Az emberiség 11 százaléka éhezik

A helyzet harmadik egymást követő éve folyamatosan romlik.

  • MTI MTI
Az emberiség 11 százaléka éhezik

Egyre többen éheznek a világon, számuk tavaly 821 millió 600 ezer főre nőtt – olvasható az ENSZ hétfőn közzétett jelentésében.

2015-ben 785,4, 2016-ban 796,5, 2017-ben pedig 811,7 millió ember volt alultáplált. Viszonyszámmal kifejezve: az emberiség csaknem 11 százaléka nem jutott elegendő táplálékhoz 2015 óta, hányaduk mind a három évben nagyjából változatlan volt.

A jelentés készítői megemlítik: a helyzet alapján igencsak nehéz lesz elérni a célt, hogy 2030-ra megszűnjön a Földön az éhezés.

A jelentés elkészítésében az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági szervezete (FAO), az UNICEF (az ENSZ Gyermekalapja), az Egészségügyi Világszervezet (WHO), a Nemzetközi Mezőgazdaság-fejlesztési Alap (IFAD) és a Világélelmezési Program (WFP) vett részt.