szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Szöul pénteken nemet mondott Phenjan arra vonatkozó kérésére, hogy küldje haza a múlt hét végén Dél-Koreába átszökött kilenc észak-koreai állampolgárt.

Mint az illetékes hatóság általi vizsgálatból kiderült, a szóban forgó észak-koreaiak menekültstátust szeretnének, így ügyükben ezt a szándékot figyelembe véve járunk el - közölte pénteken egy Phenjannak küldött levélben a vöröskereszt dél-koreai szervezete.

A kilenctagú észak-koreai család - 3 férfi, 2 nő és 4 gyerek - múlt szombaton a Sárga-tengeren egy csónakon menekült át Dél-Koreába. Phenjan csütörtökön követelte a hazatoloncolásukat, figyelmeztetve Szöult, hogy amennyiben nem tesz eleget kérésének, az további feszültséget gerjeszt a két állam között.

A koreai háborút 1953-ban lezáró fegyverszünet megkötése óta a jobb élet reményében már több mint 20 ezer észak-koreai szökött át a fejlett Dél-Koreába. A disszidálások rendszerint diplomáciai viszályt szítanak, mivel az elszigetelt észak-koreai állam szerint Szöul erőszakkal veszi rá az északi állampolgárokat a maradásra.

Februárban Phenjan hevesen tiltakozott amiatt, hogy négy észak-koreai nem tért haza abból a 31-ből, aki nem sokkal korábban Dél-Koreába szökött. Észak szerint őket is kényszerítették a maradásra.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!