Irán visszalőtt: Katari és iraki amerikai bázisokat ért támadás
Teherán kommunikációjából az olvasható ki, hogy szeretnék az ellenségeskedést ennyiben hagyni.
Elemzés a brit helyzetről, helyből.
EAST GRINSTEAD, WEST SUSSEX - Adott egy felelőtlenül kiírt népszavazás, melynek eredményét – figyelmen kívül hagyva a parlamentáris hagyományokat, és hogy a referendum nem ügydöntő – politikai opportunizmusból mindkét nagy parlamenti párt kötelezőnek érzi magára nézve. A legnagyobb ellenzéki párt élén ráadásul egy olyan politikus áll, aki egész életében EU-ellenes volt, így majdnem mindenben alárendeli magát a kormánypárt Brexittel kapcsolatos lépéseinek, kezdve az 50-es cikkely alsóházi megszavazásával. A szóban forgó ellenzéki párt e súlytalan vezetője miatt amúgy is történelmi mélységben van, és ez az attitűd láthatóan még tovább erodálja a párt népszerűségét.
A brit miniszterelnök és a Tory párt vezetője, Theresa May ezt a pillanatot alkalmasnak tartja, hogy előrehozott választásokat írjon ki, és elsöprő többséget szerezzen. Joggal gondolja, hogy alig két hónap nem lesz elegendő arra, hogy az ellenzék, különösen a legmarkánsabban kilépésellenes Liberális Demokraták összeszedjék magukat. Az ellenzék széttagolt, és az aránytalan, egyfordulós, csak listás brit választási rendszer nem kedvez a kis pártoknak. A meccs lefutottnak látszik.
Csakhogy szinte a bejelentés másnapján megindul a szervezkedés. Elindul a Facebookon és egyéb más fórumokon a „Vote Tactically”, vagyis a szavazz taktikusan mozgalom, többek között az 50-es cikkely parlamenti szavazását bírósági úton kikényszerítő londoni üzletasszony, Gina Miller ösztönzésére. A választópolgárok annak tudatában, hogy minden a választókörzetekben dől el, ahol gyakran a legbeágyazottabb jelöltnek van esélye nyerni, láthatóan nagy arányban eltökéltek félretenni pártszimpátiájukat, hogy arra a jelöltre adják a voksukat, aki az adott körzetben esélyes a Tory jelöltet kiütni, legyen az Labour, LibDem, SNP, Green, Plaid Cymru vagy bármi.
A Liberális Demokraták támogatottsága váratlanul emelkedni kezd. A Tim Farron vezette párt, amelyet a torykkal való koalíció és azon belül is a tandíjak megemelésének megszavazása miatt a mai napig súlyosan büntet a közvélemény, az előrehozott választások bejelentésének napján 5000 fővel növeli a tagságát.
A referendumot passzivitással és portugáliai útjával töltő Jeremy Corbyn is felébred a mély kómából, hirtelen kampányolni kezd, ígér tandíjmentességet, az EU-polgárok jogainak azonnali biztosítását, valamint az egységes európai piac megtartását, a Hard Brexit elutasítását. Közben ezzel egy időben a szabad munkaerő-áramlás megszűnésével kalkulál, illetve alternatív, európai polgárokra vonatkozó szoft munkaerő-vállalási engedélyt vizionál, vagyis a pre-referendumi időkre emlékeztető mazsolázásokba fog az uniós jogok közt, de ez most mellékszál.
Nicola Sturgeon szintén elérkezettnek látja az időt az SNP megerősítésére, és a skótok erőteljes kampányba fognak, mondván, hogy erős SNP-jelenlét esetén London aligha tagadhatja meg Skóciától a második függetlenségi népszavazást, amelyet Sturgeon a tavalyi referendum másnapján már belengetett. Az SNP másik jellemzője a skót függetlenségi mozgalom mellett a radikális baloldali programja, amelynek segítségével gyakorlatilag leradírozta a Labourt Skócia térképéről.
Az eddig apátiába süppedt, politikailag inaktív fiatalok tömegesen kezdenek el a választói regiszterbe feliratkozni. Számtalan EU-párti szavazópolgártól hallani, hogy egész életében tory szavazó volt, de most minden ellenérzését félretéve arra szavaz, aki ezt az egészet visszacsinálja.
Ahogy közelednek a választások, a felmérések szerint úgy apad May és a toryk támogatottsága. Ehhez nagyban hozzájárul Theresa May egyik szarvashibája a másik után. Arrogáns stílusban kommunikál és meglehetősen vitaképtelen. Pár televíziós interjú után, amelyben kénytelen részt venni, és ahol a riporterek gyakorlatilag ízekre szedik, ordít róla, hogy maga sem hiszi, amit mond. Olyan zavarbaejtő minden egyes nyilvános megjelenése, hogy a választási TV-vitára el sem mer menni, hanem a belügyminiszter Amber Ruddot küldi maga helyett, aki épp az előző nap elhunyt apját gyászolja. Ez nem jó PR. A legrosszabb pillanatban a párt előhozakodik az ún. „dementia tax”-szal, vagyis az ápolásra szoruló idősekre vetne ki súlyos költségeket. A hírt követő hatalmas felháborodás után May szinte 24 óra alatt hátraarcot csinál a témában.
A választási kampány során taktikai megfontolásból természetesen egyetlen párt sem mondja, hogy az egész Brexitet kivágjuk az ablakon, a dolog nem vált be, újratervezés. A „nem tiszteli a nép akaratát” billogot egyik sem akarja magára venni. Ez azonban korántsem jelenti azt, amit a kampány során egyes magyarországi elemzőktől hallani lehetett, hogy mindenki túl van az egészen. Szó esik az NHS-ről, a tandíjakról, a közszolgáltatásokról, a kereskedelmi egyezményekről, a szociális ellátásokról, de a kampány valahol legvégül természetesen a Brexitről szól, és a választók túlnyomó része is ezt helyezi minden fölé. Az elmúlt évi népszavazás eredménye, és a hogyan tovább ott van mindenki gondolkodásában, a mindennapokban. Az uniópárti polgárok, akik a referendum óta elhagyatottnak, képviselet nélkülinek találták magukat, most úgy határozottan úgy érezték, van miért küzdeni újra.
A toryk elvesztették az abszolút többséget, Theresa May azonban nem mond le, hanem az északír Democratic Unionist Party (DUP) támogatását kéri a kormányzáshoz. Hogy ez az esetleges koalíció mennyire lesz tartós, hogy képesek lesznek-e bármilyen fontos törvényt átvinni, az kétséges. Még az is benne van a pakliban, hogy ősszel újra választásokat írnak ki.
Ahogy alapvetően protest-elitellenes szavazás volt az uniós tagságról szóló népszavazás, a mostani is az. Nem arról van szó tehát, hogy Jeremy Corbyn meglehetősen szélsőbalos nézeteinek támadt hirtelen nagy keletje a semmiből. Másokkal ellentétben magam egyáltalán nem vagyok róla meggyőződve, hogy egy Corbyn vezette Labour-kormány hosszú távon a toryknál engedékenyebb kooperációt jelentett volna az Európai Unióval. Jeremy Corbyn EU- és NATO-ellenessége évtizedes múltra tekint vissza, a szabad piacnak sem híve, valamint többször kifejtette, hogy az általa preferált baloldali politika jobban működik nemzetállami keretek közt (értsd: tisztább viszonyok közt lehet osztogatni egy izolált társadalomban: British jobs for British people. Ilyen szempontból az, hogy nem született Labour-többség, legalább annyira szerencsés, mint May meggyengülése.
Az ellenzéki pártok és híveik közt természetesen megindult a rivalizálás. Itt is felismerhető volt az a jelenség, hogy a kvázi „összefogás” különböző hívei egymást nyírják és diszkreditálják. Volt egy pillanat, amikor az ember azt érezte, hogy a Labour hívei közt kezd elhatalmasodni az eddig csak keményvonalasokra jellemző, Blair hagyatékát tulajdonképpen még a toryknál is jobban gyűlölő szemlélet, ami az ideológiai háborút a Brexit elé helyezi.
A toryk tehát változatlanul többségben vannak, de ez a többség apad. A Labour és a LibDemek megerősödtek, az SNP a vártnál eléggé meglepő módon gyengébben szerepelt. A UKIP a süllyesztőben.
Nagyon bizonytalan, hogy milyen következményekkel jár mindez. Azt a verziót is rebesgették, hogy May azzal a szándékkal írta ki az előrehozott választást, hogy ezzel semlegesítse pártjának szélsőségeseit, és a nagyobb támogatottság birtokában békülékenyebb hangra válthasson, mások szerint pedig épphogy az eddiginél is jobban bekeményített volna, és pont a maradás-párti tory képviselők kezét kötötte volna meg, nehogy a párt fő vonala ellen merjenek szavazni a jövőben. Ezt azonban csak találgatni tudjuk. May legfőbb jellemzője az elvek nélküli opportunizmus, tehát kiszámíthatatlan, mikor mit tesz.
Ebben a bizonytalan helyzetben a legjobb, amiben reménykedni lehet, hogy minden politikai tömörülésben felbátorodnak a józanabb hangok, és kompromisszumra kényszerítik mind a kormányzó torykat, mind a Munkáspártot. Ez a választói aktivitás – minden oldalon – aligha tartható fenn hosszan, akár egy őszi, újabb választásig. Különösen annak tekintetében, hogy ez lenne a negyedik választás az elmúlt négy évben, és a permanens forradalom nem épp a brit néplélek sajátja.
Teherán kommunikációjából az olvasható ki, hogy szeretnék az ellenségeskedést ennyiben hagyni.
Bár a támadás meglepte a világot, voltak jól látható előjelei annak, hogy mire készül az Egyesült Államok.
Az elnökkel egyszer az irodájában, egyszer pedig Lengyelországban próbáltak végezni.
Új idegenrendészeti eljárás indul.
Orbán korábban azt mondta, ez tüdőn lőné a gazdaságot.
Fizikai és mentális megterhelésre figyelmeztetnek.
Július elején újabb hullámra lehet számítani.