A WikiLeaks-botrány érdekessége, hogy ugyanabban az évben kezd a tetőpontjára hágni, hogy az amerikai kormány megkezdte a leleplező információkat kiszivárogtató, angolul whistleblowernek nevezett belső források védelmét szavatoló törvény vázlatának kidolgozását. A USA Today értesülései szerint ugyanis idén márciusban kezdődött meg az amerikai Kongresszusban annak a törvénynek a vitája, amely komolyabb védelmet szavatol a szövetségi intézményekben tapasztalt csalások, hatalmi kihágások, vagy éppen pazarlások ügyében szót emelő belső forrásoknak. Az ügy egy 2003-as eset farvizén jutott el az amerikai törvényhozásig, amikor Robert MacLean repülőgépek fedélzetén biztonsági feladatokat ellátó szövetségi ügynök (air marshal) bizalmas dokumentumokat szivárogtatott ki a sajtónak, miután megtudta, hogy a 2001. szeptember 11-i támadások ellenére a Bush-kormányzat csökkenteni akarja a légi biztonsági személyzet működését lehetővé tévő költségvetési összeget. Bár a MacLean által kiszivárogtatott információnak köszönhetően az amerikai törvényhozás padsorain végigsöprő tiltakozási hullám eredményeként a tervezett korlátozásokat visszavonták, a férfi elvesztette az állását.

A márciusban vitára bocsátott törvény egyébként egyes nemzetbiztonsági szervezetek által életbe léptetett titoktartási kötelezettségeken is enyhítene. A feltételes mód használata azonban erősen indokolt jelen esetben, hiszen a jelenlegi légkörben – amikor egyre többen emelik fel a szavukat Assange felelősségre vonása érdekében (sőt, már nemzetközi elfogatóparancsot is kiadtak a WikiLeaks-alapító ellen, de van, aki konkrétan megöletné az ausztrál születésű férfit) – valószínűsíthető, hogy rövidesen már a törvények szigorításáról fognak vitázni a republikánus többségű képviselőházban. A Svédországban bejegyzett WikiLeaks által legutóbb kiszivárogtatott bizalmas kormányzati dokumentumok ugyanis alaposan megrengették az Egyesült Államok tekintélyét és merőben új képet festettek a világ országainak számos nagyformátumú politikusáról.

Julian Assange: van aki szerint hős, van aki szerint terrorista

Forrás: Ap Photo

„Több törvény is védi a leleplezőket, azonban sajnos ezen törvények szellemét nem mindig tartják szem előtt” – nyilatkozta idén tavasszal Chuck Grassley, Iowa állam republikánus szenátora a MacLean-ügy kapcsán. A szenátor egyébként a leleplezőket védő törvények erősítését támogató csoportba tartozik, s akkor még úgy tűnt, a Fehér Ház is a kezdeményezés mellett áll. Barack Obama amerikai elnök korábban már világossá tette abbéli szándékát, hogy olyan vezetőket nevezzen ki a különböző hivatalok élére, hogy az esetleges leleplezéseket követő bosszúlépésekkel kapcsolatos panaszok ügyében a lehető leghatékonyabban tudjanak eljárni. Idén tavasszal még sokan úgy gondolták, az amerikai kormányzat történelmi jelentőségű paradigmaváltás előtt áll, arra nézve, hogy mennyi teret enged és hogyan védelmezi a visszaéléseket leleplező forrásokat.

 „A teljes sötétség után végre eljött a napfelkelte, azonban a Nap még nem jött fel az égre” – figyelmeztetett akkor Tom Devine, a kormányzat számonkérésével foglalkozó szervezet, a 30 éves múltra visszatekintő Government Accountability Project (GAP) jogi igazgatója.

Nos, a paradigmaváltás valóban elérkezett, azonban valószínűleg, még maga Obama-elnök sem számított rá, hogy ilyen mértékű felfordulást okoz majd egy őszes hajú ausztrál fiatalember, aki többek között arról is lerántotta a leplet, hogy Obama külügyminisztere, Hillary Clinton maga adta ki az utasítást, hogy az amerikai diplomaták gyűjtsenek információt – többek között biometrikus adatokat – bizonyos ENSZ-tisztségviselőkről, köztük Ban Ki Mun ENSZ-főtitkárról is.

Hillary Clinton mosolya mögött érdekes utasítások rejtőznek

AP

Az események felgyorsulását jelzi, hogy az titkos kormányiratok kiszivárogtatása nyomán az amerikai kongresszus várhatóan napokon belül elfogadja azt a törvényt, amely védelmébe veszi a legérzékenyebb kormányzati intézmények dolgozóit, akik jelenteni akarják az általuk észlelt korrupciót, pazarlást vagy kötelességszegést - jelentette csütörtökön a The Washington Post.

A törvény megvédi a közérdekű bejelentést tévő személyeket az elbocsátástól és a lefokozástól, s – a törvényhozók szándéka szerint - szükségtelenné teszi, hogy olyan, a WikiLeakskez hasonló kiszivárogtató fórumokhoz forduljanak, amelyek nagy kárt tudnak okozni.

Az amerikai történelem talán leghíresebb leleplezése egyértelműen Mark Felt személyéhez fűződik, bár bizonyára a Mély Torok név ismerősebben cseng, ha a Watergate-botrányról van szó. 1972-ben, az FBI első igazgatójának, J. Edgar Hoovernek a halálát követően Felt igazgatóhelyettesi tisztségében a Szövetségi Nyomozóiroda második emberévé lépett elő. Ekkor szivárogtatott ki a Washington Post riporterének, Bob Woodwardnak olyan információkat, amelyek végül Richard Nixon 1974-es lemondásához vezettek. A Watergate-botrány során Felt neve nem került nyilvánosságra, kizárólag fedőnevén, vagyis Mély Torokként volt ismert. Ez így is maradt 2005. május 31-ig, amikor az egykori informátor saját maga leplezte le, hogy milyen szerepet játszott az USA eddigi egyetlen lemondott elnökének sorsában. Felt 2008. december 18-án hunyt el a kaliforniai Santa Rosában.

Mély Torok közel 30 éven át őrizte inkognitóját

AP

Legalább ennyire hangsúlyos volt azonban az úgynevezett Pentagon Papers kiszivárogtatása, amely a most 79 éves Daniel Ellsberg nevéhez kapcsolódik. Ellsberg az amerikai kormány számára kutatás-fejlesztési feladatokat végző RAND Corporation katonai elemzőjeként dolgozott 1969-ben, amikor kollégája, Anthony Russo segítségével titokban sikerült néhány bizalmas dokumentumról fénymásolatokat készítenie. Az iratok bizonyították, hogy a Johnson-kabinet rendszeresen hazugságokat közölt a közvéleménnyel és a Kongresszussal egyaránt a vietnámi háború kimenetelével kapcsolatban. A dokumentumokból az is kiderült, hogy a kormány már jó ideje tisztában volt vele, hogy a konfliktusból az USA nem jöhet ki győztesen, illetve, hogy a harcok folytatása sokkal több áldozattal jár, mint amennyit valaha nyilvánosan beismertek. Ellsberg először néhány olyan embernek mutatta meg a titkos iratokat, akiknek jelentős szerepe volt benne, hogy a férfi véleménye megváltozott a vietnámi háborút illetően: Randy Kehler pacifista aktivistának, illetve Gary Snyder költőnek. Miután meggyőződött róla, hogy a háború valóban veszett ügy, megkörnyékezett néhány szenátort – köztük J. William Fulbrightot, a Szenátus külögyi bizottságának elnökét, illetve George McGovernt, a háború egyik legbefolyásosabb ellenzőjét. Ellsberg figyelmeztette a két politikust, előfordulhat, hogy akár a börtönbüntetést is vállalniuk kell a háború befejezése érdekében. Az informátor szépen lassan bővítette a dokumentumok olvasói körét, többek között eljuttatva az iratokat Neil Sheehannek, a New York Times riporterének. Bár az újságíró ígéretet tett rá, hogy bizalmasan kezeli a papírokat, végül megszegte a szavát és 1971. június 13-án a Times lehozta az első kilenc kivonatból, illetve a 7000 oldalas anyaghoz fűzött kommentárokból álló cikkét. A Nixon-kormány ekkor bírósági úton tiltotta meg a lapnak a cikkek közlését, amelyet 15 napig sikeresen meg is akadályoztak. Ellsberg azonban a The Washington Post és 17 további újság számára is elküldte a dokumentumokat, végül 1971. június 30-án az amerikai Legfelsőbb bíróság engedélyezte a Times számára a cikkek szabad közlését. Bár a lap nem nevezte meg forrásként, a férfi rejtekhelyre menekült, mivel gyanította, hogy a bizonyítékok egy idő után le fogják leplezni. Ellenlépésként a Nixon-kabinet lejárató kampányt indított Ellsberg ellen, John Ehrlichman vezetésével pedig megalakult a „Fehér Ház vízvezetékszerelői” (White House Plumbers) nevű nyomozócsoport, melynek feladata a szivárgások felderítése és elhárítása volt. Ironikus módon ennek következménye lett később a Watergate-irodaházban elkövetett betörés.

Frederick Gulson nem az amerikai kormány, hanem a W.D & H.O Wills (mai nevén British American Tobacco Australia Services) dohányipari konszern orra alá tört borsot, amikor bevallotta, a cég jogászaként aktívan közreműködött egy olyan céges irányelv betartásában, melynek lényege az volt, hogy „a vállalat megszabaduljon minden olyan dokumentumtól, amelyek károsan érinthetnék a céget”. Gulson szerint a dohánygyár olyan iratokat próbált megsemmisíteni, amelyek az egészségügyi bírósági perekhez kapcsolódtak. Az incidens akkor történt, amikor Rolah McCabe, egy 51 éves rákbeteg beperelte a céget. Gulson bevallása szerint több ezer dokumentumot semmisíthettek meg, mielőtt 1990-ben bírósági eljárás indult volna a cég vezetői ellen.

Az egyik elhíresült fotó Abu Ghraibből - Joseph Darby-nak köszönhető, hogy tudunk róla

Joseph Darby őrmester szintén nem az amerikai kormányzat, hanem a hadsereg üzelmei ellen emelte fel a szavát. A férfi 2003-ban tartalékosként állomásozott az azóta hírhedté vált Abu Ghraib börtönben. Amikor tudomására jutott, hogy miként bánnak a rabokkal, egy fotókat tartalmazó CD-lemezt és egy névtelen üzenetet juttatott el Tyler Pieronnak, az amerikai hadsereg bűnügyi nyomozásért felelős parancsnokának. Az eredmény ismert: a nyomozás végén több katonát is megvádoltak a Genfi Egyezmény megsértésével. Darby szeretett volna névtelen maradni az ügyben – amit meg is ígértek neki – amíg Donald Rumsfeld védelmi miniszter meg nem nevezte egy szenátusi meghallgatás során.

Az amerikai üzleti életet 2001-ben alapjaiban megrengető Enron-botrány mögött három hölgy – Sherron Watkins, Coleen Rowley és Cynthia Cooper – állt. Cooper könyvvizsgálóként leplezte le a WorldComnál alkalmazott illegális számlázási módszereket, Watkins pedig az Enron vállalatfejlesztési alelnökeként hívta fel Kenneth Lay vezérigazgató figyelmét arra, hogy a pénzügyi jelentésekben hamis állítások szerepelnek, illetve arra, hogy a vállalat aligha kerülheti el, hogy a nyilvánosság előtt lelepleződjön. Cooperrel és Coleen Rowley FBI-ügynökkel együtt az Enron-botrányban betöltött szerepükért 2002-ben az év embereinek választotta őket a Time magazin. Rowley emellett egy különálló ügyben is emlékezeteset alkotott: leleplezte, hogy a washingtoni FBI-központban dolgozó hivatalnokok a kezükben lévő információ ellenére sem tettek lépéseket Zacarias Moussaoui, a 2001. szeptember 11-én New Yorkban elkövetett terrortámadások egyik előkészítője ellen. Az ügyben Rowley a Szenátus és a 9/11 bizottság előtt is tanúvallomást tett.

A lista távolról sem teljes, hiszen említhetnénk Karen Silkwoodot, aki egy plutónium-feldolgozó üzem biztonságáért emelt szót 1974-ben, vagy Bunnatine „Bunny” Greenhouse-t, aki az amerikai hadsereg utász-ezredénél dolgozva leplezte le a Dick Cheney egykori alelnök érdekeltségi körébe tartozó Halliburton konszern által közbeszerzési eljárás nélkül elnyert iraki tendereket, illetve a cég kormányzati megbízásból végzett tevékenységei körül tapasztalható pazarlást és csalásokat. De ide kívánkozik Babak Pasdar IT-biztonsággal foglalkozó szakember neve is, aki 2003-ban bukkant rá, hogy az amerikai kormány egyik irodájának (amely a virginai Quanticóban található, akárcsak az FBI kiképző központja) közvetlen, szélessávú hozzáférése van az egyik mobilszolgáltató rendszereihez, amelynek segítségével gond nélkül hozzáférhetnek az ügyfelek hang-, és adathívásaihoz, sőt, pozíciójukhoz is. Ők mindannyian bebizonyították, hogy kellő kitartással és bátorsággal bárki szembeszállhat a hatalommal. Kérdés, hogy Assange esetében a hatalom milyen ellenlépéseket tesz majd a WikiLeaks elhallgatattására.

Friss híreink a WikiLeaks kiszivárogtatásairól »