgármester voltam, mint ő, mert én minden harsányság nélkül csináltam végig három ciklust a magam csendes, nyugodt stílusában” – ezzel jelzi a kőbányai polgármesterségből némi kitérő után az új főpolgármester első számú helyettesévé előlépett, 51 éves György István, milyen értékes tulajdonságokat örökölt Székelyföldön született építészmérnök apjától.


Megjelent a friss HVG

Feszültségek a miskolci Fideszben, lázadásokat hozó élelmiszerár-robbanás, magán-nyugdíjpénztári teendők, offshore-halál, háborúzó Fornetti-cégek, az Apple dizájnforradalma, visszatetsző monopolhelyzet a magyar fordítási piacon és takarékon lévő influenzajárvány-kezelés - sok más mellett ezekkel a témákkal foglalkozik a mától kapható HVG.


Sebők János: Az aládúcolt ország – amiről Orbán Viktor szólt, de nem beszélt

Az Országgyűlés tavaszi ülésszakának nyitónapján ismét a szokásos, indulatoktól fűtött politikai handabandázás folyt a parlamentben, holott tíz hónapi kormányzás után, s az egyre súlyosbodó pénzügyi-gazdasági-szociális válság közepette a miniszterelnöktől és az ellenzékétől is okkal vártunk volna konkrétumokat, fontos bejelentéseket, cselekvési programot, illetve javaslatokat.


Halló! Elkerülhetetlenül tönkremennek egyes európai országok?

A világ egyik legnagyobb pénzintézete, a Citigroup vezető közgazásza, a holland Willem Buiter, aki tavaly történt kinevezéséig a legfejlettebb országokat tömörítő OECD vezérelemzőjeként ténykedett, a hvg.hu-nak azt mondja: el kell engedni Görögország államadósságának legalább a felét, nem elég az újonnan jóváhagyott pénzinjekció, sokszorosára kell felduzzasztani a nemzetközi ország- és bankmentő pénzalapot, ellenkező esetben összeomlik az euró. Minden európai uniós országnak – beleértve Magyarországot is – folyamatosan és drámaian csökkentenie kell az állami kiadásokat.


Szili Katalin: „Egyik politikai oldal mellett sem horgonyzok le”

A szocialistáknak nem velem kellene foglalkozniuk, hanem elgondolkodniuk, miért vesztettek három év alatt másfél millió szavazatot - fejtette ki Szili Katalin, volt szocialista Házelnök, jelenleg független parlamenti képviselő és a Szociális Unió elnöke a hvg.hu-nak adott interjúban. Megerősítette, aktívan bekapcsolódik az alkotmányozási folyamatba, amelyben „minden politikai erőnek képviseltetnie kell magát”.


Daimler-részvények a pesti tőzsdén?

A multiknak a magyar állam milliárdos támogatásáról le kellene mondaniuk, ezt a pénzt részvénykibocsátások formájában a pesti tőzsdéről kellene előteremteniük, úgy, hogy a részvényesek csak kisebbségi tulajdont szerezhetnének– javasolja Papp József a Budapesti Corvinus Egyetem Vállalkozásfejlesztési Intézetének docense.


Koncepció nélküli a kerületi kapitányok csereberéje?

Sorban lecserélődtek a fővárosi kerületi kapitányságok vezetői azóta, hogy Tóth Tamás irányítja Budapest rendőreinek munkáját. A cserék nagy része információink szerint egyszerűen azért történt, mert Tóth mindenhol a saját embereit akarja látni. Ennek ellenére akadt már olyan hű ember, akinek szintén távoznia kellett. Ez pedig szakmabeliek véleménye szerint azt jelzi, hogy a csereberékben semmi koncepció nincs.


Jeskó József: Mire elég a kétharmad az egészségügyben?

Az egészségügy átalakítása kapcsán az utóbbi hetekben két téma uralta a közbeszédet: a gyógyszerkassza várható megvágása és a kórházi struktúra átalakítása. Mint cseppben a tenger, úgy mutatkozik meg az egyes részterületeken a kormánypolitika minden erénye és gyengesége. A közpolitikai folyamatok mélyebb vizsgálata rávilágít ugyanis a kétharmados felhatalmazás korlátaira – írja Jeskó József, a Méltányosság Politikaelemző Központ kutatója.


Botka László: Kicsinyes bosszú és erőfitogtatás a szegedi közgyűlésben

A Szeged polgármesterének harmadszorra megválasztott Botka László elmondása szerint komoly kihívások közepette kénytelen irányítani a dél-alföldi várost. A helyi közgyűlésben patthelyzet van, a Fidesz-képviselők több esetben elvetették javaslatait, jelenleg bizottsági szinten vizsgálják az önkormányzat nyolc éves tevékenységét.


Halló, Drezda! Hányan haltak meg február 13-ról 14-re virradóra 1945-ben?

Tízezrek, köztük jobboldali konzervatívok és baloldali szocialisták, sőt, kommunisták együtt alkottak vasárnap délután emberláncot az „Elba menti Firenzében”, hogy ne csupán emlékezzenek a város 66 évvel ezelőtt történt totális szétrombolására, arra, hogy Drezdát az amerikaiak és a britek egyenlővé tették a föld színével, hanem – ahogy ezt Detlef Sittel, Drezda kereszténydemokrata főpolgármester-helyettese mondja a hvg.hu-nak adott telefoninterjúban – főként azért, hogy útját állják a szélsőjobboldalnak.


"Orbán radikális, kliensi rendszert épít ki"

A Frankfurter Allgemeine vasárnapi kiadása, a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung egész oldalas interjút közöl Heller Ágnessel, akit a 20. század egyik legfontosabb filozófusának nevez a cikk szerzője.


Elek István: Nyílt levél a Magyar Nemzet szerkesztőihez

Nyílt levelében a szerző rossznéven veszi, hogy a Nemzet erősen elfogult módon támadja a „filozófusügy” résztvevőit, s felteszi a kérdést: nem lehetne egy kicsit tárgyszerűbben, megfontoltabban művelni ezt a valóságfeltárást?