A héten bejárta a világsajtót a hír, hogy Argentinában letartóztatták Henry de Jesús López Lodonót, Kolumbia és a világ egyik legkeresettebb drogbáróját. A Mi Sangre (Vérem) néven is ismert férfi elfogása a legutolsó volt a kolumbiai drogbárók elleni rendőrségi akciók sorában, amely során mára az ország kokain-hálózatának nagy részét felszámolták. A kolumbiai drogbárók ellen évtizedek óta folyik a harc, eközben azonban a drogkereskedelem központja más országokba, elsősorban Mexikóba került át, és a drága kokain helyett elterjedtek az olcsóbb, szintetikus szerek. Egyes drogbárók mint a hírhedt Pablo Escobar vagy a Daniel Barrera legyőzésükhöz több ország összefogására volt szükség, mások a mai napig elkerülték az felelősségre vonást és szinte polgárháborús állapotokat idéztek elő hazájukban.

Felix Mitchell visszatartotta a bűnözést

A Félix, a macska (egy a némafilm-korszakban népszerű rajzfilmfigura után) becenéven emlegetett Felix Mitchell a nyolcvanas években gyakorlatilag meghonosította az Egyesült Államokban az országos méretű, bandában elkövetett drogkereskedelmet. A szegény sorból származó, iskolából kibukott Mitchell a hetvenes években, a kaliforniai Oaklandban néhány fiatal társával együtt alapította meg a „69 Mob” nevű bűnszervezetet, akikkel kezdetben a város szegény, feketék lakta negyedeiben árultak heroint. A bandát hamarosan felkarolta Tootie Reese Los Angeles-i drogkereskedő, aki segítségével hamarosan üzleti kapcsolatokat épített ki a nyugati part nagyvárosaiban, Los Angelesbe, San Franciscóba, sőt, a távoli Detroitba is szállított heroint. 1984-re Mitchell az ország heroinpiacának vezető beszállítója lett, becslések szerint hatalma csúcsán heti 800 000 dollár keresett heroin eladásából.

Mitchell 1985-ös elfogása, majd egy évvel később bekövetkezett halála (egy rabtársa a börtönben leszúrta) több okból is vízválasztónak számított az amerikai kriminalisztikában.  A hatóságok reményeivel ellentétben a bandavezér kiiktatása nem szorította vissza a drogkereskedelmet, sőt, Mitchell bukása után ugrásszerűen megszaporodtak Oakland környékén a bandaháborúk és a rendőrök elleni erőszak. Ennek oka az azóta „Felix-paradoxonnak” nevezett jelenség, az, hogy a drogbáró és bandája valamennyire visszatartották az utcai erőszakot, mivel monopóliummal rendelkeztek a helyi drogkereskedelemben, letartóztatásuk után viszont újra elindult a hatalmi harc a kisebb bűnbandák között. Mitchell temetése országos botrányt kavart: koporsóját kétlovas hintó hordta végig a városon, amelyet rokonai, üzletfelei luxusautókkal követtek. Sírjához több ezer környékbeli, főleg fekete fiatal zarándokolt el, hogy lerója tiszteletét, köztük Huey P. Newton, a Fekete Párducok egyik vezetője. Mint kiderült, Oakland elszegényedett fekete negyedeiben Mitchell egyfajta népi hősnek számított, amiért véget vetett a bandaháborúknak és rengeteg embernek biztosított munkalehetőséget (a felnőttek drogfutárok, a gyerekek pedig őrszemek lehettek a bandájában, akiknek a rendőröket kellett szemmel tartaniuk).

AP / Fernando Vergara

Aki csatatérré változtatta Miami-t

Mitchellhez hasonlóan piti bűnözőként indult Griselda Blanco, a „kokain keresztanyja” is. A későbbi drobárónő kislányként zsebtolvajlással egészítette ki a család jövedelmét, és a legenda szerint 11 éves korában egy alkalommal túszul ejtett és megölt egy gazdag gyereket a Kolumbiai Medellín városában, ahol gyerekkora nagy részét töltötte. Húsz éves korában rövid ideig prostitúcióból tartotta fenn magát, hamarosan viszont férjhez ment, és úgy tűnt, maga mögött hagyja a bűnözést. A „jó útra térés” azonban rövid életűnek bizonyult: Blanco a 70-es években otthagyta családját és újraházasodott, majd új férjével, Alberto Bravóval együtt Miamiba emigrált, ahol jelentős kokaincsempész-hálózatot hoztak létre. 1975-ben Blanco volt a főszereplője az addigi legnagyobb kokainnal kapcsolatos, felderített bűncselekményének: összesen 30 embert tartóztattak le kábítószer-kereskedelem gyanújával, maga Blanco azonban időben elmenekült az országból.

A hetvenes évek végén rövid időre visszatért Miamiba, néhány év múlva azonban ismét menekülnie kellett, ezúttal nem a rendőrség, hanem a rivális drogbandák miatt: miami-i pályafutása alatt Blanco a gyanú szerint közel 200 ember meggyilkolását rendelte el, a 70-es 80-as évek fordulóján valóságos háborús zónává változtatta a város egyes negyedeit, így nem meglepő, hogy riválisai kísérletet tettek a meggyilkolására. Blanco kénytelen volt Kaliforniába menekülni, ahol végül, 1985-ben a drogellenes DEA ügynökség ügynökei a nyomára akadtak. Évekig elhúzódó bírósági procedúra után a 200-ból három gyilkosságot sikerült rábizonyítani, azonban az ügy 2004-ben, jogi formalitások miatt összeomlott, Blanco pedig szabadlábra került. Kolumbiába toloncolták, ahol egykori riválisainak bosszúja végül utolérte, 2012-ben egy hentesüzlet előtt, két motoros merénylő végzett vele. A drogbárónő meggyilkolása előtt a rivális bandák Blanco családján álltak bosszút: négy gyermeke közül hárman nem élték meg a felnőttkort, nem sokkal Blanco kitoloncolása után gyilkosságok áldozatául estek. Legfiatalabb fiát, Michael Corleone Blancót pedig jelenleg házi őrizetben tartják kokaincsempészés miatt.

Kokainbáróból parlamenti képviselő

Rendkívül hasonló pályát futott be a szintén medellíni Pablo Escobar, akinek a neve összeforrt a latin-amerikai drogbáró fogalmával. Már egészen fiatalon belekóstolt a bűnözésbe, gyerekként állítólag sírköveket rabolt, hogy a kőfaragók újra eladhassák azokat, cigarettával és hamis sorsjegyekkel seftelt, majd kamaszként autótolvajlással szerzett magának hírnevet alvilági körökben. Első súlyosabb bűntettét 22 éves korában követte el, túszul ejtett egy helyi iparmágnást, majd miután nem érkezett meg a követelt váltságdíj, meggyilkolta a túszt, a késsel megcsonkított holttestet pedig egy közeli gyárudvaron hagyta.

AP / Fernando Vergara

Escobar a hetvenes években látta meg az Egyesült Államokba irányuló kokainkereskedelem üzleti lehetőségeit: az Egyesült Államokban akár 2000 dollárt adtak a kábítószer kilójáért, azonban a csempészek ennek tizedéért vásárolták azt a kolumbiai termelőktől. 1975-ben Escobar repülőviszgát tett és saját gépével szállította Amerikába a kokaint, majd rövidesen saját terjesztőhálózatot hozott létre. Escobar egy teljesen új „üzleti modellt” honosított meg a kolumbiai drogkereskedelemben, a korábbi gyakorlattal ellentétben nemcsak a terjesztés, hanem a kokain termesztése és finomítása is az ő kezében összpontosult. Rá jellemző módon első kokainültetvényére úgy tett szert, hogy megölette annak tulajdonosát és saját korábbi beszállítóját, Fabio Restrepót, korábbi alkalmazottait pedig saját szolgálatába állította. Az így kialakult, Medellíni Kartellnek nevezett bűnszervezet Kolumbia első jelentősebb drogkartellévé nőtte ki magát, néhány éven belül már nemcsak Kolumbiában, hanem hét másik latin-amerikai államban, többek között Bolíviában, Peruban és Hondurasban is rendelkeztek ültetvényekkel, laborokkal, Escobar saját repülő- és hajóflottát tartott fenn, amelyekkel naponta több száz csempész szállította a kokaint az Egyesült Államokba, Kanadába, sőt, Európába is. Hatalma csúcsán, nyolcvanas évek elejétől 1990-ig a kartell naponta átlagosan három tonna kokaint szállított az Egyesült Államokba, 1989-ben hetedikkén szerepelt a Forbes magazin leggazdagabb embereket felvonultató listáján.

Részben alacsony származása miatt, részben azért, hogy támogatókat szerezzen az őt egyre inkább üldöző hatóságok ellen, Escobar elkezdett egyfajta Robin Hood-szerepben tetszelegni: Medellínben saját költségén szükséglakásokat építtetett a szegényeknek, az utcagyerekekből focicsapatokat szervezett és ingyenes állatkertet alapított, ahol állítólag ellenségeivel etette az oroszlánokat és tigriseket.  Népszerűségét mutatja, hogy 1982-ben parlamenti képviselőnek választották, bár kétséges, mennyire volt tiszta a szavazás, hiszen Escobar köztudottan előszeretettel fizette le a vele szembe kerülő hivatalnokokat, rendőröket. Bár ténykedésének köszönhetően drámaian esett a közbiztonság (különösen a rendőröknek volt félnivalójuk, akikre a kartell emberei gyakran kedvtelésből vadásztak) Escobar sokak szemében egyfajta népi hőssé vált, a medellíniek nagy része különféle módokon segítette a drogbárót (szabotálták a nyomozásokat, őrszemként fedezték a drogszállítmányok indulását).

A Medellíni Kartell a 80-as évek végén már politikai hatalomra tört, terrorcselekményeket, politikai gyilkosságokat követtek el, mire a kolumbiai hatóságoknak, részben amerikai nyomásra, a hadsereg bevonásával végül sikerült megtörnie Escobar hatalmát. A drogbáró egy évet töltött a La Catedral nevű luxusbörtönben, majd megszökött. Csak egy évvel később, Medellínben akadtak a nyomára a CIA és a rivális bűnszervezet, a Cali Kartell segítségével. Lebukása után, 1993 decemberében a városban szükségállapotot rendeltek el, végül egy 600 fős különleges rendőri alakulat bekerítette, akik hosszas tűzharc után, 43 golyóval végeztek vele.

A drogkereskedő diktátor

Nem Pablo Escobar volt az egyetlen drogkereskedő, aki politikai hatalomhoz jutott, és még csak nem is ő volt a legsikeresebb drogbáróból lett politikus. A Panama diktátoraként ismertté vált Manuel Noriega a 70-es évektől kezdve folyamatosan kötött drog-, illetve pénzmosási ügyleteket, gyakran az amerikai hírszerzés tudtával. Az eredeti foglalkozása szerint katonatiszt Noriega az Egyesült Államokban kapott kiképzést, amely során a CIA ügynökévé vált, hazájába visszatérve pedig az amerikai érdekeket képviselve vett részt a politikában: 1969-ben részt vett Omar Torrijos tábornok katonai puccsában, majd annak 1981-es, repülőgép-szerencsétlenség okozta halála után (amelyben Noriega egyik közeli munkatársa, Roberto Díaz Herrera szerint a későbbi diktátor keze is benne volt) maga vette át a vezérkari főnöki tisztséget, amellyel a közép-amerikai ország de facto vezetőjévé vált.

Noriega ekkor már kapcsolatba került az Escobar-féle Medellíni Kartellel, akik számára kokaint szállított az Egyesült Államokba, diktátorként pedig lehetősége volt a bűnszervezet pénzének tisztára mosására is. Az amerikaiak azonban szemet hunytak drogügyletei fölött, mivel a hidegháborús Latin-Amerikában Noriega Panamája megbízható szövetségesnek bizonyult: Ronald Raegan rajta keresztül támogatta a nicaraguai kontrákat, akik egyébként szintén belekeveredtek a drogügyletekbe. Noriega eközben a drogeladásból befolyó pénzből, valamint az amerikaiaktól kapott támogatásból fegyvereket vásárolt, amelyeket a rivális drogkereskedők kiiktatására használt. De nem kímélte politikai ellenfeleit, és azokat sem, akik megpróbálták nyilvánosságra hozni a diktátor illegális ügyleteit: Hugo Spadafora orvost 1985-ben Noriega katonái elrabolták, megkínozták, majd lefejezték, amiért nyilvánosan beszélt a diktátor alvilági kapcsolatairól. A gyilkosság miatt kirobbant tüntetéseket a hadsereg sortüzekkel oszlatta fel, a tiltakozások szervezőit bebörtönözték, vagy megölték. A CIA végül a hidegháború elcsitulása után elérkezettnek látta az időt a kellemetlenné vált Noriega eltávolítására. 1989-ben Panamában választásokat írtak ki, Noriega azonban, a korábbi választásokkal ellentétben nem tudta lefizetni ellenfeleit, és az ellenzék felsorakozott Guillermo Endara mögött, és meg is nyerték a választást Noriega báb-elnökével, Carlos Alberto Duque Jaénnel szemben. Noriega válaszul szükségállapotot rendelt el és az állam legfelső vezetőjévé neveztette ki magát. Id. George Bush amerikai elnök először tiltakozott, majd gazdasági szankciókat vezetett be Panama ellen, végül decemberben elindította az „Igaz ügy” hadműveletet az ország megszállására. Noriega a vatikáni követségen keresett menedéket, ahonnan az úgynevezett psyop erők kényszerítették ki azzal, hogy éjjel-nappal elviselhetetlenül hangos rockzenét játszottak az épület előtt. Noriegát Floridába szállították, ahol drogügyletei, fegyvercsempészet és pénzmosás miatt 30 év börtönre ítélték, jelenleg is büntetését tölti Floridában. Kiadatását azóta Panama és Franciaország is kérte, előbbi emberölésért, utóbbi  pénzmosás vádjával, ugyanis a 80-as években Noriega párizsi luxuslakások vásárlásával mosta tisztára a kokainkereskedelemből származó pénzét.

Savval égette le az ujjlenyomatait, mégis elkapták

Pablo Escobar birodalmának összeomlása után a kolumbiai kokainkereskedelem bal- és jobboldali gerillamozgalmak, valamint kisebb drogkereskedők kezébe került. Utóbbiak közé tartozott a szeptemberben letartóztatott Daniel Barrera : a San José del Guaviare  városában tevékenykedő Barrera 1990-ben börtönbe került kábítószerrel való kereskedésért, de hamarosan megszökött és pár év múlva a Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők (FARC) nevű baloldali gerillaszervezet soraiban tűnt fel.

A FARC gerillái már régóta érdekeltek voltak a kokainbiszniszben, a fegyveresek felügyelték a kábítószer betakarítását, feldolgozását, majd a kész terméket a dílereknek adták el, akik külföldön értékesítették azt. Barrera a FARC keleti szárnyának egyik fő felvásárlója lett, a megszerzett kokaint a mexikói Sinaloa Kartellnek adta el, amely tovább csempészte a kábítószert az Egyesült Államokba. Eközben Barrera titokban a FARC ellenségeinek, a jobboldali paramilitáris Egyesült Kolumbiai Önvédelmi Alakulatnak (AUC) is adott el kokaint. A gerillákkal való kapcsolatának köszönhetően Barrera Jesús López Lodono mellett Kolumbia egyik utolsó jelentős drogbárójává nőtte ki magát, így nem csoda, hogy a 2000-es években átfogó nyomozás indult ellene, a kolumbiai hatóságokon kívül a brit titkosszolgálat, a MI6 és a CIA is kereste. Barrera rendkívüli óvintézkedéseket tett, hogy elkerülje a felelősségre vonást, Venezuelába menekült, ahol plasztikai műtétekkel elváltoztatta a külsejét, újlenyomatait pedig savval égette le. Elfogása előtt már kábítószerrel sem foglalkozott, békésen éldegélt több millió dollárt érő marhafarmjain. Mindez nem volt elegendő az elrejtőzéshez: ősszel a hatóságok informátorok segítségével a nyomára akadtak, majd hosszan tartó megfigyelés után egy telefonfülkében elfogták. A nyomravezetők Kolumbiától 2,5 millió dollárt, az Egyesült Államoktól ennek kétszeresét kapják jutalmul Barrera rendőrkézre juttatásáért.

Aki belehalt a plasztikai műtétbe

Bár a plasztikai műtétek ellenére lebukott, Barrera még mindig nagyobb szerencsével járt, mint Amado Carrillo Fuentes mexikói drogbáró, akinek az életébe került egy arca elváltoztatására tett kísérlet. Carrillo beleszületett a szervezett bűnözésbe, a ma is nagy hatalmú chihuahua-i Juárez Kartellt vezető két dinasztia, a Carillo és a Fuentes-klán két tagjának gyermekeként hamar beszállt a családi üzletbe. A 80-as évek végére lassan elfogytak körülötte az idősebb, magasabb rangú drogkereskedők, 1986-ban apja, három évvel később bátyja esett gyilkosság áldozatául, vagyonukat Amado örökölte meg. Csupán nagybátyja, az ojinagai Guadalajara Kartell feje, Ernesto Fonseca Carrillo maradt meg „felettesei” közül. Amado kezdetben az ő szállítmányait ellenőrizte, majd hamarosan saját, nagybátyját is túlszárnyaló birodalmat épített ki: a 90-es években 27 Boeing 727 magánrepülőgéppel szállította a kolumbiai eredetű kokaint az Egyesült Államokba, az egyik rendszeres járat alkalmanként több tonna kábítószert juttatott közvetlenül Manhettenbe. Karrierje csúcsán négyszer annyi kokaint szállított Amerikába, mint bármely másik drgobáró a világon, az üzletbe rivális drogkereskedőket, illetve a mexikói kábítószerügyi rendőrség tagjait is beszervezte.

Carillo eközben folyamatos mozgásban volt, magánrepülőgépével Oroszországba, Kubába és más országokba is eljutott, de sehol sem talált biztos menedéket, az amerikai és mexikói hatóságok pedig folyamatosan a nyomában voltak. Ezért döntött úgy hogy drámaian megváltoztatja külsejét: zsírleszívást alkalmazott, arcát pedig plasztikai sebészekkel műtette át. Azonban a műtét közben komplikációk léptek fel: az orvosok feltehetően túladagolták az érzéstelenítő anyagot, esetleg a lélegeztető gép hibásodott meg, a drogbáró halálát okozva. A műtétet végző orvosokat később holtan találták meg, és természetesen beindultak a találgatások, valóban műhiba történt-e, vagy pedig Carillo ellenségei bízták meg az orvosokat, esetleg a műtétet felügyelő testőröket a drogbáró kiiktatásával.

Még mindig szabadlábon

A világ jelenleg leghatalmasabb drogbárójának tartott Joaquín Guzmán Loera, alvilági nevén „El Chapo” („Az Alacsony”) legtöbb kollégájával ellentétben nem egyféle kábítószerre specializálódott: a mexikói Sinaloában született Joaquín apja marhafarmján ópiumot termesztett, a 90-es évek végén a metamfetamin elterjesztésének egyik úttörője volt, de kereskedett marihuánával, heroinnal és természetesen kolumbiai kokainnal is, lefedve a mexikói és amerikai drogpiac minden szegmensét. Apján keresztül Guzmán kapcsolatba került a marihuána- és kokaincsempészekkel, majd a 80-as években „A Keresztapaként” ismert Miguel Gallardo drogkartellének „logisztikai felelőse”, majd gyakorlatilag a drogbáró jobb keze lett, feladatai közé tartozott a Kolumbia-Mexikó-USA útvonalon, repülőkön, hajókon és teherautókon érkező drog- és pénzszállítmányok felügyelete. Gallardo 1989-es elfogása után Guzmán átvette a Sinaloai Kartell irányítását, amelyet a mai napig vezet.

AP / Fernando Vergara

Bár 1993-ban Guatemalai útja során letartóztatták és 20 év börtönre ítélték a dél-mexikói Almoloya de Juárez egyik börtönében, mire a börtönbe szállították, emberei gyakorlatilag a teljes személyzetet lefizették vagy megzsarolták, köztük a börtön igazgatóját is. Néhány évig Guzmán a börtönből irányította a drogkartellt, közben a börtön területén kibányászott arannyal is kereskedett. Amikor 2001-ben döntés született arról, hogy Guzmánt kiadják az Egyesült Államoknak, a drogbáró megszervezte a szökését: egy börtönőr kinyitotta a cellája ajtaját és egy szennyes-szállító kocsiban kicsempészte Guzmánt a börtönből. Az őrön kívül az akcióban állítólag 78 lefizetett börtönalkalmazott vett részt.  Szabadulása után Guzmán kulcsszerepet játszott az úgynevezett mexikói drogháború kirobbantásában a rivális kartellek között, amely mostanáig közel 50 000 emberéletet követelt. A szökött El Chapo fejére 5 millió dolláros vérdíjat tűztek ki, és bár az elmúlt években többször is nyilvánosan mutatkozott, eddig minden az elfogására tett kísérlet kudarcot vallott.

Kolumbia utolsó drogbárója?

A héten elfogott Henry de Jesus Lopez Londono a kolumbiai hatóságok szerint az ország utolsó jelentős drogbárója volt. A Mi Sangre (Vérem) néven is ismert 40 éves férfi korábban a „világ legveszélyesebb és legkeresettebb” drogbárójaként volt számon tartva, bár a „nagy” elődökhöz képest viszonylag szerény kokainüzleteket bonyolított le. Lopez eredetileg Pablo Escobar Medllíni Kartellének dolgozott alacsony beosztásban. A banda felszámolása után megkísérelte átmenteni a drogbirodalom egy részét saját vezetésével, két éve azonban menekülni kényszerült, miután a hatóságok a nyomára akadtak és elfogták a titkárát.

Lopez rövid időt töltött az egyik jobboldali félkatonai szervezet köreiben, akik a mozgalmat kokain eladásával tartották fenn. A militánsokkal kiépített kapcsolatait kihasználva hamarosan saját bandát alakított Észak-Kolumbiában, „Urabenos” néven, akikkel évente több tonna kokaint szállítottak az Egyesült Államokba. Bár több millió dolláros üzleteket kötött, Lopez rossz időpontot választott a kokainterjesztő hálózat beindítására: az elmúlt években a kolumbiai hatóságok a DEA ügynökeivel karöltve szisztematikusan csaptak le a megmaradt drogbárókra. Lopez folyamatos mozgással igyekezett megtéveszteni a hatóságokat, álneveken jelentkezett be számos különböző lakásban, mindenhová nyolc testőr követte, családját egy argentínai lakóparkban helyezte el, ő maga pedig hamis argentin, paraguayi, ecuadori, brazil és venezuelai útlevelekkel utazott Dél-Amerikában. Arcát elfogása előtt nem sokkal sebészi úton elváltoztatta. Elfogására végül Buenos Airesben, Argentína fővárosában került sor, az argentin, kolumbiai és amerikai ügynökségek együttműködéseként, akik egy informátor tippje alapján akadtak a nyomára. Oscar Naranjo, volt kolumbiai országos rendőrkapitány elfogása után azt nyilatkozta: Lopez elfogásával „Kolumbiában lényegében nem maradt több, országos befolyású ’capo’ (bandavezér)”