„Egyre több jel utal arra, hogy a szerb és a koszovói kormány kész tárgyalni a területcseréről. Ha a két érdekelt megállapodik, az USA nem zárja ki a megegyezés elfogadását. Nem fogunk az alku útjába állni, s úgy vélem, az európaiak is így tesznek majd” – jelentette ki John Bolton, Donald Trump amerikai elnök nemzetbiztonsági főtanácsadója. Valószínűleg igaza is van, brüsszeli források szerint Federica Mogherini, az EU külpolitikai főképviselője azon fáradozik, hogy még mandátumának jövő évi lejárta előtt elérje a megállapodás megkötését.
Az egyezségen pedig gőzerővel dolgoznak. Alekszandar Vucsics szerb és Hashim Thaci albán államfő – az EU közvetítésével – már több alkalommal is tárgyalt a kérdésről, s úgy tűnik, mindkét politikus megkezdte a területcserére egyelőre ellenségesen tekintő hazai közvélemény megdolgozását. „Készek vagyunk minden olyan javaslatot megvitatni, ami kompromisszumos megoldást eredményezhet” – közölte Vucsics. Míg Thaci, aki szerint a területcsere lehetővé tenné a Belgrádhoz fűződő kapcsolatok normalizálását, már felkérte az alkotmánybíróságot, hogy döntse el, a még meg sem született megállapodás ratifikálásához elégséges-e az ő aláírása.
Albán fiatalok nemzeti öltözetben Presovóban területért nyugalmat
AFP / Armend Nimani
A mintegy 150 ezer embert érintő csere Koszovó többségében szerbek lakta, Szerbiával határos megyéire, köztük Mitrovica városára vonatkozna, míg Szerbia az ország déli részén, Koszovó szomszédságában lévő, albán többségű Presevo-völgyet engedné át Pristinának. Az alkut támogatók azzal érvelnek, hogy a lépés a realitások elfogadását jelentené. Észak-Koszovót – ahol tíz évvel Koszovó Szerbiától való elszakadása után is szerb dinárral fizetnek, belgrádi tanterv szerint zajlik az oktatás, és szerbiai vállalatok működtetik az infrastruktúrát – Pristina soha nem lesz képes teljes mértékben Koszovóba integrálni. A Presevo-völgy pedig, ahol 1999–2001-ben felkelést robbantottak ki a helyi albánok, a gyakorlatban már régen nem Szerbia: mindenki albánul beszél, s a gazdasági és rokoni kapcsolatok is inkább Koszovóhoz kötik a területet. A megegyezés emellett felgyorsítaná Koszovó és Szerbia európai integrációját is, hiszen Szerbia a Pristinával való megállapodással gyakorlatilag tudomásul venné a már több mint száz ország, köztük Magyarország által elismert Koszovó államiságát.
Az alkupártiak szerint a területcsere nem eredményezné a többi balkáni – boszniai vagy macedóniai – területi vita újranyitását, mivel Koszovó és Szerbia tárgyalásokon állapodna meg mindkét fél számára elfogadható megoldásról. „Ilyen egyezség nem destabilizálná a régiót, s nem lenne dominóhatása” – mondta újságíróknak Bekim Collaku, Thaci kabinetfőnöke. A területcserét hibának tartók leginkább ezt az állítást vitatják, szerintük a történelminek beállított szerb–albán egyezség hatására újabb, ezúttal békésnek tűnő etnikai tisztogatás kezdődne. A Koszovó déli területein élő 50–70 ezer szerbnek hosszú távon aligha lesz maradása a Pristina ellenőrzése alatt maradó térségekben, északról pedig az albánok kelnének útra. Presevóban is érezhető lesz a csere hatása, onnan a még ott maradt szerbek távoznának. „Még inkább modellértékűvé válik az etnikailag tiszta területek megteremtése, s ennek egész Európában súlyos következményei lesznek, megerősödnek majd a radikális mozgalmak. Vissza fogunk térni az 1990-es évek borzalmaihoz” – vélekedett Szava Janjics, a Viszoki Decsaniban lévő ortodox monostor apátja.
A többnemzetiségű Boszniában és Macedóniában máris rettegnek az esetleges szerb–albán alku hatásaitól. „Koszovó felosztása kinyithatja a Balkánon Pandora szelencéjét, ez a legjobb útja az újabb háború kirobbantásának.
| Figyelő szemek |
Az 1991-ben széthullott Jugoszlávia maradékának több helyszínén aggodalommal figyelik a koszovói–szerb párbeszédet, mert attól tartanak, hogy az esetleges területcsere rájuk nézve is beláthatatlan következményekkel járna. A legnagyobb veszélyben Bosznia, illetve Macedónia van. Boszniát az 1992-ben kezdődött polgárháborút 1995-ben lezáró daytoni békeegyezmény alapján két részre osztották, s a köztársaság területének 49 százalékát elfoglaló Szerb Köztársaság élén álló Milorad Dodik egyre nyíltabban szorgalmazza a szerb többségű országrész kiválását. A másik entitásban, a Bosznia-hercegovinai Föderációban főként a muszlim bosnyákok, illetve a katolikus horvátok élnek, s utóbbiak többségének is tetszene, ha az általuk lakott területeket Horvátországhoz csatolnák. A megosztottság nem múlik a föderációban, ami érezhető Mostarban is, amelyet jórészt már újjáépítettek ugyan a muszlim–horvát harcok után, ám a városon átfolyó Neretva mára etnikai határrá vált. Boszniának a Szerbia és Horvátország közötti megosztása már az 1990-es évek közepén is napirendre került. Franjo Tudjman és Szlobodan Milosevics akkori horvát, illetve szerb elnök állítólag közös vacsorán egy szalvétára fel is rajzolta azt az S betűre emlékeztető vonalat, ahogy felszabdalták volna a volt jugoszláv tagköztársaságot. Szabdalók most is lennének, s a nagyhatalmak valószínűleg azért igyekeznek Boszniában kicsiben megőrizni a volt Jugoszláviát, mert nem tudják, mit kezdjenek a maradék, szinte csak muszlimok lakta Boszniával, ahol alighanem komoly radikalizálódás menne végbe a területi veszteségek miatt. Macedóniában az albán szeparatizmus feléledése jelenthet veszélyt. Amikor a szerbek százezerszámra üldözték el az albánokat 1999-ben Koszovóból, a legtöbb menekültet Macedónia fogadta be. Az érkezők között sokan akadtak, akik szerint eljött az ideje, hogy Macedónia nyugati, főként albánok lakta harmadát a függetlenedő Koszovóhoz csatolják. 2001 elején ki is törtek a harcok, s csak közel egy évig tartó vérontás után sikerült megállítani az öldöklést. Bár az albánok nagyobb autonómiát kaptak, a feszültség ma is érezhető, s ahogy nő az albán népesség aránya, úgy erősödhetnek meg a szakadár csoportok. A macedóniai válság kirobbanásáért Szkopje szerint felelős volt az EU is: bár Brüsszel a koszovói válság eldurvulásakor azt ígérte, segít a menekültválság kezelésében, végül alig érkezett támogatás. |
Bosznia törékeny államisága a szemünk láttára omolhat össze, s az ismét megerősödő nacionalizmus következtében a macedóniai albán szélsőségesek is újra napirendre tűzhetik az ország felosztását” – idézett egy magas rangú boszniai külügyi vezetőt a The Guardian című brit napilap. Arról nem is beszélve, hogy a korábban elvetett etnikai alapú területcsere újsütetű támogatásával a Nyugat látványosan feladja azt, amiért 1999 óta küzdött: a többnemzetiségű Koszovó megőrzését.
A HVG belgrádi értesülései szerint bár a jelek arra utalnak, hogy Vucsics és Thaci is belemenne az alkuba, az egyeztetések igencsak lassan haladnak. Részben azért is, mert a kicserélendő területek közel egyforma méretűek ugyan, a gazdasági szerepük eltérő. A szerbek lakta részen van például a legnagyobb koszovói vállalat, a trepcsai ólom-, cink- és ezüstbánya, illetve a hozzá tartozó, mára igencsak lerobbant üzem, míg Presevo környéke gazdasági szempontból nem számít túl jelentősnek. Szerbia számára viszont fontos a völgyön átvezető főút, a 10-es számú európai közlekedési folyosó, amely összeköti Szerbiát a görögországi kikötőkkel. Stratégiai szempontból pedig nem igazán szerencsés, ha a legfontosabb főútvonal egy része olyan államhoz kerül, amellyel Szerbia valószínűleg a területcsere ellenére sem alakít ki bizalmi viszonyt. Számtalan más kérdés miatt az sem kizárt, hogy elmarad a csere, s végül Pristina és Belgrád olyan egyezséget köt, amely szerint Szerbia nem akadályozza Koszovó integrációját, amiért cserébe a koszovói kormány elismeri és tartósan szavatolja Mitrovica és környékének autonómiáját.
Bármilyen egyezséget hátráltat, hogy Szerbia és Koszovó viszonya labilis, ár nappal a területcseréről felreppent hírek után Thaci észak-koszovói látogatása és az őt kísérő kommandósok váltottak ki idegességet a szerbeknél, olyannyira, hogy teljes harckészültségbe helyezték hadseregüket, és a riadót csak öt nap múlva fújták le.
Az is nehezíti Vucsics és Thaci dolgát, hogy az ellenzék mindkét országban elutasítja az alku megkötését. Ramush Haradinaj koszovói miniszterelnök közölte, ő sohasem fogja áldását adni a szerinte hazaárulással felérő megállapodásra, a szerbiai ellenzék szerint pedig Vucsics azért hajlik a kompromisszumra, hogy ezzel javítsa nemzetközi megítélését. Az államfő ugyanis, aki a pályáját a szélsőségesen nacionalista Vojiszlav Seselj nevével fémjelzett Szerb Radikális Pártban kezdte, maga is építi illiberális demokráciáját: nem csökken a korrupció, a sajtóban nyomasztóvá vált a kormánypárti médiumok túlsúlya, és szépen formát ölt a lényegében egypárti uralmi rendszer. Ha viszont megállapodik Koszovóval, akkor ő lehet a balkáni béketeremtő, s már vannak jelek, hogy ezt Brüsszelben értékelni fogják. Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke például legutóbb igencsak megdicsérte Vucsicsot. „A szerb elnök az élő bizonyítéka annak, hogy valaki egyszerre lehet erős hazafi és pragmatikus is” – közölte legutóbbi belgrádi látogatása során a lengyel politikus.
A cikk eredetileg a HVG 2018/39. számában jelent meg.
