Izrael vízellátása súlyos helyzetbe kerülhet a gazai kivonulással. Jeruzsálem katonai eszközöket is kész bevetni .

Izrael vízellátása két forrásból táplálkozik: a Kineretből, azaz a Genezáreti
A Genezáreti tó
© AP
tóból, és a földalatti természetes víztározókból, az úgynevezett akviferekből. Az akvifer a téli esőzések vize, amely a talajon át leszivárog a mélybe és ott hatalmas földalatti tavakat képez.

Az egyoldalú kivonulási terv Ciszjordánia északi részéből, anélkül, hogy a nyitott kérdéseket a palesztinokkal rendezték volna, súlyos problémákat vet fel. Ezek egyike a csak szűkösen rendelkezésre álló vízforrások elosztása. A palesztinok túlnépesedett és egyre zsúfoltabb településeiknek mind több vízre van szüksége. Nem csak ivóvízre, de a még mindig elavult, sok vizet igénylő földművelés céljaira is.

Zsidó identitás a mai Izraelben
Els van Diggele könyve megpróbál rávilágítani a palesztinok és zsidók közti ellentétek mögötti belpolitikai problémák gyökerére, egyúttal az egész kérdést történelmi kontextusba helyezni. Részletek!
Dzsenin körzetében már több száz mélyfúrást hajtottak végre, megszegve a Palesztin Hatóság és Izrael között aláírt vízgazdálkodási megállapodást. Most, az izraeli kivonulás után, szakértők attól tartanak, hogy a helyiek sűrűn ásott kutakkal, mélyfúrásokkal, motoros szivattyúállomásokkal elszívják Észak-Izrael víztartalékának a zömét. A megállapodás megszegésével ásott nagyteljesítményű palesztin kutak számát háromszáz körülire becsülik. Izrael eddig nem avatkozott be az illegális kútfúrások menetébe, bár azok már eddig is észrevehető károkat okoztak Izrael vízháztartásának.

Izraeli szakértők figyelmeztetnek: a túlzott vízelszívás nem csak sok ivóvizet von el a lakosságtól, de az akvifer megmaradó vízének minőségét is rontja. A mérték nélkül kiszivattyúzott édesvíz helyébe tengervíz nyomul a földalatti rétegekbe, így az ivóvíz – mindenki ivóvize – menthetetlenül sóssá válik. Ugyanezek a szakértők attól tartanak, hogy az „Izrael gyümölcsöskertjeként” emlegetett Galilea növényzete rövid időn belül kiszárad.

Amennyiben a palesztin vezetés nem tudja megoldani ezt a konfliktust saját erőből, Izrael esetleg katonai eszközöket is igénybe vehet a szervezett vízelszívás leállítására –figyelmeztetnek izraeli kormánykörökben. A palesztinokkal folytatott jövőbeni tárgyalások egyik központi témája a jelek szerint a víz lesz.


Halmos László/Tel Avív

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
15 600 forintba kerül ez a miniatűr számítógép, amire két 4K-s monitort is ráköthet

15 600 forintba kerül ez a miniatűr számítógép, amire két 4K-s monitort is ráköthet

Bécsben felejtett 30 embert a Wizz Air, nem jutottak el Tenerifére

Bécsben felejtett 30 embert a Wizz Air, nem jutottak el Tenerifére

Itt a tudományos válasz arra, tényleg rosszabb termékekkel etetnek-e minket a gyártók

Itt a tudományos válasz arra, tényleg rosszabb termékekkel etetnek-e minket a gyártók

Amit ezzel a magyar készülékkel titkosítanak, azt aligha fejti meg más egyhamar

Amit ezzel a magyar készülékkel titkosítanak, azt aligha fejti meg más egyhamar

Sokkoló képen látszik, mit is jelent a klímaváltozás

Sokkoló képen látszik, mit is jelent a klímaváltozás

Nem igaz, hogy az EU mindenkit befogad. Nem igaz, hogy mi nem fogadunk be senkit

Nem igaz, hogy az EU mindenkit befogad. Nem igaz, hogy mi nem fogadunk be senkit