Biztos kimenetelt ígérő és egyben unalmas választásra készülődött Nagy-Britannia. Kétség sem fért hozzá, hogy a kormányfői posztot a tavaly júniusi uniós népszavazás után megörökölt Theresa May konzervatív kormányfő (portréja itt) simán nyeri a választást, a kérdés csak az volt, hogy pártja alsóházbeli 17 fős többségét mekkorára lesz képes gyarapítani. A torykat választáson először vezető May jó ideig elvetette, hogy pozícióját az urnáknál is megerősítse, aztán áprilisban, érzékelve a munkáspárti riválisával szembeni 20 százalékpontos vezetést, meggondolta magát, és kiíratta a tét nélkülinek tűnő választást. A Munkáspárt pedig legfeljebb arra számíthatott – élén a magát demokratikus szocialista politikusként meghatározó Jeremy Corbynnal (portréja itt), aki a klasszikus munkáspárti programjával 2015-ben csúfosan leszerepelt Ed Milliband utódja lett a párt élén –, hogy elkerülheti az újabb megalázó vereséget.

A konzervatívok baklövése

Aztán May nagyarányú győzelmének esélye már pártja választási programjának a közzétételekor zuhanni kezdett. Ezt a nyugdíjasokat, illetve az időskorúak otthoni gondozását hátrányosan érintő terveinek köszönhette. Bár a felháborodást látva rövid úton visszavonta a az időskorú gondozás demenciaadóként elhíresült drágítását, az ötletet nem felejtették el neki. A választásokon a legaktívabb időskorúakat May azzal is magára haragította, hogy az elődje, David Cameron által a nyugdíjak reálértékének megőrzésére adott garanciák megszüntetését is megpendítette. A tory szavazók közül sokaknak az sem tetszik, hogy May korlátozná a piaci viszonyokat, és konzervatív politikustól szokatlan módon beavatkozna az energiaárak alakulásába, a Munkáspárthoz hasonlóan határt szabva az emelkedésnek. A minimálbért is növelné, bár kisebb mértékben, mint Corbyn. Elemzők szerint a gazdaság megszenvedné a bevándorlás korlátozására vonatkozó terveit, a jelenlegi évi 270 ezres létszám 100 ezerre csökkentését – amit egyébként belügyminiszterségének hat éve alatt sem sikerült elérnie.

Végleges fordulat a kampányban

A papírforma borulásában aztán jelentős szerepet játszott az is, hogy a kampány finisében előbb Manchesterben, majd Londonban két terrormerényletet is végrehajtottak a Nagy-Britanniában élő muszlim szélsőségesek, sokkolva a brit társadalmat.

A kampány központi témája a Brexitről hirtelen a biztonságpolitikára váltott. A Munkáspárt rögvest Mayt tette felelőssé az összesen 29 halálos áldozatot követelt terrorakciókért, a fejére olvasták a 2010–2016 közötti belügyminisztersége idején végrehajtott rendőri létszámleépítéseket. Corbyn egyenesen lemondásra szólította fel a konzervatív kormányfőt, aki visszautasította a vádakat, és a terrorelhárító hatóságok megerősítésével védekezett. A választást megelőző napon pedig azzal állt elő, hogy hatalmon maradása esetén minden idők legszigorúbb terroristaellenes intézkedéseit hajtja végre, és ehhez akár az emberi jogi törvényeket is módosítja. A Tony Blair idején az iraki háborúhoz csatlakozást ellenző Corbyn népszerűségének láthatóan nem ártott, hogy a terrorakciókért a konzervatív kormány külpolitikáját, azon belül pedig a dzsihadisták elleni katonai fellépésben való részvételt okolta. Amit a toryk úgy tolmácsoltak, hogy Corbyn szerint a britek maguknak köszönhetik a manchesteri merényletet.

A magyaroknak nagy lehet a tét

A 650 fős brit alsóházban a konzervatívoknak a többség eléréséhez 325-nél több mandátumra van szükségük, ellenkező esetben koalícióra kényszerülnek. A választások kiírásakor utóbbit még senki nem gondolta volna esélyes kimenetelnek, ám a friss felmérések alapján már ez tűnik valószínűnek. Ha a YouGov mandátumbecslését nézzük, látható, hogy a konzervatívok abszolút többsége a május 22-i manchesteri támadás előtti napokban tűnt el, majd bár – köszönhetően May határozott kiállásának a robbantás után – valamennyire visszakapaszkodott ugyan, ám az elmúlt egy hétben már mindössze 300 körüli mandátumot jósolnak a pártnak. Így még az sem elképzelhetetlen, hogy végül egy baloldali koalíció kerül hatalomra, vagy még az sem, és patthelyzet alakul ki az egymásnak feszülő pártok között. Paradox módon ugyanis a Brexittel kapcsolatban a Jeremy Corbyn vezette Munkáspárt közelebb áll a mostani kormányhoz, mint a baloldali Skót Nemzeti Párt vagy a Liberális Demokraták. Míg Corbyn és May is szakítana az EU-val, a skótok és a liberálisok szívük szerint fenntartanák az uniós tagságot, de legalábbis egy sokkal puhább – az ott élő vagy ott élni tervező magyarok számára is sokkal kedvezőbb – megoldásra törekednének. Márpedig a következő kormány legfontosabb feladata éppen a Brexit levezénylése (vagy lefújása) lesz. Az esetleges kormányváltás vagy patthelyzet miatt már Brüsszelben és a Cityben is rágják a körmüket, mivel az újabb csúszást jelentene a kilépésről szóló tárgyalásokon. Így pedig tovább nő a veszély, hogy a kilépés dátumára, 2019. március 29-ére nem sikerül értelmes kompromisszumot találnia huszonheteknek és Londonnak. Nem kell azonban biztosra venni a közvélemény-kutatók által vázolt képet. Elég csak azt felidézni, hogy egy évvel ezelőtt, a Brexitről döntő népszavazáson is a maradás győzelmét jósolták a felmérések.

Múltidézés és ígéretek

Érzékelve a brit gazdaságban egyre mélyülő egyenlőtlenséget, a leggazdagabbak és a legszegényebbek közötti szélesedő szakadékot, mind May, mind pedig Corbyn választási programja a távoli múltból merített. May az „Előre, együtt” szlogenű kampányában olyan programot vázolt fel, ami az 1965–1975 közötti konzervatív pártvezér, Edward Heath óta nem látott állami beavatkozást vetít előre, szembemenve a nyolcvanas évekbeli thatcheri liberalizációs politikával. Corbyn pedig adó- és minimálbér-emeléseket, a közművek, a vasutak és a posta államosítását, a szociális kiadások növelését tartalmazó terveivel a nyolcvanas évek eleji, Michael Foot-féle elképzeléseket idézi. Ezzel akarja visszaszerezni a Munkáspártnak a 2010-ben – 13 évi kormányzás után – elvesztett hatalmat.

A „Sokaknak, nem a keveseknek” című programjában a Munkáspárt a gazdagok adóterheit növelné, és ebből finanszírozná az egészségügyi és oktatási pluszkiadásokat. Elemzők szerint finoman szólva is naiv elképzelés, hogy a személyi jövedelemadó emelése elegendő forrást teremthetne minderre. Corbyn 123 ezer font éves jövedelem után 50 százalékos adót vezetne be. A jelenlegi 150 ezerről 80 ezerre szállítaná le azt az éves jövedelemhatárt, ami után most a legmagasabb, 45 százalékos adót kell fizetni. A konzervatív kormányok 2010 óta tartó társaságiadó-csökkentésének is véget vetne, a jelenlegi 19 százalékos rátát 26-ra emelné. Corbyn a konzervatívok által ígért, mérsékeltnek számító 8 milliárd fonttal szemben 30 milliárd fonttal többet költene az egészségügyre, megszüntetné a közel egymillió embert érintő várólistákat, garantálva, hogy 18 héten belül mindenki ellátásban részesül. A politikájára egyébként is fogékony fiatalokat Corbyn azzal kecsegteti, hogy eltörli a felsőoktatásban a tandíjat, amit a munkáspárti Tony Blair idején vezettek be, majd az első Cameron-kormány emelt évi 9250 fontra, a korábbi háromszorosára. Corbyn szerint tarthatatlan, hogy a friss diplomások átlagosan 44 ezer font adóssággal kezdjék a pályafutásukat, függetlenül attól, hogy a törlesztést a jövedelmükhöz igazítják.

Ki mozgósított jobban?

Programjával Corbyn képes mozgósítani a választásoktól ódzkodó fiatalokat, akiknek távolmaradása jelentősen hozzájárult a Brexit tavaly júniusi győzelméhez. Példátlan módon majdnem félmillió fiatal regisztrálta magát a szavazásra, ami hozhat meglepetést. A munkáspárti vezér a várakozásokhoz képes jobban szerepel a kampányban. Fellépéseiben a korábbiaknál határozottabb, nyugodtabb, fegyelmezettebb formáját mutatja. A konzervatívok megszorító politikájával szembeni „mindenkinek adok valamit” programján felül mintha vevők lennének a választók a nagypapa-viselkedésre. Bár szakértelmét, különösen gazdasági kérdésekben, továbbra sem bizonyította.

May meglepően gyenge teljesítményt nyújt, a személyisége sokaknak annyira taszító, hogy párttársai közül is egyre többen azt gondolják, tévedés volt kizárólag rá építeni a toryk kampányát. A kormányfő a Brexit-szavazókat célozta meg, elsősorban azokban az eredendően munkáspárti körzetekbe lépett fel, ahol egy éve nagy arányban szavaztak Nagy-Britannia kilépésére az EU-ból. A kilépést leginkább szorgalmazó, parlamenti képviselettel lényegében nem bíró Egyesült Királyság Függetlenség Pártjának (UKIP) szavazóit is meg akarja nyerni, akiknek túlnyomó többsége – látva a párt Brexitet követő összeomlását – a konzervatívokhoz húz.

Bizonytalan kilátások

A kizárólag egyéni választókerületekre, illetve azokon belül a győztes mindent visz elvére épülő rendszernek köszönhetően a konzervatívok elvben minimális előnnyel is megszerezhetik a többséget, bár ez az utóbbi napok eseményeinek fényében kétségessé vált. Pedig Maynek már az is kudarc, ha a pártjának az alsóházban csökken a mostani többsége, mert így a Brexit-tárgyalásokat meggyengült pozícióban kell lefolytatnia. A konzervatív kormányfő kitart amellett, hogy Nagy-Britannia távozik az egységes piacról, és visszatért korábbi mantrájához, hogy a rossz megállapodásnál az is jobb, ha a kétéves határidő végére nem születik egyezség. Ami pedig teljesen bizonytalan helyzetbe sodorná az országot. Persze az új összetételű alsóházban a Munkáspárt több képviselővel sem biztos, hogy problémát jelentene. Corbyn – bár az EU-ból való kilépést másképp látja, mint May – eddig is mindent megszavazott, amit a konzervatív kormány a Brexit folyamatának megindításához beterjesztett, és erre szólította fel a frakcióját is, amelyben pedig szép számmal voltak az EU-ból kilépést ellenző képviselők. Ha viszont a Skót Nemzeti Párt és/vagy a Liberális Demokraták lesznek a mérleg nyelve, nem kizárható egy annyira „puha” Brexit, amely a leglényegesebb területeken talán nem is változtatna Nagy-Britannia és az unió viszonyán.