„Nézd meg a lehallgató- vagy nyomkövető szerkezeteket, amiket a VIP (nagyon fontos)-személyek gyakran a karórájukban vagy a pénzükkel együtt tartanak. A VIP-személyek fülében is lehet fülhallgató, amellyel kapcsolatot tartanak védelmezőikkel.” Egy tanács a sok közül, mely az al-Kaida interneten terjesztett Al-Battar című, dzsihádra szakosodott magazinjának májusi számában jelent meg – ezt a kiadást a lap szerkesztői teljes egészében az emberrablásoknak szentelték.

Az oktatóanyagban először is kifejtették, hogy szerintük miért érdemes az ellenség soraiból embereket elrabolni: rákényszeríteni a kormányt vagy az ellenséget, hogy teljesítsen néhány követelést; nehéz helyzetbe hozni a kormányt, ami politikai feszültséget eredményez a kormány és a fogva tartottak közvéleménye között; fontos információkat kiszedni a fogva tartottaktól, váltságdíjat szerezni. Ez utóbbinál a szerzők a Fülöp-szigeteki, csecsen és algériai terroristák (az ő szavaikkal élve: testvérek) példáját említik, s külön kiemelnek egy kasmíri terrorszervezetet, amely a túszejtéssel kétmillió dollárt zsebelt be.

De nem akárkiből lehet jó emberrabló – hívják fel a figyelmet, majd sorolják azokat a képességeket, amelyekkel rendelkeznie kell annak, aki ilyen feladatra vállalkozik. Egyebek mellett fontos, hogy az illető pszichikailag erős legyen, intelligens, aki képes a gyors döntéshozatalra, jó fizikummal rendelkezzen, és tudatában legyen az akcióhoz elengedhetetlen biztonsági óvintézkedéseknek.

A szerzők szerint az emberrablásoknak két változata van, a nyilvános és a titkos. „Az elrabolt személyt egy biztonságos és a hatóságok előtt ismeretlen helyre kell vinni. A titkos túszejtés a legkevésbé veszélyes” – írták, példaként említve jemeni akciókat, illetve a Pakisztánban elrabolt Daniel Pearl újságíró esetét. A nyilvános emberrablásoknál a moszkvai színházban elkövetett csecsen akciót hozzák fel példának, bár cáfolták a terrorelhárítók gyakran hangoztatott érvét, miszerint „a világon még soha nem fordult elő sikeres túszejtés”. „Ezt csak azért mondják, hogy eltántorítsák az úgynevezett terroristákat. A történelem azonban tele van ellenpéldával” – írják, s ezúttal Szamil Baszajev csecsen terrorista vezérrel példálóznak, akinek az akciói szerintük 100 százalékig sikerrel jártak, mert a világ a csecsen üggyel foglalkozott.

A szerzők részletesen kifejtik a túszejtő akciók menetét is. A nyilvános emberrablások esetében az akció első fázisánál, azaz a célszemély(ek) kiválasztásánál azt tanácsolják, hogy az elrabolt személyek befolyásos emberek legyenek, mert csak az esetükben lehet nyomást gyakorolni a kormányra. Részletes stratégiát javasolnak arra az esetre is, ha a célszemély(ek) épületen belül vannak, és külön részletezik a buszon és a repülőgépen végrehajtott túszejtéssel kapcsolatos instrukcióikat is.

Az esetleges fogolycserével kapcsolatban felhívják a figyelmet arra, hogy addig nem szabad elengedni a túszokat, ameddig a „testvérek”, azaz a hatóságok által a túszokét cserébe szabadon engedett terroristák épségben és jó egészségben meg nem érkeznek. Ugyanez vonatkozik a váltságdíjra: le kell ellenőrizni, hogy a teljes pénzösszeget kifizették-e a túszokért, a bankjegyek nem hamisak-e és nincs-e körülöttük nyomkövető készülék. „Fontos, hogy a Testvérek tartsák magukat a valláshoz és tartsák a szavukat, és egyetlenegy túszt sem szabad azt követően megölni, hogy a követeléseinket az ellenség teljesítette” – tanácsolják a szerzők.

„A fogva tartást nem szabad meghosszabbítani; ha nem sikerül megállapodni, ki kell végezni a túszt; óvakodni kell az egyezkedőtől (…) az ellenség időhúzási szándéka azt jelenti, hogy rohamra készül” – javasolják a nyilvános túszejtést választóknak. A titkos túszejtés kapcsán pedig figyelmeztetik a dzsihád-harcost, hogy sosem szabad a túszokhoz másfél méternél közelebb menni. „Beszélj a sajátodtól eltérő nyelven vagy dialektusban, hogy ne tudjanak beazonosítani” – írják.

Az Al Battar magazin végezetül arról világosítja fel olvasóit, hogy azok hogyan teljesíthetik a dzsihádot. A leírás alapján ez a folyamat elég autodidaktának tűnik. Eszerint „használni kell az Al Battar magazin képzési instrukcióit és gyakorolni kell azokat”, „meg kell próbálni beszerezni egy lőfegyvert és gyakorolni kell a használatát (a szerzők a Kalasnyikovot ajánlják)”. „Isten nevében meg kell próbálni egy sejtet vagy csoportot alakítani, s ezen keresztül harcolni az istenkáromlók ellen” egészen addig, amíg „esélyed nem lesz arra, hogy a mudzsahid testvérekhez csatlakozz Al-Haramein országban” (Szaúd-Arábiában).

(Az al-Kaida internetes publikációiról a HVG decemberben megjelenő Háló mellékletében részletesen írunk.)