Orosz fegyvereket vesznek az egymással szemben álló azeriek és örmények

Oroszország 200 millió dollár értékű fegyvert szállított Örményországnak egy olyan hitelegyezmény keretében, amelynek célja, hogy felfejlesszék az egykori szovjet tagköztársaság haderejét. A korábbi években Moszkva az Örményországgal szemben álló Azerbajdzsánnak is milliárdos tételben adott el katonai felszereléseket.

Orosz fegyvereket vesznek az egymással szemben álló azeriek és örmények
Moszkva és Jereván 2015-ben kötötte meg a hitelszerződést, s a szállítások az után indultak meg, hogy a békés forradalom révén az idén hatalomra jutott új örmény kormányfő, Nikol Pasinjan megerősítette, fenn akarja tartani az Oroszországhoz fűződő baráti kapcsolatokat.
A Moscow Times című lap szerint az örmények rakétavetőket, légvédelmi rakétákat, rádiófelderítő-eszközöket, valamint kézifegyvereket vettek Oroszországtól. Örmény források szerint a katonai felszerelések olyan modernek, hogy azokat még az orosz hadseregben sem rendszeresítették. 
Az Azerbajdzsánnal három évtizede katonai konfliktusban álló Örményország rá van szorulva az orosz segítségre, s Jereván, hogy megőrizze Moszkva barátságát, engedélyezte, hogy az orosz hadsereg nagy katonai támaszpontot működtessen a második legnagyobb örmény város, Gyumri közelében. Azerbajdzsán és Örményország közötti a Karabah hegyvidék hovatartozása miatt ellenséges a viszony: az örmények a Szovjetunió széthullásának időszakában orosz segítséggel megszállták az azeri területen lévő, örmény többségű Karabahot, s közlekedési folyosót is létrehoztak Örményország ész az elfoglalt terület között. 
Moszkva korábban Azerbajdzsánnak is adott el fegyvereket, Baku legutóbb harckocsi elhárító, illetve légvédelmi  eszközöket vásárolt Oroszországtól. Független források szerint Moszkva legalább ötmilliárd dollár értékben juttatott katonai felszereléseket a Karabahot visszafoglalni akaró országnak. Dmitrij Medvegyev orosz államfő korábban elutasította azokat az örmény vádakat, amelyek szerint az azeriek felszerelésével Moszkva közelebb hozza egy újabb karabahi háború kirobbanását. „Oroszország azért szállít fegyvereket mindkét félnek, hogy fenntartsa a katonai egyensúlyt” – magyarázta Medvegyev.
Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.