Átvenné a dán AstraZeneca-készletet Lettország
Korábban a lettek is felfüggesztették, később azonban újraindították az oltóanyag használatát.
Korábban a lettek is felfüggesztették, később azonban újraindították az oltóanyag használatát.
MTI
Az amerikai elnök és a NATO-főtitkár is közölte, nincs megfelelő katonai megoldás az Afganisztán előtt álló kihívásokra, itt az idő kivonulni.
MTI
MTI
hvg.hu
Egyes tartományokban is lassították vagy felfüggesztették a koronavírus elleni oltást szerdától.
MTI
A jövőben szabályoznák, hogy az utazások során milyen protokoll érvényesüljön, ha az intézményi vezetők közül többen képviselik az uniót.
MTI
MTI
hvg.hu
Bojko Boriszov nem lesz miniszterelnök újra, még az egykori külügyminiszterének a jelölésével próbálja a pártját kormányon tartani.
MTI
MTI
hvg.hu
Az illetékes orosz hatóság megadta a szabadalmi védelmet a világ első Covid-19-orrspéjének, a MIR-19-nek. Ez a szer – ha működik – nem oltás, hanem gyógyszer, a kórokozók szaporodását megakadályozva megelőzi a koronavírus okozta betegség kialakulását. Azért akad egy kis gond: a kísérletek még az első fázisban tartanak és a szert eddig csupán hörcsögökön próbálták ki.
A Provence-Alpes-Cote-d'Azur régió elnöke időben akart lépni, de megvárja az orosz oltóanyag uniós engedélyezését.
hvg.hu
Heteket csúszhat az oltási program befejezése az országban a döntés miatt.
hvg.hu
Az Európai Bizottság a lejárata nem újítaná meg szerződését a vektorvakcinát gyártó cégekkel, inkább az mRNS-alapú oltóanyagok beszerzésére fókuszálna a La Stampa szerint.
hvg.hu
Az azeriek az örményektől zsákmányolt harci eszközöket mutattak be, és karikatúra-szerű viaszfigurákkal jelenítették meg az ellenséges katonákat.
MTI
Elképzelhető, hogy hamarosan a 40 évnél fiatalabbak is regisztrálhatnak a koronavírus elleni vakcina beadására az országban.
MTI
De csak a fertőzöttségi mutatókban jobban álló térségekben. Másutt, például a fővárosban marad a szigor.
MTI
A döntést várhatóan szerdán jelenti be Joe Biden amerikai elnök.
hvg.hu
Irán bosszút fog állni Izraelen a natanzi urándúsító üzem elleni támadás miatt – jelentette be a teheráni külügyminisztérium, néhány nappal az után, hogy az iráni fővárostól 250 kilométerre délre található létesítményben felrobbant a telepet energiával ellátó központ. Az akcióval legalább kilenc hónappal visszavetették az iráni atomprogramot, s bár Tel-Avivban nem kommentálták a támadást, biztosra vehető, hogy a sikeres szabotázsakcióban benne volt a zsidó állam titkosszolgálata. A robbantás megnehezítheti a nyugati államok és Teherán közötti tárgyalásokat, s ha így lesz, Izrael két legyet ütött egy csapásra.
A 60 évnél idősebbek továbbra is elsőbbséget élveznek az oltási sorrendben.
MTI
A versenybíróság jóváhagyta a Polska Press felvásárlását, a varsói kerületi bíróság pedig felfüggesztette a döntést.
hvg.hu
A brit miniszterelnök bízik abban, hogy május 17-én tovább tudnak enyhíteni a korlátozásokon.
hvg.hu
A tájékoztatási minisztérium szerint lejárt a csatorna sugárzási engedélye.
MTI
Rudolf Anschober az orvosaival egyeztetve hozta meg a nehéz döntést.
MTI
MTI
hvg.hu