Ne toljuk túl a vándorfalat!
A Jobbik nélkül nem fog menni. Válasz Révész Sándornak.
Gomperz Tamás
Az európai választás és a közös lista jelentőségéről. Jávor Benedek EP-képviselő írása.
Jávor Benedek
Senki ne használja a Huawei mobiljait – erre figyelmeztetnek sorban fajsúlyos amerikai szervezetek. És nem csak mondják: olyan súlyos veszélyt látnak a kínai készülékekben – attól félvén, hogy általuk hozzáférhet érzékeny, személyes adatainkhoz a kínai kormányzat –, hogy az amerikai piacon hatóságilag próbálják ellehetetleníteni immár évek óta a Huawei készülékeinek forgalmazását, újabban pedig Trump elnök teljes tiltáson gondolkodik. Eközben Magyarországon mi történik? Hát, semmi. Jellemző. Itthon senki meg nem szólal ebben az ügyben. Pedig itt az ideje. Vélemény.
Most bosszút áll. Most neki lett mindenben igaza. A tévéből, a rádióból, az újságból az ő igazsága harsog, az ő félelmeinek ad igazat a politika, és akik eddig nevettek rajta, most gúny és megvetés tárgyai lettek.
Péterfy Gergely
A mítoszok tanítása arra jó, hogy újra sárba ragassza az országot.
Marosán György
A mostanra kialakult feltételekkel csak színjáték lesz az európai, az önkormányzati és a parlamenti választás is. Vélemény.
Hadházy Ákos
Aki a nyugati világrendben akar Magyarországon élni, annak a Fidesz és a Jobbik – a mai Jobbik is – közös ellensége. Vélemény.
Jól elvan az iszapos aljzatban, simán alkalmazkodik tehát a langyos lábvízhez, nem hőzöng, nem szór röpcédulát a fejemre, nem foglalja el a köztévét. És főleg: néma, kedves honfitársaim, néma.
Seres László
És emellett igen: ez a remény éve volt. Meg a fiataloké.
’89 előtt sem volt Nagy Imrének szobra a Parlamenttel szemben, mostantól újra nem lesz. K1Gy és O1G rendszere közti rövid átmenetet hívjuk liberális demokráciának.
Gomperz Tamás
Amelyik hatalom agresszívan elmossa a határt a magánszféra és a politika között, az számoljon is annak a következményeivel. Vélemény.
Lévai Júlia
A paloták, az arany vécékefék, az eltussolt bűncselekmények nem kaphatnak fényt.
Miért van az, hogy nyolc év kormányzás után a könyvespolcokon még mindig egymásba érnek a Parti Nagy Lajosok?
Egymást kiegészítő, átfogó intézkedésekkel kell fellépniük az EU intézményeinek a jogállamiságot aláásó antidemokratikus országok, köztük az egyre tekintélyelvűbb magyar kormány ellen.
Zgut Edit
Sok szó esett már arról, hogy a múlt hét szerdán megszavazott közigazgatási bíróságokról szóló törvény sérti a jogállami elveket, a hatalmi ágak elválasztását és a Fidesz erejét növeli. Ebben az írásban arról lesz szó, hogy ez a törvény a gazdaságnak is ártani fog.
G. Szabó Dániel
Ha valaki, ő aztán a saját bőrén érezhette, hogy a nagy világon e kívül is van számára hely.
Mérő László
A téveszméknek állandó hangsúlyozása nagy mértékben hozzájárul ahhoz, hogy senki sem hördül fel például a videódban közzétett vágyott világgal szemben. Vélemény.
Hidas Judit
A garázdaság elítélésében és az ellene való fellépésben ne legyen érzékelhető különbség aszerint, hogy mellettünk vagy ellenünk garázdálkodnak-e. Vélemény.