Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Szerencsére a sebezhető fajokhoz sorolják, így ki tudták lőni.
A ragadozó a hadsereg egy ezredesének házába ment be reggel 7 óra körül egy szomszéd szerint. Egy másik közelben lakó látta, hogy ezután a leopárd az iskolába jutott be, ahol öt embert megsebesített.
Fegyveresek akkor lőtték ki, amikor egy katonai létesítmény közelébe került – tette hozzá Issa.
A leopárd a hadsereg egy tisztjének "házi kedvence" volt – mondták el N'Djamena, a főváros Amsinene kerületének lakosai.
A leopárdot (Panthera pardus) a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) vörös listája a sebezhető fajok között tartja nyilván. A Panthera állatvédő csoport szerint Afrikában 40 százalékkal csökkent a számuk az elmúlt években, pontos számuk nem ismert.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.