A Háárec című napilap politikai kolumnistája - aki külön méltatta, hogy sok nemzetközi konferencián való részvétele után a budapesti tanácskozás az első, ahol anyanyelvén, héberül beszélhetett, rámutatott: az igazság feltárása nem fekete-fehér szemléletet jelent, nem arról van szó, hogy valakinek igaza van, másnak pedig nincsen. 

Az újságíróknak akkor is meg kell mutatniuk a másik oldal véleményét, ha nem értenek vele egyet, illetve nem tartják azt jogosnak. Elmondta, az izraeli kormányt jelenleg bírálni kell, amiért nem fogadja el az 1967-es határokat, a palesztin vezetést pedig azért, mert nem képes meggyőzni a közvéleményt, hogy a 67-es határok alapján, azokat némileg kiigazítva a két nép békében élhetne egymás mellett. "Több empátiát és megértést kellene mutatnunk a másik oldal iránt" - hangsúlyozta a szemináriumon, amelynek egyik központi témája volt a sajtó szerepe az átalakuló társadalmakban.

Rijad el-Haszán, a palesztin hírügynökség, a WAFA vezérigazgatója az arab térség demokratikus átalakulásával kapcsolatban megjegyezte: a média nem varázsló, nem képes változásokat előidézni ott, ahol a körülmények erre nem értek meg. A változásokat ugyanakkor semmi sem akadályozhatja meg, ha azok feltételei kialakultak, még az "információs diktatúrák" sem tudták fenntartani hatalmukat.

Joszi Beilin volt izraeli igazságügyi miniszter az ENSZ tájékoztatási főosztálya által szervezett tanácskozáson a közel-keleti viszály helyzetét vizsgáló vitafórumon kijelentette: a nemzetközi közösség nem tehet semmit, ha nincs két erős fél, aki hajlandóságot mutatna a megegyezésre és az akadályok leküzdésére. Úgy fogalmazott, a világ nem tudja, mit kezdjen a palesztinokkal, "nem fogja megmenteni őket", és a népnek saját magának kell megoldást találnia problémáira. Hangsúlyozta, nem fogadható el egy vízió nélküli ideiglenes megoldás, mert előfordulhat, hogy az megkövesedik, akkor pedig a palesztinoknak egy rossz döntés következményeivel kell majd hosszú távon együtt élniük.

Rijad H. Manszur, aki a palesztinok állandó megfigyelőjeként dolgozik az ENSZ-nél, kifejtette: "hajlandóak vagyunk a hat végső státuskérdésről - határok, biztonság, Jeruzsálem, menekültek, telepek és víz - beszélni, de a függetlenségünkről nem kérjük ki senki véleményét". Hozzátette, az Egyesült Államok és Izrael sem kért engedélyt a függetlensége kikiáltásához. Azt mondta, miután egyértelművé vált, hogy a nemzetközi közösség többnyire szóbeli fellépése nem elegendő Izrael "megállításához", a palesztinok saját kezükbe vették sorsukat, és belekezdtek az államépítésbe. A diplomata elismételte, hogy a palesztinok megpróbálják elfogadtatni államukat az ENSZ Közgyűlésének szeptemberben kezdődő 66. ülésszakán, egyúttal felszólította az európai országokat, a szavazáson álljanak majd a palesztin nép mellé.

Geoffrey Aronson, a washingtoni Közel-Keleti Békealapítvány kutatási igazgatója arról szólt, hogy bár a ciszjordániaiak az utóbbi években sokat elértek az államépítésben, mégis inkább a Hamász szélsőséges palesztin szervezet vezette Gázai övezet áll közelebb egy szuverén állammodellhez. Az izraeli védelmi erők egységei kivonultak az övezetből, a telepeket felszámolták és a terület egységesen a Hamász irányítása alatt áll, továbbá lehet, hogy végleg megnyílnak a határok Egyiptom felé - támasztotta alá véleményét Aronson, aki szerint az erő nyelvén beszélő Hamász több eredményt ért el Izraelnél, mint a szép szavakat használó nemzetközi közösség.

Az izraeli Ron Pundak - aki a kilencvenes évek elején részt vett a palesztin-izraeli kapcsolatok egyik mérföldkövének tartott oslói egyezmény előkészítésében - azt mondta, mindegy, hányan támogatják a palesztin állam függetlenségét az ENSZ Közgyűlésben, a palesztinoknak ugyanis végső soron Izraellel kell békét kötniük. A Háárec egykori újságírója szerint az arab tavasz megváltoztathatja a felek közötti tárgyalások dinamikáját. Azt mondta, az egyik legnagyobb problémát abban látja, hogy a palesztinoknak felmutatható eredményre van szükségük, míg az izraeliek számára a konfliktus megoldása helyett annak "kezelgetése" a kényelmes.