szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A krími parlament elvi döntést hozott csütörtökön arról, hogy a félsziget csatlakozzon Oroszországhoz, s az ügyben a népszavazást március 16-ra írta ki. Az orosz álláspont szerint államcsíny történt Ukrajnában, és továbbra is Viktor Janukovics az elnök. Oroszország és Ukrajna között a nyugati hatalmak próbálnak közvetíteni, az orosz külügyminiszter nem hajlandó leülni ukrán kollégájával. Az EU csütörtökön befagyasztotta az ukrán elnök számláit, és felfüggesztették az orosz vízumkönnyítési tárgyalásokat is. A Krímben mindeközben fegyveresek tartják blokád alatt az ukrán támaszpontokat. Az ukrán válság percről percre.

Most érkezett

Egyelőre Nagy-Britannia is bojkottálja a szocsi G8-at

Nagy-Britannia felfüggeszti előkészületeit a nyolc vezető ipari hatalom (G8) Szocsiban rendezendő csúcsértekezletére az ukrajnai fejlemények miatt - mondta vasárnap William Hague brit külügyminiszter.

A G8-csoport soros elnöki tisztségét az idén Oroszország tölti be.

A brit külügyminiszter elmondta: az elmúlt napok telefonbeszélgetéseiben az ukrán vezetők biztosították őt arról, hogy "nem fognak ugrani a provokációkra".

A legfontosabb események eddig:

- Orosz vagy oroszbarát fegyveresek kedd óta több ukrán katonai telephelyet megtámadtak a Krímben, az ukrán erők több alkalommal erővel verték vissza a támadásokat. Bár Putyin szombaton felhatalmazást kért és kapott a parlament felsőházától, hogy katonai erőt alkalmazhasson Ukrajna területén, az orosz kormány szerint "helyi önvédelmi erőkről" van szó és semmi közük a krími fegyveresekhez, de a szevasztopoli orosz támaszpontra újabb katonákat küldtek.

- A krími parlament csütörtökön elvi döntést hozott arról, hogy a félsziget csatlakozzon Oroszországhoz, s az ügyben a népszavazást március 16-ra írta ki.

- A kelet-ukrajnai Donyeckben oroszpárti tüntetők szerdán elfoglaltak egy hivatali épületet. Több ukrán városban is voltak oroszbarát tüntetések.

- Oroszország államcsínynek tekinti a Kijevben történteket, nem akar háborút Ukrajnával, Viktor Janukovicsot tekinti legitim ukrán államfőnek, és az ellenzékkel kötött kijevi megállapodáshoz ragaszkodik, ezért nem is hajlandó leülni az átmeneti ukrán koalíciós kormány képviselőivel.

- Az Európai Bizottság szerdán egy 11 milliárd eurós ukrán csomagot terjesztett elő. Viktor Janukovics és 17 másik ukrán vezető számláit befagyasztotta az EU, a csütörtöki rendkívüli EU-csúcson pedig úgy döntöttek, első lépésként felfüggesztik Oroszországgal a vízumkönnyítési és partnerségi tárgyalásokat. A NATO számos együttműködési programot felfüggeszt Oroszországgal.

- EBESZ-megfigyelők utaznak a Krímbe, köztük két magyar tiszttel. A kontingens vezetője és szóvivője Ács Gábor, a Magyar Honvédség alezredese.

Percről percre
Sorrend megfordítása

1
36 37 38 39 40
53

Befejeződött Krím elfoglalása

Az ukrán parti őrség hadihajói elhagytak két krími kikötőt, és más fekete-tengeri támaszpontokra indultak.

Kocsis Máté: Orbán már megtette, amit meg lehet

Kocsis Máté szerint a baloldali összefogás tagjai vagy hazudnak, vagy tájékozatlanok, mert a miniszterelnök már beszámolt a nemzetbiztonsági bizottságnak az ukrán helyzetről csütörtökön.

Prága bekérette az orosz nagykövetet

A nemzetközi szerződések megsértésének és beavatkozásnak minősítette Oroszország krími bevonulását Lubomír Zaorálek cseh külügyminiszter. "A területi épség számunkra olyasmi, amit egy erősebb ország által nem szabad megsérteni. Számunkra ez lényegi álláspont" - jelentette ki. "Rá akarjuk kényszeríteni Oroszországot, hogy a választott megoldást ne valósítsa meg" - fogalmazott.

Délutánra hivatalába kérette Oroszország prágai nagykövetét, hogy közölje vele Csehország ukrajnai eseményekkel kapcsolatos álláspontját.

Zaorálek szerint az ukrajnai konfliktust tovább bonyolítja, hogy a mai ukrán kormány nagyon gyenge, és az országban az alapvető dolgok sem működnek.

Szakértő: A félszigeten túl várhatóan nem terjed a fegyveres konfliktus

"Korlátozott eszkalációra" lehet számítani az orosz-ukrán válságban, így valószínűnek tűnik, hogy a Krímben előbb-utóbb eldördülnek az első lövések, de a félszigeten túl várhatóan nem terjed a fegyveres konfliktus. Az eddigi csapatmozgások alapján legalábbis erre számít a hvg.hu által megkérdezett szakértő. Összehasonlítottuk az egymással szemben álló haderőket. Az elsőre nyomasztónak tűnő orosz technikai fölény ellenére az ukránoknak sem kell feltett kézzel várniuk a konfliktus végét.

Kárpátalján nincs általános mozgósítás

A legfrissebb információk szerint Kárpátalján nincs általános mozgósítás. A tartalékos tiszteket hívják fel, hogy ne hagyják el az országot, és egy valós mozgósítás esetén álljanak készen - jelentette a hvg.hu kárpátaljai tudósítója.

A megyei tanács rendkívüli ülést tartott. Utána a tanács vezetője mindenkit nyugalomra intett, és azt mondta, most az egység megőrzése a legfontosabb.

Peking ukrán belügynek tekinti Krím megszállását

Peking politikai megoldást sürget Ukrajnában, a belügyekbe való be nem avatkozás elvét vallja - hangoztatta vasárnap a kínai külügyi szóvivő.

Csin Kang felszólított minden érintett felet a nemzetközi jog betartására, a viták párbeszéd és tárgyalások útján történő rendezésére, egyben kifejezte országa súlyos aggodalmát a kialakult helyzet miatt.
 

Német külügyminiszter: Európa szétszakadása fenyeget

Európa szétszakadásával fenyegető helyzet alakult ki a krími válság miatt - mondta Frank-Walter Steinmeier német külügyminiszter vasárnap.

Németország "a lehető legnyomatékosabban felszólítja Oroszországot, hogy tartózkodjon Ukrajna szuverenitásának és területi egységének megsértésétől". Oroszországnak nincs joga katonákat küldeni ukrán területre a fekete-tengeri flotta támaszpontjaként használt területre vonatkozó államközi szerződésben rögzített eseteken kívül - tette hozzá.

"A feszültség növekedésének rendkívül veszélyes útjára kerültünk, de még meg lehet fordulni és meg lehet akadályozni Európa szétszakadását". Ehhez az kell, hogy ne tegyen senki "provokációként értelmezhető lépéseket".

Baloldali összefogás: Miért hallgat Orbán?

Az MSZP, az Együtt 2014, a Demokratikus Koalíció és a többiek felszólítják Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy deklarálja demokratikus elköteleződését, és emeljen szót Ukrajna érdekében, ahogy 2008-ban a sokkal távolibb Grúziáért tette.

Rasmussen a NATO-ülés előtt szólt oda Moszkvának

A katonai műveletek és a fenyegetőzés leállítására szólította fel Oroszországot Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkár az Észak-Atlanti Tanács rendkívüli ülése előtt vasárnap kora délután. "Amit Oroszország Ukrajnában tesz, az sérti az ENSZ alapokmányának elveit, és fenyegetést jelent a békére és a biztonságra Európában. Oroszországnak fel kell hagynia a katonai tevékenységgel és a fenyegetőzéssel" - jelentette ki.

A NATO-szövetségesek nagykövetei arról is tanácskoznak, milyen következményei lehetnek az orosz lépéseknek a NATO és Oroszország viszonyára - tette hozzá.

1
36 37 38 39 40
53
HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!