Nagyon várja a világ a bombahíreket a kis, modulárisan építhető atomerőművekről
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
Körülbelül ötezer ember kimenekítését rendelték el csütörtökön a hatóságok Japán harmadik legnagyobb szigetén Kjúsún, ahol a sok eső miatt a folyók kiléptek medrükből, és földcsuszamlások történtek.
Egyben kérték Kumamoto és Nagaszaki városok veszélyeztetett részeinek négyszázezer lakosát, hogy álljanak készen az evakuálásra.
Huszonnégy óra alatt körülbelül 23 centiméternyi eső hullott Kumamotóra, ahol eddig 140 ember kényszerült lakhelye elhagyására. Nagaszakiban 31 centiméternyi csapadék esett ugyanennyi idő alatt. A helyi meteorológiai intézet jelentése szerint péntekre virradó éjjel is esik majd.
A hatóságok szerint az esős időszak idején kialakult zord időjárás miatt eddig senki sem halt még meg.
A televízióban mutatott híradófelvételeken jól látható, hogy a térségben házakat, utakat lepett el a sár, megbénult a közlekedés.
Kjúsú szigetén három évvel ezelőtt, 2013-ben a heves esőzések, földomlások miatt több mint harminc ember halt meg.
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
A Tisza elnöke Szabó Tündére utalva reagált a Róka Rékáról szóló hírekre.
Sokan sérelmezik, hogy nehezen pótolható embereket szakembereket küldtek el, ráadásul mindezt több hónap alatt, így nem kellett csoportos létszámleépítést sem bejelenteni.
A humorista szerint a miniszterelnök hazudik, amikor azt mondja, hogy számíthatnak rá a kárpátaljai magyarok.