Az uniós útkeresés megváltozott politikai erőtérben zajlik. Nemcsak az euroszkeptikus, populista pártok erősödtek meg bal- és jobb oldalon egyaránt, hanem „középen” is új koalíciók alakulnak. Míg az Európai Parlamentben hosszú évekig a néppárti-szocialista duó fújta a „passzátszelet”, idén januárban a relatíve legnagyobb – a Fideszt is magában foglaló – középjobb Európai Néppárt a liberális frakcióval lépett egyezségre. Ez nemcsak azt tette lehetővé, hogy az olasz néppárti Antonio Tajanit válasszák meg két és fél évre az EP elnökének, hanem arra is esélyt kínál, hogy az EU jövője szempontjából kulcsfontosságú időszakban az egykori belga miniszterelnök, Guy Verhofstadt vezette liberális frakció elvei jobban érvényesüljenek az európai politikában.

Nacionalisták és populisták kívülről és belülről egyaránt rombolni próbálják az uniót. Ezért a Néppárt és a liberálisok – ideológiai különbségeiket félretéve – közös platformról kívánnak javaslatokat tenni az uniós törvényhozás minden Európa-barát pártja elé

 – jelentette ki a két frakció januári koalíciós megállapodása, amelyben a koalíciós társak elkötelezik magukat az unió értékeinek védelme mellett, és érdemi fellépést helyeznek kilátásba a demokrácia, a jogállamiság és az alapvető jogok megsértése ellen is. A jobbközép-liberális paktum két, az EP plénumán csütörtökön meggyőző többséggel megszavazott jelentésre kívánja építeni az integráció új kereteit, de egyikben sem szerepel semmilyen olyan javaslat, amire néhány szélsőséges európai politikus – köztük például Orbán Viktor – olykor célozgat, nevezetesen, hogy az EU adjon vissza hatásköröket a tagállamoknak. Éppen ellenkezőleg.

AFP / Patrick Hertzog

Az olasz szocialista Mercedes Bresso és a német néppárti Elmar Brok – mindketten az EP alkotmányügyi bizottságának tagjai – által egy évvel ezelőtt, közösen készített, és a néppárti-liberális koalíciós megállapodásba is beillesztett dokumentum  azt igyekszik feltárni, hogy a már az új tagállamok részvételével kialakított, 2009-től hatályos  lisszaboni szerződés keretein belül hogyan lehetne már rövid távon kiiktatni a gyors, hatékony döntéshozatal előtti akadályokat. A szerződés például lehetőséget nyújt arra, hogy az egységes szavazás helyett a már ma is jellemző minősített többségű határozathozatalt vezessen be az EU azokon a területeken is, ahol ma még ezt nem teszi. Ilyen például a kül- és biztonságpolitika: így könnyebb lenne dönteni, mondjuk egy, az Oroszország ellen bevezetett kereskedelmi embargóhoz hasonló szankció ügyében, ami most megosztja a tagállamokat.

Több módosítási javaslat azt célozza, hogy a szakminiszteri grémiumokban minősített többséggel is eldönthető kérdések ne csússzanak fel rendszeresen és szerződésellenesen  az Európai Tanács (EiT)  - vagyis a kormányfők testületének – szintjére, ahol már csak egységes szavazással lehet határozni. Az EiT ugyanis csak politikai iránymutatásról, nem pedig konkrét jogszabályokról dönthet  – vagyis az unióban nincs rendeleti kormányzás (egy ilyen, a menekültkvótákról szóló csúcs-döntéssel kapcsolatos félreértés vitte bele például az Orbán-kormányt az alighanem kudarcra ítélt kvótaperbe). Fontos – az integrációs vitákban nem először megjelenő – javaslat a közösségi büdzsé átalakítása úgy, hogy az EU ne a tagállamok „adományaként” jusson bevételei nagy részéhez, hanem „saját jogon”, például adókivetéssel. Ez zöld utat nyitna a kiadási szerkezet  átalakításának is: az uniós költségvetésről folyó alkudozásban a tagállamok nem azt méricskélnék, hogy ki mennyit ad be és ahhoz képest mennyit vesz ki, hanem a közösség szempontjából legfontosabb célokra – például az eurózóna növekedésének fellendítésére - mehetne a támogatás.

Az unió eddigi vívmányait – köztük kiemelten a schengeni övezet egységét – megóvni kívánó Bresso-Brok javaslat gyenge pontja, hogy a lisszaboni szerződés szerint az ilyen módosításokhoz az Európai Tanácsban egységes politikai akarat szükséges. Ennek hiányában a szerződés megengedi, hogy  - bizonyos ügyekben  és ha az egységes piac nem sérül – a tagállamoknak csak egy szűkebb csoportja lépjen egymással mélyebb integrációra, EU-zsargonban „megerősített együttműködésre”, ami ugyanakkor nem érinti az abból kimaradó országok uniós tagságát. Ilyen belső kör látszik mostanában alakulni az – egyebek között Magyarország által is elutasított - uniós ügyészség létrehozására. A Bresso-Brok páros pedig ezt a megoldást javasolja azoknak a tagországoknak is, amelyek a kvótákat is magában foglaló közösségi menekültpolitikát preferálják.

Az olykor svájci sajthoz, máskor á la carte menühöz hasonlító integráció, amelyben az egyes tagállamok kedvükre  szemezgetnek az együttműködési területek és formák között, a polgárok számára átláthatatlan, a döntéshozók számára pedig működésképtelen- vélekedik sokak mellett Guy Verhofstadt, volt belga miniszterelnök, az EP liberális frakciójának vezetője, aki az EP-t képviseli az EU és a brit kormány közötti „válóperben” is. Verhofstadt már a tavaly nyári Brexit-szavazás után tette le elképzeléseit az EP asztalára, ami pár hete be is került a néppárti-liberális egyezségbe.

A liberális vezér a szükségből erényt, a Brexitből új uniós nyitányt próbál kovácsolni, abból kiindulva, hogy Nagy-Britannia kiválásával eltűnik az európai föderáció eddigi legfőbb kerékkötője. Következésképp nem a lisszaboni szerződés keretein belül, hanem középtávon egy vadonatúj szerződéssel adna modernebb, áramvonalasabb, demokratikusabb karaktert az EU-nak. Az általa képzelt unióban megszűnne minden tagállami kivételezés és előjog, mindenkinek eurója lenne, az Európai Tanács és az Európai Parlament kétkamarás uniós törvényhozássá egyesülne, az Európai Bizottság pedig gyakorlatilag kormányzati felhatalmazást kapna, ugyanakkor a tagállamok parlamentjei is kezdeményezhetnének közösségi jogalkotást.

A Brok-Bresso-féle elképzeléshez képest radikális liberális javaslat szerint az európai polgárok transznacionális pártlistákon választanák meg az EP tagjait. Az uniót az ENSZ-ben egyetlen közös EU külügyminiszter képviselné, aminek azért is volna jelentősége, mert Nagy-Britannia kilépése után az ENSZ Biztonsági Tanácsának vétójoggal is rendelkező tagjai között csak Franciaország marad uniós tagállamként. Verhofstadt úgy véli, csak a föderális szisztéma teszi lehetővé a tényleges energiaunió, a szolidáris közösségi menekült-politika, vagy az érdemi védelmi unió életre hívását a jelenlegi állapotokkal szemben, amikor az Európai Tanácsban zajló végeláthatatlan egységkeresés bénaságra, tehetetlenségre kárhoztatja a uniót, folyamatos muníciót adva az euroszkeptikusoknak. 

A föderális gondolat persze korántsem mindenkinek van ínyére az EU-ban – a regnáló kormányfők közül a legkevésbé Orbán Viktornak. Verhofstadt az ellenzőknek – sőt akár a távozó Nagy-Britanniának is – a jelenleg nem létező „társult tag” jogállást kínálja fel, az igazi tagságnál jóval kevesebb joggal és kötelezettséggel. A „kétkörös” EU létrehozását  egy új szerződés mondaná ki, amit a mai tagállamok kormányainak, parlamentjeinek és az uniós intézményeknek a képviselőiből felálló konvent alkotna meg. Tény, hogy ehhez is általános jóváhagyás kellene, de elvileg az is elképzelhető, hogy megegyezés híján éppen a föderációpárti tagállamok lépnének ki a mai unióból és csinálnak egy újat maguknak – sorsukra hagyva a nacionalistákat.

Az EP javaslata nem kényszerítő erejű a kormányfőkre nézve, és információk szerint a március első felében az Európai Bizottság is kirukkol majd saját EU-víziójával, ráadásul az év során Hollandiában, Franciaországban és Németországban új kormány is alakulhat. Mivel azonban a Brexit-megállapodás érvénybe lépése az EP-től is függ, az uniós képviselők akaratát korántsem lehet mellőzni – és nem csak azért, mert Verhofstadt befolyása megnőtt. Múlt heti varsói látogatásával Angela Merkel már meg is kezdte az „udvarlást” annál a lengyel kormánynál, amelynek az euroszkeptikus útról való visszafordítása a brit kilépés után kulcsfontosságú ahhoz, hogy a római szerződés évfordulójára tervezett márciusi ünnepségen az EU vezetői ne csak hiteltelen látszategységet demonstrálhassanak, hanem valóban jövőbemutató üzenetet küldhessenek polgáraiknak. A tovazötyögés ma már nem alternatíva, az összeomlás még kevésbé.

A hvg.hu az Európai Parlamenttel együttműködve számol be ebben a fél évben az uniós intézmények tevékenységéről, a közösséget érintő döntésekről, és ezek hatásairól. Az EP a tartalomért nem vállal felelősséget.