Jóllehet a muszlim világban tapasztalható véres összecsapások okai különbözőek, a Stratfor amerikai kutatóintézet nemrégiben közölt elemzésében talált közös pontot: Egyiptomban, Líbiában, Bahreinben és a többi érintett államban az emberek azért lázadtak fel, mert úgy érzik, hogy az uralkodó rezsim (vagy bizonyos emberek csoportja a rezsimen belül) megfosztotta őket a politikai és gazdasági jogaiktól, ráadásul a rezsim haszonélvezői sokkal jobban meggazdagodtak, mint amit a jóízlés megenged. Igaz ez Egyiptomra, ahol az elnök, Hoszni Mubarak ellen lázadtak fel, Líbiára, ahol Kadhafi és családja „verte ki a biztosítékot” az embereknél, valamint Bahreinre, ahol főleg síiták fejezték ki nemtetszésüket a szunniták dominálta királyi családdal szemben. Észak-Afrikában pedig ezen felül közös, hogy Mubarak és Kadhafi is rendkívül hosszú időn át, évtizedekig volt/van hatalmon.

Az iszlamisták és a Nyugat is ellenőrizni akar

A régió azonban most különösen érzékeny, köszönhetően az Egyesült Államok és a dzsihadisták háborújának. Míg az 1989-es kelet-európai változások kapcsán az a kérdés érdekelte főleg az elemzőket, hogy mi vezetett a Szovjetunió felbomlásához, a muszlim világban zajló folyamatoknál sokkal inkább az foglalkoztat mindenkit, ki vagy kik lesznek az események haszonélvezői. Az ugyanis biztosra vehető, hogy bizonyos csoportok megpróbálják majd meglovagolni ezeket a hullámokat. A Stratfor szerint egyértelmű, hogy a radikális iszlamisták megkísérelnek majd előnyt kovácsolni mindebből, ami racionális és logikus lépés is lenne a részükről. Széles, országokon átívelő csoportjaik vannak, jól bevált eszközük közé tartozik a konspiráció, így most lehetőségük van arra, hogy egy széles, nemzetközi koalíciót alakítsanak ki. De ahogy ők, nyilvánvalóan az Egyesült Államok és egyes nyugati országok is megpróbálják majd befolyásolni a felkeléseket. Ez mind az iszlamisták, mind a Nyugat számára kemény feladat, de különösen az Egyesült Államoknak és a kívülállóknak az, hiszen az iszlamisták előnye, hogy "házon belül vannak".

AP

Az, hogy az iszlamisták megpróbálják meglovagolni az eseményeket, közel sem jelenti azt, hogy ez sikerül is nekik. A Stratfor szerint elég csak az 1968-as európai eseményekre gondolni, amikor a kommunisták képtelenek voltak a győzelemig vinni a nyugati országokban tapasztalható megmozdulásokat. Ráadásul egy forradalmat kontrollálni közel sem egyszerű, nem beszélve arról, hogy nem feltétlenül a legnépszerűbb csoport győzedelmeskedik. Hanem általában azok, akik a legjobban szervezettek, ahogy történt ez 1917-ben, Oroszországban.

A forradalmárok nem győzhetnek a fegyveresekkel szemben. Ám ha a fegyveresek egy része vagy egésze átáll a forradalmárok oldalára, akkor lehetséges a győzelem. A Stratfor szerint ez a kulcsa a muszlim világban történt eseményeknek. Bahreinben például a katonák a tüntetők közé lőttek, emberek haltak meg. Ezzel szét tudták oszlatni a demonstrálókat, majd engedélyezték az immár kordában tartott tüntetéseket. Egyiptomban a hadsereg és a rendőrség állt szemben egymással, s előbbi végül a demonstrálók oldalára állt, mert érdekei így kívánták. Mubarak bukása így elkerülhetetlenné vált, még akkor is, ha a rezsim egyelőre nem változott. Líbiában pedig láthatóan megosztja a hadsereget az, ami folyik.

Nem biztos, hogy a végeredmény tetszeni fog

A Stratfor szerint azoknak, akik azt állítják, hogy a radikális iszlámnak semmi köze ezekhez az eseményekhez, igazuk van. Legalábbis abban az értelemben, hogy az utcára vonuló diákok demokráciát akarnak. Csakhogy a diákok egyedül nem képesek nyerni. Csak akkor nyerhetnek, ha a rezsim az ő oldalukra áll (ahogy történt ez Egyiptomban), vagy ha más osztályok és legalább a rendőrség vagy a hadsereg egy része (azaz olyan emberek, akiknek van fegyverük és tudják is őket használni) kiáll mellettük. Ennélfogva nem a diákokra, hanem a katonákra, a fegyveresekre kell figyelni az ilyen eseményeknél – hívja fel a figyelmet a Stratfor. Ha néhány katona átáll a demonstrálókhoz, a tüntetőknek van esélyük győzni. De ha ők győznek is és a demokráciát ki is nyilvánítják, az nem jelenti azt, hogy a Nyugatnak tetsző dolgok jönnek, mivel a demokrácia és a nyugati politikai kultúra nem egy és ugyanaz.

Az elemzés szerint nem a radikális iszlám, hanem a káosz és egy esetleges polgárháború jelenti az igazi veszélyt a feldúlt országokban. A káoszban azonban már átveheti az ellenőrzést az, aki egy kicsit is szervezett, legyen az a hadsereg vagy éppen egy radikális iszlám párt, egyszerűen azért, mert a tömegben csak neki van terve és szervezete.

A Stratfor szerint egyelőre csak spekulálni lehet arra, mi lesz ezekkel az országokkal. Jelenleg csak annyit tudni, hogy ez a forradalmi hullám nem az első a világon, s a legtöbb ilyen hullám elbukik, ugyanakkor hatásai láthatóak lesznek mind a megszületendő új rezsimben, mind pedig a politikai kultúrában évtizedek múlva is. Az 1989-es kelet-európai eseményeket a Stratfor szerint nem érdemes párhuzamba állítani mindazzal, ami jelenleg a muszlim világban zajlik, mert előbbit széles forradalmi siker kísérte ugyan, de akkor a népek egy olyan birodalom ellen lázadtak fel, amely éppen összeomlott.