Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Liviu Dragnea, a román szociáldemokraták elnöke szerint orvosi vizsgálat igazolja, hogy a korábbi erdőügyi minisztert higannyal próbálták megmérgezni.
Arról számolt be egy vasárnapi televíziós műsorban Liviu Dragnea, a román Szociáldemokrata Párt elnöke és korábbi román belügyminiszter, hogy a volt erdőügyi miniszter, Doina Pană életére törtek tavaly,
megpróbálták megmérgezni.
A maszol.ro cikke szerint Pană orvosi vizsgálati eredményeket is mutatott Dragneanak erről, ezek az akkor még hivatalban lévő miniszternél higanymérgezést mutattak ki. Dragnea a legbátrabb miniszternek neveztek Pană-t, aki szerinte sokat tett az általa bevezetett erdőfigyelő rendszerrel, aminek köszönhetően nagy mértékben csökkent az illegális fakitermelés Romániában.
A román képviselőház elnöki posztját is gyakorló Dragnae szerint érthetetlen, hogy a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Igazgatóság (DIICOT) miért nem tesz valamit az ügyben, holott több bizonyíték is a rendelkezésére áll. A Maszol megjegyzi, hogy a DIICOT-hoz közel álló források május 9-én azt közölték: a hatóság emberölési kísérlet és szervezett bűnözői csoport létrehozásának gyanúja miatt végül eljárást indított, de azt is csak azután, hogy Pană panaszt nyújtott be.
A volt minisztert a mérgezés után súlyos szívproblémákkal kezelték, ám a gyógyszerek ellenére állapota rosszabb lett. Az ezután elvégzett orvosi vizsgálatok, illetve a toxikológiai analízis higanyt mutatott ki a szervezetében. Pană ezt követően, januárban nyújtotta be lemondását, Klaus Johannis elnök ezt azonban csak később fogadta el.
A kérdésre, hogy ki mérgezhette meg, Pană nem tudott felelni, csak annyit mondott: az intézkedéseinek hála az évente illegálisan kivágott fa mennyisége 8,8 millió köbméterről 0,4 millió köbméterre csökkent, amely feltehetően nem kis kárt okozott a bűncselekményből élőknek.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.