Nem csak a májusi európai parlamenti választásokon várható a populisták további előretörése, hanem az általában jóval nagyobb választói érdeklődést kiváltó nemzeti parlamenti választásokon is. Ez pedig azt jelenti, hogy az idén is folytatódik a hagyományos pártok visszaszorulása, s nacionalisták és a populisták – jobb, illetve baloldaliak – visszavonhatatlanul a politikai mainstream részévé válnak. Ahol pedig nem jutnak a hatalom közelébe, ott a populizmus felé kényszerítik a mérsékeltnek számító pártokat, még ha kivételek is akadnak majd. 

Az utóbbi húsz évben az európai populisták több mint háromszorosára növelték a támogatottságukat: 1998-ban ezek a pártok az összes szavazat hét százalékát kapták, tavaly pedig 26 százalékon álltak, és már 11 országban, köztük Magyarországon is kormányzati szerepet játszanak.

Nigel Farage

MTI / EPA / Hannah McKay

„Nem sokkal ezelőtt a populizmus a politikai színpad egyik jelentéktelen szereplője volt, most viszont a fősodor részévé válik: az utóbbi évek legfontosabb eseményeit, például a Brexit-népszavazás, vagy Donald Trump elnökké választása, nem érthető meg a populizmus figyelmen kívül hagyásával” – vélekedett Matthijs Rooduijn, az Amszterdami Egyetem politológia oktatója, aki harminc vezető tudós társaságában megvizsgálta az európai populizmus hátterét és esélyeit.

AFP / Mandel Ngan

A politológusok meghatározása szerint a populizmus lényege az – függetlenül attól, hogy jobb, vagy baloldali ideológiai alapra épül –, hogy az ennek szellemében politizáló pártok és személyek úgy ábrázolják a közéletet, mint a néptömegek és a korrupt és önző elit harcát, s azt hirdetik, hogy az igazságos társadalmakban mindig a többség akarata diadalmaskodik.

Az európai választások sorát március elején Észtország nyitja meg, ahol a sok tekintetben populista politikát folytató, jelenleg is kormányon lévő Centrumpárt megerősödése várható: a tömörülés, amely 1992-ben még csak 12 százalékon állt, a mostani választáson 30-35 százalékra számíthat, így továbbra is hivatalban maradhat. A párt egyébként komoly átalakuláson ment át az évek során, az első években leginkább a balti köztársaságban élő orosz kisebbség támogatását élvezte. Bár a Centrumpárt liberális pártként határozza meg magát, több kérdésben – például a könnyűdrogok, valamint az azonos neműek házassága terén – populista nézeteket vall.

Jobbra tolódó közép

Dániában a populista Dán Néppárt kívülről támogatja a jobbközép Venstre pártot is vezető Lars Lökke Rasmussen kormányát. Itt a Néppárt népszerűsége ugyan stagnál – a tömörülés támogatottsága a legutóbbi, 2015-ös választáson ugrott meg 12-ről 21 százalékra – ám Rasmussen politikája gyors ütemben közeledik a populistákéhoz.

Lökke Rasmussen

AFP / Jonathan Nackstrand

Különösen a migránsügyekben. A koppenhágai kabinet néhány hónapja azzal keltett figyelmet, hogy külön és szigorúbb szabályokat szabott meg a többségükben bevándorlók lakta negyedekben élő emberek számára: az ott élő gyerekeknek például hetente legalább 25 órát kell a családtól elválasztva a dán értékeket tanulmányozniuk. Most pedig egy olyan javaslat kerül a parlament elé, amely értelmében egy lakatlan szigetre költöztetnék az olyan migránsokat, akik bűncselekményeket követtek el, vagy akik hazájukban életveszélyben lennének, viszont Dániában nem kaptak letelepedési engedélyt. „A migránsok egy részét nem látjuk szívesen, és ezt érezni fogják” – magyarázta javaslatát Inger Stöjberg bevándorlásügyi miniszter.

Belgiumban az európai parlamenti választások napján, május 26-án tartanak parlamenti választást, ahol egyelőre csak annyi biztos, hogy a hivatalosan a több nemzetiségű ország békés felszámolását támogató nacionalista Új Flamand Szövetség (N-VA) kapja majd a legtöbb voksot. Belgiumban egyébként éppen ismét kormányválság dúl, Charles Michel kormánya decemberben megbukott, miután a legnagyobb flamand párt közölte, kilép a koalícióból, mert Michel aláírja az ENSZ Migrációs egyezségét (Ez az a megállapodás, amelyet a magyar kormány is elutasított, azt állítva, hogy az zöld utat ad az Európát „elözönlő” migránsoknak.)

Charles Michel

AFP / Belga photo / Nicolas Maeterlinck

A Michel-kormány már a parlamenti bizalmi szavazást is elveszítette, s most a választásig ügyvezetőként marad hivatalában. Nem kizárt, hogy a mostani választás után is hosszas kormány nélküli időszak következik, ám ehhez Belgium már hozzászokott, az évtized elején például jóval több, mint egy évig nem volt kormánya az országnak. Az N-VA a voksok mintegy harmadára számíthat, és miközben nem tudni milyen koalíció születik, az valószínű, hogy tovább gyengül a belga föderációs államberendezkedés.

Keleti populisták

Míg Lengyelországban annak ellenére a kormányzó populista Jog és Igazságosság (PiS) győzelme várható, hogy az őszi helyhatósági választáson az ellenzék jól szerepelt a nagyvárosokban, Görögországban a radikális és populista baloldaliak szövetsége, a Sziriza elvesztheti a megméretést. 2016 óta ugyanis feljövőben van a hagyományos kormánypárt, az Új Demokrácia. A Sziriza helyzetét az is rontja, hogy a nacionalista görögöket felháborítja a Macedóniával kötött országnév megállapodás, melynek értelmében a volt jugoszláv tagköztársaságot a jövőben Észak-Makedóniának nevezik majd. A nacionalisták ugyanis azt követelték, hogy az északi szomszéd nevéből teljes mértékben maradjon ki a macedón/makedón szó.

Idén Ukrajnában is lesznek fontos választások: előbb elnök-, később pedig parlamenti választást tartanak az Oroszországgal félig-meddig hadiállapotban lévő volt szovjet tagköztársaságban. Az országban a populista és a nacionalista erők csapnak össze, a populizmust leginkább Julija Timosenko volt kormányfő képviseli, míg a nacionalista irányt a hivatalban lévő, és egyelőre kevés eséllyel rendelkező Petro Porosenko államfő viszi.

Petro Porosenko

AFP / Wiktor Dabkowski

 Utóbbi a ”nyelv, hadsereg és vallás” szlogennel kampányol, és ennek levét a kisebbségek – köztük a magyar is – megisszák: az újonnan elfogadott törvények rendre korlátozzák a nem ukrán nyelvű oktatás és média lehetőségeit.