Trump elrendelte az Irán elleni csapást, majd visszakozott

Már a levegőben voltak a bombázók.

  • hvg.hu hvg.hu
Trump elrendelte az Irán elleni csapást, majd visszakozott

Utasítást adott az Irán elleni katonai csapások végrehajtására Donald Trump, válaszul az amerikai robotrepülőgép csütörtöki lelövésére.

Csütörtök este a beavatott katonai és diplomáciai vezetők még a hadműveletek megkezdésére vártak. A légicsapások radarállomásokat és rakétaindító létesítményeket vettek volna célba.

Az elnök akkor vonta vissza a parancsot, amikor a repülőgépek már a levegőben voltak, a hajók pedig elfoglalták kijelölt pozíciójukat.

A New York Times azt írja, egyelőre nem lehet tudni, hogy a válaszcsapást végrehajtják-e később, ahogy az sem világos, hogy Trump meggondolta-e magát, vagy csak stratégiai és logisztikai okokból halasztotta el a támadást. A nemzetbiztonsági tanácsadók között éles vita folyt az Iránnak adandó válaszról, de a Fehér Ház nem kíván nyilatkozni. A katonai válasz ellenzői a helyzet eszkalálódásától tartanak.

Az amerikai elnök Iránt vádolja a Hormuzi-szorosban elkövetett, tartályhajók elleni támadásokkal; e vádakra még konkrét bizonyíték nem került nyilvánosságra.