szerző:
MTI

Tanulmányozni fogják egy szorosabb politikai unió létrehozásának lehetőségét a Perzsa-öböl menti arab országok, de a folyamat időbe telik majd, s az a cél, hogy az összes ország, ne csak kettő-három csatlakozzon - közölte az Öböl-menti országok hétfői találkozója után Szaúd el-Fejszál herceg, szaúd-arábiai külügyminiszter.

"Az Öböl-menti Együttműködési Tanács (GCC) vezetői jóváhagyták egy bizottság megalakítását, amely megvizsgálja az unió lehetőségét és javaslatait (egy közeljövőben tartott) rendkívüli csúcsértekezleten ismerteti majd" - mondta Fejszál a megbeszélés utáni sajtótájékoztatón, s hozzátette: Nem történtek lépések Szaúd-Arábia és Bahrein kapcsolatának szorosabbra fűzése érdekében. A GCC bejelentése meglepetésként hatott, mivel bahreini tisztségviselők korábban a két ország politikai integrációját jelezték előre. Az unió lehetőségét megvizsgáló bizottság a hat GCC-tagállam külügyminisztereiből áll majd.

A politikai unió terve mellett a találkozón megvitatták a szíriai békefolyamat problémáját is. Fejszál szerint a továbbra is folytatódó erőszak miatt "komolyan csökkent" az ENSZ és az Arab Liga különmegbízottja, Kofi Annan által kialkudott béketervbe vetett bizalom. "Az erőszak és a vérfürdő folytatódik. Semmit nem sikerült elérni... Az erőszak folytatódott és mindenki elégedetlen" - hangsúlyozta a szaúdi külügyminiszter.

A tárgyalás másik központi témája Irán volt. Fejszál arra figyelmezette a síita államot, hogy ne ártsa bele magát Bahrein és Szaúd-Arábia kapcsolataiba. "Iránnak semmi köze nincs ahhoz, ami a két ország között történik, akkor sem, ha unióvá alakulunk" - szögezte le  Fejszál. Amikor Abdallah szaúdi király decemberben felvetette a bahreini-szaúdi unió ötletét, az iráni parlament elítélő nyilatkozatot adott ki, amelyet Fejszál fenyegetésként értékelt. Irán és a szunnita többségű Szaúd-Arábia között 2011-ben különösen megromlottak a kapcsolatok, mivel a szaúdi hadsereg segített leverni a szunnita bahreini kormánynak a több jogokat követelő bahreini síiták hatalomellenes tüntetéseket.

A hattagú Öböl-menti Együttműködési Tanácsot (GCC) 1981-ben alapították a szorosabb gazdasági együttműködés előmozdítása, a közös katonai koordináció és egy közös valuta létrehozásának érdekében. A pénzügyi unió megvalósítása azóta elakadt. Bahrein és Szaúd-Arábia mellett a Tanács tagja még Kuvait, Katar, Omán és az Egyesült Arab Emirátusok is.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Ne csodálkozzon, ha nem frissülnek a fizetős Chrome-bővítmények, komoly oka van

Ne csodálkozzon, ha nem frissülnek a fizetős Chrome-bővítmények, komoly oka van

Idő előtt kiszivárgott a BMW szupererős új dízele

Idő előtt kiszivárgott a BMW szupererős új dízele

Nyissa meg a Facebookot: 2 év ígérgetés után önnél is aktiválták a nyomeltüntetős funkciót

Nyissa meg a Facebookot: 2 év ígérgetés után önnél is aktiválták a nyomeltüntetős funkciót

A külföldi cégek sorra menekítik ki embereiket Vuhanból

A külföldi cégek sorra menekítik ki embereiket Vuhanból

Szomorkás kedd vár ránk

Szomorkás kedd vár ránk

Magyar siker: Schobert Norbertről írt a brit Mirror is

Magyar siker: Schobert Norbertről írt a brit Mirror is