Tudja, miből lett a Becsületes emberek országa?

„Minél rosszabb, annál jobb” – vallhatja Gjorge Ivanov macedón államfő, aki megerősítette: annak ellenére sem fogja aláírni a görög–macedón névvita lezárásáról szóló egyezményt, hogy azt már ratifikálta a szkopjei parlament, így hozzájárult ahhoz, hogy a volt jugoszláv tagköztársaságot a jövőben Észak-Makedóniának hívják. Még akkor sem teszi meg, ha a változtatásért cserébe Görögország véget vet a magát eddig Makedón Köztársaságnak nevező állam bojkottjának, s nem akadályozza tovább a NATO- és EU-tagság elnyerését.

Ivanov ugyanis az ellenzékbe szorult populista-nacionalista VMRO-DPMNE párt szövetségese, így mindent megtesz azért, hogy aláássa a szociáldemokrata – a VMRO-DPMNE propagandájában rendületlenül lesorosistázott – Zoran Zaev miniszterelnök népszerűségét. A ratifikáció után Ivanov a törvények értelmében csupán átmenetileg akadályozhatja a váltást, ám nem kizárt, hogy megpróbál túllépni alkotmányos jogkörén. Utóbbitól tartva a szkopjei kormány arra készül, hogy akár az államfő leváltásával kényszerítse ki a görög–macedón megállapodás jóváhagyását. De nem Ivanov lesz az utolsó akadály: ősszel népszavazást írnak ki a kérdésről, s ha a nem válaszok lesznek többségben, az akár a kormány bukását is eredményezheti.

Míg a görög–macedón vitát az váltotta ki, hogy Athén szerint a „Makedón Köztársaság” névválasztás arra utalt, hogy Szkopje igényt tartott a Görögország északi részén lévő Makedónia tartomány területére is, nem csak földrajzi purparlék miatt változnak az országnevek. III. Mswati király, a korábban Szváziföldként ismert délkelet-afrikai ország abszolút ura például ötvenedik születésnapja alkalmából lepte meg egyébként tömegesen éhező és szörnyű járványoktól szenvedő alattvalóit áprilisban azzal, hogy az országot eSwatini Királyságra nevezte át. Az egyik fő indok az volt, hogy az ország angol nevét (Swaziland) egyesek összekeverték Svájccal (Switzerland). Az átállás és a vele kapcsolatos marketingköltség mintegy 60 millió dollárt, a másfél millió lakosú ország éves költségvetési bevételeinek a tíz százalékát emészti fel.

AFP / Pool / Ludovic Marin

Afrikában a legtöbb ország az 1960-as évek, a gyarmatok felszabadulása után váltott nevet. Így lett a meglehetősen rossz hírű brit gyarmatosító és üzletember, Cecil Rhodes nevét viselő Rhodesiából Zimbabwe, míg Felső-Voltát 1984 óta hivatalosan is Burkina Fasónak, azaz a „Becsületes emberek országának” hívják. Tanganyika-Zanzibárból Tanzánia, a Rabszolgapart egy részéből Benin, az Aranypartból pedig Ghána lett, viszont Elefántcsontpart maradt, ami volt. A Kongói Demokratikus Köztársaságot nevezték már Belga Kongónak, Kongói Szabadállamnak, Kongó-Leopoldville-nek, majd később Zaire-nek, s végül 2007-ben nyerte el mai nevét.

Ázsiában Perzsia 1935-ben módosította a nevét Iránra, s ebben része volt annak is, hogy az ország berlini nagykövete jó viszonyban volt a nácikkal, akik maguk is szorgalmazták az újítást, mert az szerintük azt mutatta, hogy Teherán eltávolodik korábbi szövetségeseitől, Nagy-Britanniától és Oroszországtól. Az Irán szó egyébként perzsául azt jelenti, hogy az „árják országa”.

Kambodzsában a vörös khmerek megerősödésével, majd rémuralmával fonódik össze a névcsere: 1970–1975 között Khmer Köztársaság volt a korábban Kambodzsai Királyságként ismert állam neve, majd 1979-ig Demokratikus Kambodzsának hívták az államot. A terrorkorszak után visszatért a Kambodzsa szó, igaz, a helyiek jobban szeretnék, ha inkább Kampucseaként, s nem a nyugatiak által rosszul kiejtett Kambodzsaként említenék a vidéket. A ma Srí Lankaként ismert dél-ázsiai szigetet 1972-ig Ceylonnak hívták, ez a szó az elsőként megjelent portugál gyarmatosítók által adott Ceilao tovább élő változata. A Srí Lankából a Lanka az igazi országnév, a Srí tiszteletet jelző megszólítás.

Európában az utóbbi évtizedekben leginkább a szövetségi államok megalakulása, majd felbomlása miatt változnak az országnevek. A mára darabjaira hullott Jugoszlávia az első világháború után Szerb-Horvát-Szlovén Államként, majd Királyságként kezdte, s Jugoszláv Királyságként folytatta. A második világháború után pedig négyféle Jugoszlávia létezett, hogy végül a Szerbiára és Montenegróra olvadt Jugoszláv Szövetségi Köztársasággal megszűnjön a délszláv államszövetségek története. Rövid ideig élt Szerbia és Montenegró Uniója is, a nyugati nyomásra létrejött államalakulatnak semmi esélye sem volt a fennmaradásra, így 2006-ban, három évig tartó vegetálás után, fel is bomlott.

Csehszlovákia 1992-ben Szlovák, illetve Cseh Köztársaságra esett szét, az utóbbi nevével állandóak a gondok. A külföldieknek ugyanis nagyon hosszú a hivatalos név, ezért a legtöbb külföldi leginkább „Cseh”-nek nevezi az országot. Ennek lett volna hivatott véget vetni az az ötlet, amely szerint Csehiának kellene átkeresztelni. A javaslatot felkarolta Milos Zeman államfő is, ám a gyakorlati megvalósítás nagyon lassan halad.

AFP / Gianluigi Guercia

Az 1991-ben szétesett Szovjetunió volt tagországainak többsége visszavette korábbi nevét, vagy államnévvé alakította át a szovjet időkben használt elnevezést. Még Türkmenisztán is Türkmenisztán maradt, pedig ott a magát Türkménbasinak, azaz minden türkmének atyjának nevező Saparmyrat Nyyazow elnök a hónapok és a napok nevét is megváltoztatta, s magáról és édesanyjáról nevezett el városokat. Grúzia azonban változtatni akar: miután a kaukázusi volt szovjet tagköztársasághoz tartozó Abházia és Dél-Oszétia orosz segédlettel 2008-ban elszakadt az országtól, Tbiliszi arra kérte a vele diplomáciai kapcsolatban lévő országokat, hogy az oroszosan hangzó Grúzia helyett Georgiának hívják az államot. A kérésnek sokan eleget tettek – többek között a magyar külügy is –, ám ez nem kevés zavart okoz, hiszen az USA egyik tagállamát is Georgiának nevezik. A kérés már csak azért sem logikus, mert a grúzok Szakartvelónak mondják a saját országukat, és maguk sem használják a Georgia szót. A grúz szó pedig nem is orosz, hanem inkább perzsa eredetű, s a gurg/gurgan elnevezésből származik.