A fehérorosz KGB fogságába került a legrégebbi ellenzéki párt vezetője
Fellebezni akart egy demonstráció betiltása miatt, ezért foghatták el Rihor Kasztuszjeut.
Fellebezni akart egy demonstráció betiltása miatt, ezért foghatták el Rihor Kasztuszjeut.
MTI
A mobil kórtermet két napja üzemelték be.
MTI
MTI
hvg.hu
Akár június közepéig is eltarthat a koronavírus miatti következő járványügyi zárlat Németországban, ahol a fertőzésgyakoriságtól teszik függővé a szabályokat.
MTI
A beszámolók szerint egyre súlyosabb egészségügyi problémái vannak.
hvg.hu
Mohammed Dzsavád Zaríf külügyminiszter az iráni állami televízióban üzente meg, hogy bosszút fognak állni.
MTI
Az ismeretlen férfi a Henry-Dunant magánkórháznál lőtt meg két embert, egyikük a helyszínen meghalt.
MTI
MTI
hvg.hu
A szükségállapot bevezetése óta már több mint 700 ember halt meg Mianmarban.
hvg.hu
Egy szabálytalanul feltett légfrissítő miatt állítottak meg egy autóst, majd a rendőrök állítása szerint az igazoltatásnál kiderült, hogy körözik, ő menekülni kezdett, ezért lelőtték. Vizsgálat indult, hogy valójában mi történt. Minneapolisban zavargás tört ki.
MTI
MTI
hvg.hu
Úgy tűnik, miután a télen félresikerült a járványkezelés, legalább mostanra megfékezték a csehek a harmadik hullámot.
MTI
MTI
hvg.hu
Szerencsés századba születtünk, hiszen sok nő manapság a változókorban már nem az öregedést látja, hanem az új lehetőségeket. Sokuknak nincs is idejük rá, hogy az életkoruk felett búslakodjanak: még iskolás korú gyerekeket nevelnek, új párkapcsolatba lépnek, vagy éppen most kezdenek új karrierbe. Hogy mi változott? A nők felismerték, hogy ma már sokkal fontosabb, hogyan érezzük magunkat a bőrünkben, mintsem az, hogy milyen születési évszám áll a személyi igazolványunkban.
Remifemin Plus
Újabb cseh minisztert váltottak le, aki korábban kritizálta a keleti vakcinákat.
MTI
MTI
hvg.hu
Hétfőtől vendégeket fogadhatnak az állatkertek, a szabadidőparkok, a fürdőhelyek és az autós mozik is.
MTI
1531 ember van Romániában intenzív osztályon a koronavírus miatt, és többet már alig tudnak fogadni.
hvg.hu
Az Olaszországban két, Spanyolországban három gyilkosság elkövetésével vádolt szerbiai magyar férfi mindent megtett annak elkerülésére, hogy elszállítsák cellájából a hétfői tárgyalás helyszínére.
hvg.hu
A német parlament legnagyobb ellenzéki pártja többek közt ezzel kampányol majd a választásokon.
MTI
Üzemzavar volt a natanzi atomipari létesítménynél, Irán terrorcselekményről beszél, bár nem nevezte meg, kikre gondol. Az izraeli közszolgálati rádió azonban úgy értesült, hogy a Moszad követett el kibertámadást.
MTI
A cseh államfőnek lábfájdalmai vannak, ami nehezíti a járást.
MTI
Zágráb minden áron szeretné megmenteni az idei turisztikai szezont.
MTI
MTI
hvg.hu
A helyzet a fővárosban és 12 megyében, köztük Kárpátalján a legsúlyosabb.
MTI
MTI
hvg.hu
Cătălin Cherecheș 2,7 millió lejjel nem tud elszámolni.
hvg.hu