szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A szíriai hadsereg szombaton országszerte razziákat tartott, fegyveresek után kutatva, s az ország különböző térségeiben emigráns források szerint 27 ember halt meg a kormányerők és a lázadók összecsapásaiban. Közben a szomszédos Libanonban is újabb nyolc halálos áldozatot követeltek a Bassár el-Aszad elnök vezette szíriai rezsim hívei és ellenfelei között zajló harcok.

A londoni székhelyű Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központjának (ODSH) közlése szerint a kormányerők szombatra virradó éjjel több órán át lőtték a közép-szíriai Homsz városát, a tartomány egy másik városában pedig házkutatás közben megöltek egy férfit. A közeli Hama városában is razziákat tartottak. A Rakka tartománybeli Tabakát erős robbanás rázta meg, a támadásnak több sebesültje is volt.

Északabbra, Latakia tengerparti térségében a hadsereg kurd települések ellen indított műveletet, helikopterek támogatásával, onnan is sebesültekről kaptak jelentést.

A dél-szírai Deraa térségének Hit falujában a katonák állítólag házakat gyújtottak fel, a környéket a hadsereg nehézjárművekkel vette blokád alá. Három közeli faluban is házkutatásokat tartottak, miután az egyik településen hat katona esett el a lázadókkal vívott harcokban. Magából Deraa városából is heves harcokról érkezett hír. Az Idlíb tartománybeli Ariha városát a hadsereg nehéztüzérséggel lőtte.

A főváros Damaszkuszt magában foglaló tartományban az ODSH szerint "több városban és településen is sztrájkolnak, tiltakozásul a húlai vérengzés ellen", amelyben ismeretlen fegyveresek múlt hét péntekén 108 embert, köztük 49 gyermeket öltek meg. A szintén általános sztrájkkal tiltakozó Deir ez-Zórban a katonák feltörték a zárva tartó boltokat, és helyi lakosokat vettek őrizetbe. Előzőleg, pénteken az ODSH 54 halálos áldozatot, köztük 17 katona halálát jelentette az országból.

A szomszédos Libanon északi részének legjelentősebb városában, Tripoliban szombaton nyolcan haltak meg és 21-en sebesültek meg a szíriai kormányzat hívei és ellenfelei között kiújult tűzpárbajban - közölték biztonsági források.

A lövöldözésben, amely péntek éjfélkor kezdődött, rakétákat is bevetettek. A harcok miatt számos család kényszerült elhagyni lakóhelyét. A libanoni hadsereg és rendőrség biztonsági források szerint a város két negyedének megszállására készül.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!