szerző:
hvg.hu/MTI
Tetszett a cikk?

Szűk többséggel, de valószínűleg az elnöki rendszer bevezetésének támogatói nyerik meg a török népszavazást.

Az elnöki rendszer bevezetését támogató igen szavazatok 51,4 százalékon, a változtatást ellenző nem voksok 48,6 százalékon állnak a szavazatok 97 százalékos feldolgozottságánál a vasárnapi referendumon Törökországban - jelentette a török média. Az igenek előnye egyre fogy, ahogy jönnek be az eredmények a nagyvárosokból, de valószínű, hogy így is az igenből lesz több a végén.

Veysi Kaynak török miniszterelnök-helyettes a Habertürk című napilap szerint úgy nyilatkozott, hogy az igen szavazatok elmaradnak a várt aránytól, de így is vezetnek. A Habertürk adatai alapján a részvételi arány 86,7 százalékos volt.

Az ellenzék újraszámlálást fog kérni: a legnagyobb ellenzéki párt a Sky News szerint azt kezdeményezi, hogy a voksok legalább 60 százalékát számolják újra.

Az igenek győzelme azt jelenti, hogy Recep Tayyip Erdogan elnök gyakorlatilag korlátlan hatalmat kapna, és egészen 2029-ig maradhatna elnök.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!