szerző:
MTI

A német alkotmányvédelmi hivatal szerint a párt politikája a szabadságon alapuló demokratikus rend ellen irányulhat.

A szabad, demokratikus berendezkedés elleni esetleges törekvések feltárását célzó ellenőrzés alá veti a német szövetségi alkotmányvédelmi hivatal (BfV) a bevándorlásellenes és szélsőjobboldali Alternatíva Németországnak (AfD) nevű pártot.

A BfV keddi közleménye szerint nyilvános adatok előzetes elemzése alapján a párt egészét a további ellenőrzést igénylő esetek (Prüffall) közé sorolták be, a párt ifjúsági szervezetét (Junge Alternative – JA) és egyik platformját, az A szárny (Der Flügel) elnevezésű szerveződését pedig a gyanús esetek (Verdachtsfall) közé.

Thomas Haldenwang, a BfV elnöke a döntést indokolva hangsúlyozta, hogy a nemzetbiztonsági szolgálat "a demokrácia korai figyelmeztető rendszereként" köteles intézkedni, ha "alkotmányellenes irányultság" jelei mutatkoznak egy párt vagy egy párt valamely részének tevékenységében.

Az AfD tiltakozott az alkotmányvédelmi hivatal lépése ellen. Alexander Gauland társelnök közölte, hogy megpróbálják jogi eszközökkel megakadályozni a hivatal ellenőrzését. Alice Weidel, a szövetségi parlamenti (Bundestag-) társelnöke kiemelte, hogy a BfV fellépése az AfD ellen "versenytorzítás a politikai versenyben".

A BfV közleménye szerint a további ellenőrzést igénylő eset besorolás azt jelenti, hogy folytatják és elmélyítik a nyilvános adatok gyűjtését és rendszeres elemzés alá veszik a párt nyilvános tevékenységét. Személyekre vonatkozó elemzést azonban nem végeznek, nem tárolnak személyes adatokat, és nem alkalmaznak hírszerzési módszereket.

A gyanús eset besorolás azt jelenti, hogy nemcsak nyilvánosan elérhető adatokat elemeznek, hanem hírszerzési munkamódszereket is alkalmazhatnak a vizsgálat során, amely egyes személyekre is kiterjedhet, és személyes adatok rögzítésével, tárolásával is járhat.

A közleményben az AfD egészének tevékenységéről kiemelték:

az előzetes elemzések alapján vannak arra utaló jelek, hogy a párt politikája a szabadságon alapuló demokratikus rend ellen irányul, de ezek a támpontok nem elégségesek a gyanús eset besoroláshoz. 

Hozzátették, hogy a további ellenőrzést legfőképpen a "népi-nacionalista", valamint a "muszlimellenes és egyéb idegen-, és kisebbségellenes" megnyilvánulások teszik szükségessé.

A JA-ról – amely a német sajtó szerint szoros kapcsolatban van a BfV megfigyelése alatt álló, szélsőjobboldaliként számontartott Identitárius Mozgalommal (Identitäre Bewegung) – a közleményben a többi között kiemelték: "nyomós támpontok" támasztják alá, hogy "szélsőséges törekvésről van szó", programja és tisztségviselőinek számos kijelentése "egyértelműen sérti" az emberi méltóság alkotmányos garanciáját.

A német sajtóban a radikális, széles körben szélsőjobboldalinak nevezett politikusok csoportosulásaként számontartott A szárny tevékenységéről a közleményben kiemelték: a szerveződés "politikai koncepciója a külföldiek, migránsok, különösen a muszlimok, valamint a politikailag másként gondolkodók kirekesztésére, megvetésére és messzemenő jogfosztására irányul", ami sérti az emberi méltóság védelme, a demokrácia és a jogállamiság elvét. Hozzátették, hogy "a nemzetiszocializmus relativizálása vörös fonálként húzódik végig" a platform képviselőinek megnyilvánulásaiban.

Legyen HVG pártoló tag!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig 45 millió forinttal segítették munkánkat.
2019-ben is olyan exkluzív sztorikat fogunk olvasóinknak bemutatni, mint tavaly a kamupártok pénzlenyúlásai, Lázár János bécsi videójának háttere vagy a szlovákiai újságírógyilkosság magyarországi szálai.
Ha önnek is fontos a minőségi újságírás, csatlakozzon!
Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig 45 millió forinttal segítették munkánkat.
2019-ben is olyan exkluzív sztorikat fogunk olvasóinknak bemutatni, mint tavaly a kamupártok pénzlenyúlásai, Lázár János bécsi videójának háttere vagy a szlovákiai újságírógyilkosság magyarországi szálai.
Ha önnek is fontos a minőségi újságírás, csatlakozzon!
Izraeli rendező nyerte a Berlinale fődíját

Izraeli rendező nyerte a Berlinale fődíját

Egyre több menedékkérő érkezik legálisan az EU-ba, főként Latin-Amerikából és a Nyugat-Balkánról

Egyre több menedékkérő érkezik legálisan az EU-ba, főként Latin-Amerikából és a Nyugat-Balkánról

Az eddigi legerősebb és legszebb telefonjával válaszol a Xiaomi a Galaxy S10-re

Az eddigi legerősebb és legszebb telefonjával válaszol a Xiaomi a Galaxy S10-re

Mészárlás Nigériában, tucatnyi halott

Mészárlás Nigériában, tucatnyi halott

Százezrek tüntettek Barcelonában a katalán függetlenség mellett

Százezrek tüntettek Barcelonában a katalán függetlenség mellett

Hivatalos: itt a 280 lóerős új Ford Focus ST

Hivatalos: itt a 280 lóerős új Ford Focus ST