Egy friss, brit közvéleménykutatás szerint a megkérdezett orvosok kétharmada el akarja hagyni az állami egészségügyet az elkövetkezendő három éven belül.
Öt hete ismét töretlenül emelkedik Olaszországban a fertőzöttek száma, tömegek tüntettek Rómában szombaton a fertőzés terjedésének megakadályozását szolgáló intézkedések ellen.
Már nem érkeznek életjelek Bejrútban a romok alól - adta hírül szombaton az a chilei mentőcsapat, amely életjeleket vélt felfedezni csütörtökön, egy hónappal a hatalmas robbanás után.
Júliusban az átlagosnál harmincezerrel többen haltak meg Oroszországban, és a legújabb halálozási adatok is arra utalnak, hogy a moszkvai hatóságok jelentősen alábecsülik a koronavírus-járvány következtében elhunytak számát.
Lengyelországba kényszerítették szombatra virradóra Olha Kovalkova fehérorosz ellenzéki vezetőt. A lengyel kormánypalotában tartott sajtótájékoztatón elmondta, azzal kényszerítették külföldre, hogy közölték vele, megkínozzák és nem engedik ki a börtönből.
Paprikaspray-t fújtak a brit rendőrök egy férfi arcába, aki az egyik liverpooli vonaton nem volt hajlandó felvenni a maszkot, viszont nem akart leszállni a szerelvényről sem.
Donald Trump amerikai elnök szerint nagyon komolyan kell foglalkozni a Navalnij-üggyel, de egyelőre az USA-nak semmi bizonyítéka nincs arra, hogy a legismertebb orosz ellenzéki politikus valóban mérgezés áldozata lett volna.
Újabb hibát követett el Donald Trump amerikai elnök: ki akarja rúgatni az általában a Fehér Házat száz százalékban támogató Fox News azon újságíróját, aki beszámolt az elnök amerikai katonákat súlyosan sértő kijelentéseiről. Trump azért is bajban van, mert sértéseivel elsősorban azokat bántotta meg, akik inkább őt támogatják a belpolitikai vitákban.
Az alapvető demokratikus jogok elleni durva támadásnak nevezte a legismertebb orosz ellenzéki, Alekszej Navalnij megmérgezését Jens Stoltenberg. A NATO-főtitkár nemzetközi fellépést szorgalmazott Oroszország ellen.
A kormányfő szerint felmerült, hogy csak októbertől nyissanak meg az iskolák. Romániában ráadásul még egy ökormányzati választást is le kell bonyolítani szeptember végén.
Bár napjainkban a digitalizáció alapvetően szabja át a munkaköröket és a munkahelyi folyamatokat, a digitális aláírások és elektronikus szerződések még mindig sok vállalat számára jelentenek szürke foltot. Holott a digitális szerződéskötés fontosabb, mint valaha – a COVID-19 alatti időszakban óriási lett az igény arra, hogy a cégek úgy köthessenek szerződéseket, hogy a szerződő felek távol vannak egymástól, de a folyamat a jövőben is egyre nagyobb szerepet fog játszani az üzleti életben. A digitális aláírások nehézségeiről, lehetőségeiről és megoldásairól dr. Petrányi Dórával és dr. Horváth Katalinnal, a CMS Budapest szakembereivel beszélgettünk.