Közel két évtizeddel ezelőtt zajlott a "nagy kiárusítás" (avagy a "kincseskamra felnyitása"), aminek során a szovjet felbomlást követően az új tulajdonosi réteg létrehozásának jelszava alatt a jelcini vezetés a privatizáció mélyítésével igyekezett csökkenteni a megroppant orosz gazdaság pénzéhségét. A kilencvenes évek derekára olyan súlyossá vált a helyzet, hogy az egykori Szovjetunió büszkeségeire, a legértékesebb állami nagyvállalatokra került a sor: ekkor alakultak ki a nemesfém-, olaj- és földgázipar mentén tagolt igazán nagy, orosz oligarchacsoportok.

Mihail Hodorkovszkij közel nyolc éves, csillagokig szárnyaló gazdasági sikerének alapja az 1995-ben megszerzett Jukosz olajkitermelő vállalat lett. Az alacsony vételi ár köszönhető egyrészt a csődközeli helyzetnek (dollármilliárdos adótartozás, kifizetetlen bérek), azonban nem elhanyagolható, hogy a vevő két évvel korábban még energetikai és üzemanyagügyi miniszter-helyettesként feltételezhetően könnyen talált jó alkupozíciót. Közel egy évtizeddel később, 2003-ban Hodorkovszkij országa első, a világ 16. leggazdagabb embere lett.

Politikai indíttatású, de jelentős részben valós alapokon nyugvó ügy

Gazdagnak lenni még egy, a jogszabályokat igen képlékenyen alkalmazó politikai közegben sem feltétlen bűn. Vlagyimir Putyin elnökségének kezdetével azonban a hatalom szerkezete is megváltozott – az új jelszó a rendteremtés és az állam megerősítése lett. Hodorkovszkijban a talpra álló autoriter államhatalom – nem alaptalanul – versenytársat látott akkor, amikor a Kremltől független gazdasági politikát szeretett volna folytatni, nagytételben és nemzetgazdaságilag jelentős területen.

Hodorkovszkij újságírók gyűrűjében Berlinban – ahová szabadulása után első útja vezetett

AFP / John Macdougall

A 2003-ban ellene indított bírósági eljárás megkérdőjelezhetetlenül politikai indíttatású, ám a vádpontok legjava valós alapokon nyugodott. Az ügy politikai indíttatását jól mutatja, hogy a kétezres évek elején a Jukosz volt az orosz államkasszába a harmadik legnagyobb  adóbefizető, ám hasonló eljárás más gazdasági szereplőt nem érintett.Történt mindez épp akkor, mikor Oroszország Nyugattal való kapcsolata pont túllendült a csúcson és megindult az elhidegülés felé. Hodorkovszkij a Nyugat szemében az elvesztett emberi jogok és liberális értékek mártírja lett a putyini központosítás oltárán.

Otthon azonban sosem sosem alakult ki szélesebb körű támogatottsága. A 2005-ben ellene született ítélet kilenc év börtönre szólt. 2010-ben újabb, immár az elsőnél is látványosabban politikai indíttatású és önellentmondásos perbeli ítélet szerint legkorábban 2017-ben szabadulhatott volna. Az orosz közvélemény nézőpontjából Hodorkovszkij bűnös, ám az ítélet túl szigorú. Sokan ekkor már azzal számoltak, hogy Hodorkovszkij börtönben lesz, amíg Vlagyimir Putyin a hatalomban (vagy közelében, hiszen ekkor épp miniszterelnök) marad. Igaz is, a 2011-2012 telén zajlott tömegdemonstrációk idején és azokat követően a visszatérő orosz elnök leginkább a politikai pálya szűkítésével foglalkozott, mára azonban a stabil hatalom oly meglepő lépéshez is folyamodhat, mint az amnesztia.

Putyin sikeres évébe az amnesztia is belefér

2013 Vlagyimir Putyin számára sikeres év volt. Oroszország vezetőjeként nagyhatalmi vezető szerepében érezhette magát. A Szíriával kapcsolatos nemzetközi tárgyalásokon már-már a bipoláris világrend nosztalgiáját élvezhette. Az Egyesült Államokkal (USA) szemben markáns pozíciót eredményezett az Edward Snowden-ügy is, ami kezdetben ugyan tehernek tűnt, a végeredmény ugyanakkor mégiscsak Moszkva jelentőségét erősítette. Európával megküzdött a keleti partnerség államai felett, amelyben az Ukrajnáért vívott csatát meg is nyerte. Putyin személyes projektje, a grandiózus szocsi téli olimpia kivitelezése sínen van – az amnesztia kihirdetéséig (az első, októberi volgográdi merényletet leszámítva) nyoma sem volt terrorveszélynek, amitől csendben ugyan, de mindenki komolyan tartott.

Tíz év és szinte teljes vagyonvesztés

AFP / Alexander Nemenov

Tíz évvel ezelőtt Putyin a szentpétervári EU-Oroszország csúcson fogadta a nyugati vezetőket. Ma, az alig több mint egy hónap múlva kezdődő szocsi játékok előtt nincs szüksége a nyugati vezetők jóváhagyó látogatására. Országa és hatalma stabil(nak vélt) lábakon áll, ami az elmúlt évtized során eltávolodott az európaiságot értékként megélő retorikától. Az öreg kontinensben a válságot, a gyengeséget látja, aminek a sikeres alternatívája az erős, autoriter hatalom. Mindezek tükrében nehezen elképzelhető, hogy Putyin mégis az emberi jogok tisztelete és országa imázsa miatt nyúlt volna a széleskörű amnesztiához, a politikai foglyok szabadon engedésének eszközéhez. A lépés külvilágnak szóló üzenete a nagyvonalúságot és az önbizalmat sugározza.

2013 Vlagyimir Putyin számára a belpolitikában biztonságos év volt. A Kremlbe négy év kényszer-miniszterelnökség után visszatérő Putyin toronymagasan uralta az orosz politikát. A két évvel korábbi tömegtüntetésekkel szembeni represszív politika sikeresnek bizonyult, az ellenzék széttöredezett – nyoma sincs a korábbiakhoz vagy a kijevihez hasonló tömegmozgalomnak. Alekszej Navalnij sikere (27 százalékkal második helyezett) az őszi moszkvai önkormányzati választásokon is inkább kivétel, mint szabály, ami még arra is jó lehet, hogy a demokráciadeficit miatt elégedetlenkedőket megnyugtassa. A hatalom uralta média az ő nevét már úgysem juttatja el orosz választópolgárok nagyvárosokon kívüli részéhez.

Az orosz elnök még ezt is megtehette

Mihail Hodorkovszkij mint az ellenzék vezéregyénisége? A kilencvenes évek oligarchája, akit tíz évvel ezelőtt politikai indokból bezáratott Putyin? Börtönbe vonulásakor egészen más kérdések tematizálták az orosz társadalmat, mint egy évtizeddel és közel három elnöki ciklussal később: azóta túljutottunk egy gazdasági világválságon, a liberalista európaiságot elfelejtettük, egyre erősödik az orosz nacionalizmus. Emberes feladat lenne, ha a volt olajoligarcha helyet kívánna találni magának a modern politika terepasztalán. Mindenesetre valószínű, hogy a kegyelem mellé Putyin feltételt is szabott: politikai passzivitás, különösképp a Navalnij-féle szerepvállalásra.

Putyin idén még ezt is megtehette

MTI / EPA / RIA Novosztyi / Elnöki Sajtószolgálat / Mihail Klimentyev

Hodorkovszkij a tökéletes politikai fogoly, akit amnesztiában lehet részesíteni. Egyszer már vesztett Vlagyimir Putyinnal szemben (a tíz éven kívül szinte teljes vagyonát – bár pár száz millió dollárja maradhatott), kétszer is át fogja gondolni, belemenjen-e még egyszer egy hasonló játékba. A szabadulás utáni higgadt, konkrét tervekről alig valamit is mondó interjúit összevetve az ugyancsak amnesztiában részesült Pussy Riot-tagok, Nagyezsda Tolokonnyikova és Marija Aljohina energikus, tettre kész nyilatkozataival feltűnő a közöttük húzódó nyolc börtönév és közel harminc év korkülönbség. Hodorkovszkijra azonban korábban sem illet rá az emberek hőse, a népszerű politikus vagy a tüntetések központi alakja szerep. Az ő profilja a liberális szabadság- és az emberi jogok mentén körvonalazódott, ám épp ezen értékek a putyini elmúlt bő évtized legnagyobb vesztesei Oroszországban.

Mind Mihail Hodorkovszkij kegyelme, mind a széleskörű, főként politikai hátszéllel elítéltek amnesztiája leginkább a rendszer autoriterségének ünnepe. A lépés belpolitikai üzenete jelentősebb, mint a sokak által feltételezett, Oroszország reputációjának javítása az olimpia előtt. Putyin úgy gondolta, most kegyet gyakorolhat korábbi ellenfeleivel – nem az emberi jogok arattak győzelmet, hanem csak a hatalom küldött egy jelet a mindenhatóságáról.

Juhász Attila az ELTE-BTK ruszisztikai központjának mesterszakos hallgatója, 2013. szeptember-december között a Carnegie Moscow Center think tanknél volt gyakornok.