Népszerűségvesztését megállítandó sutba vágja a Schröder-féle megszorítási politikát a német szociáldemokrata párt, és új szociális államot ígér. Ez azonban a koalíciós partner ellenkezése miatt leginkább csak ígéret is marad.
„Csökkentenünk kell az állami juttatásokat, és több egyéni áldozatot kell megkövetelnünk” – ezekkel a szavakkal jelentette be Gerhard Schröder szociáldemokrata (SPD) kancellár 2003. március 14-én a német parlament alsóházában az Agenda 2010 néven elhíresült szociális megszorító csomagot. Ezzel indította útjára azokat a változásokat, amelyek stabilizálták az addig „Európa beteg emberének” is nevezett német gazdaságot, csökkentették a munkanélküliséget, rendbe tették a költségvetést.
És elindította a lejtőn lefelé a pártját. 1998-ban az SPD ma már mesébe illő, 40,9 százalékos eredménnyel nyerte meg a választásokat, úgy, hogy több mint 20 millió biztos szavazót tudhatott maga mögött. A legutóbbi, 2017-es voksolásra a szó szoros értelmében megfeleződtek: már csak 20,5 százalékot értek el, s mindössze kilenc és fél millió német gondolta úgy, hogy rájuk kellene bízni a kormányt. A lejtmenet folytatódik: az Infratest dimap közvélemény-kutatói szerint ha ma lennének a választások, maximum 18 százalékra (más felmérések szerint 15–17 százalékra) számíthatnának. A párt létszáma is folyamatosan csökkent, az 1998-as 775 ezerből 2017-re már csak 443 ezer SPD-tag maradt.
Ezt a folyamatot szeretné most megállítani Andrea Nahles pártelnök a „Szociális állam 2025” elnevezésű programmal, ami bevallottan és tartalmában is az Agenda 2010 felülírása, a Schröder-féle politikával való végleges szakítás. Az SPD által elképzelt szociális állam ismét nagyvonalúbb lenne a munkanélküliekkel, több nyugdíjat ígér, emelné a kötelező minimálbért – és mindenekelőtt végleg maga mögött hagyna egy, a szocdemek számára átoknak bizonyult intézkedést. Ha ugyanis egyetlen szóban kellene megfogalmazni az SPD zuhanásának az okát, az így hangzana: Hartz IV.
| Távolodók |
A német kereszténydemokraták (CDU) is felülvizsgálták korábbi politikájukat és a menekültügyet, s annak 2015-ös kezelését vették górcső alá. Kétnapos, műhelybeszélgetésnek nevezett tanácskozásukon nem vett részt Angela Merkel, aki most már csupán kancellár, de nem a CDU elnöke. Annegret Kramp-Karrenbauer, a CDU új elnöke úgy nyilatkozott, az akkori események ismétlődhetnek meg. A kérdésre, hogy végső esetben a határok lezárása is szóba jöhetne-e, határozott igennel felelt – s ezzel jelentősen eltávolodott Merkel négy évvel ezelőtti politikájától, amikor a kancellár „humanitárius szükséghelyzetre” hivatkozva beengedte a menekülteket. Közvetlen politikai hatása ennek a kijelentésnek csakúgy nincs, mint az SPD szociális ígéreteinek: a nagykoalíciós kormányzás keretei között mindkettőből csak akkor következhetne konkrét intézkedés, ha ahhoz a másik fél is hozzájárul. S ahogy a CDU nem akar szociális könnyítéseket, úgy nem kíván az SPD a határlezárás lehetőségéről beszélni. Ezekkel a lépésekkel, ha egyelőre csak verbálisan is, de távolodnak egymástól, a közös kormányzástól. Figyelemre méltó, hogy most mindkét párt élén olyan elnök áll, aki nem tagja a kormánynak. Bár a német pártdemokráciától távol áll, hogy egy-egy pártelnök egyedüli döntéseket hozzon, a személye mégis meghatározó lehet. A korábbi időszakban, amikor Merkel kancellár és CDU-elnök, Sigmar Gabriel akkori SPD-elnök pedig alkancellár is volt, mindkettőjüket személyes sorsa is kötötte a koalíciós kormányhoz. Ma viszont sem Andrea Nahles SPD-elnök, sem Kramp-Karrenbauer nem bír kormányzati tisztséggel. Így az ő személyes egzisztenciájukban semmiféle változást nem jelentene, ha akár idő előtt, akár a 2021-es választások után megszűnne a közös kormányzás. |
Ez a megnevezése annak az állami juttatásnak, amire a 2003-as intézkedések óta az állástalanok még számíthatnak, ha már lejárt a munkanélküli-ellátás folyósításának ideje. Az pedig a korábbiakhoz képest hamar lejár: maximum két évig adják az utolsó bruttó fizetés arányában meghatározott ellátást (60, gyerekesek esetében 67 százalék), utána már csak a fix összegű segély, a Hartz IV. jár. Elnevezése onnan származik, hogy Schröder annak idején Peter Hartz Volkswagen-igazgatót kérte föl a részletek kidolgozására, ő pedig fejezetekbe foglalta elképzeléseit. A IV. fejezet rögzítette a magyarországi munkanélküli- és szociális ellátások szintjéhez képest még így is igencsak bőkezű juttatásokat. A Hartz IV. ma havi 427 eurót, házastárs után további 382, gyerekek után 322 eurót, plusz a lakhatás költségeit (lakbér, fűtés, világítás) jelenti. Ez sokkal kevesebb, mint a 2003-ig a munkanélküli-ellátás lejárta után folyósított segély, ami még mindig valamivel meghaladta az utolsó fizetés felét. Ráadásul a Hartz IV. arra kötelezi a segélyezettet, hogy fogadja el a hivatal által felkínált „elvárható” munkát, különben szankciók fenyegetik: a juttatás csökkentése, esetleg teljes törlése is szerepel a listán.
Nahles programja szerint a munkanélküli-ellátás ismét akár három évig is járna, az ezt követően folyósítandó segély új neve Bürgergeld, vagyis „polgárpénz” lenne. Ez egyrészt barátságosabban cseng, másrészt további két évig úgy folyósítanák, hogy sem a rászorultságot nem vizsgálnák, sem szankciók nem fenyegetnék az esetleges új munkahelyek között válogatókat. A rászorultsági vizsgálat ma azt jelenti, hogy csak az úgynevezett igényjogosultsági kereten belül lévő lakást finanszírozza az állam, az egyedülálló munkanélkülinek például ki kell költöznie a háromszobás lakásból, ha az volt neki, de a gyermektelen párnak is csak kétszobás ingatlan költsége dukál.
A másik nagy SPD-projekt az alapnyugdíj. A Hubertus Heil munkaügyi miniszter nevével fémjelzett elképzelés szerint annak, aki legalább 35 év munkaviszonnyal rendelkezik, vagyis ennyi időn keresztül fizette a járulékot, akkor is meg kellene kapnia a 900 eurós alapnyugdíjat, ha a fizetéséből számolva nem jönne ki ez az összeg. Ebben az esetben az államnak kellene azt kiegészíteni, mégpedig annak vizsgálata nélkül, hogy rászorult-e, vagy sem. Tehát ha a házastárs szép, négy számjegyű nyugdíjat kap, az sem változtat az igényjogosultságon. Ez utóbbit ellenzik az alapnyugdíjat elvben egyébként helyeslő kereszténydemokraták (CDU), akik álláspontja szerint ebben az esetben már ne járjon állami kiegészítés.
Az SPD szerint viszont a „munkás élet” elismerése nem függhet attól, ki hogyan házasodott. Ráadásul, mondják, hosszú távon tarthatatlan, hogy bárkinek kuncsorognia kelljen a nyugdíja kiegészítéséért, úgy kell tehát megállapítani a minimálbért, hogy abból kijöjjön majd az alapnyugdíj. Az SPD szociális csomagja így másik sarkalatos pontként azt határozza meg, hogy a minimálbért a jelenlegi óránkénti 9,19-ről 12 euróra emeljék. Ennek járulékaiból érhető el szerintük az alapnyugdíj.
A politikai jobboldal és a munkaadók, amint az várható volt, egységes elutasítással válaszoltak az SPD elképzeléseire. A CDU egyenesen a szociális piacgazdaság elárulásáról beszélt, a munkaadók szerint pedig mindez finanszírozhatatlan, a versenyképességet veszélyezteti. Ráadásul az időpont sem megfelelő: éppen most jelentette be Olaf Scholz pénzügyminiszter (SPD), hogy a következő években az eddigi többletek helyett mintegy 25 milliárdos költségvetési lyuk várható. Igaz, azt is hozzátette, a pártja által tervezett intézkedések finanszírozhatók, például a személyi jövedelemadó felső kulcsának 42-ről 45 százalékra emelésével. Erre persze megint felháborodás volt a jobboldal válasza – a feledés jótékony homályában hagyva azt, hogy Helmut Kohl kormánya idején még 56 százalék volt az szja legmagasabb kulcsa.
Kérdés, mindebből mi valósítható meg. Az SPD ugyan kormánypárt, de a kisebbik a két koalíciós partner közül, tehát mindehhez meg kéne nyernie a keresztény uniópártok (CDU–CSU) támogatását. Ez pedig több mint valószínűtlen. Az idén viszont esedékes a koalíciós kormányzás eredményeinek mérlegre tétele, így az sem kizárt, hogy az SPD már a nagykoalíció felmondását készíti elő a baloldali fordulattal, mondván: „Mi mindent megpróbáltunk, de ezekkel nem lehet.” S hogy „aki szociális államot akar, az 2021-ben szavazzon ránk, addig pedig ellenzékbe vonulunk”.
Egy szempontból mindenképp hasznos lehet az SPD számára a mostani fordulat. Ez ugyanis egyértelmű szakítás Gerhard Schröder személyével, akinek jelentős része volt a szocdemek népszerűségvesztésében. Nemcsak megszorítási politikája miatt, hanem azért is, mert a kancellársága után jól jövedelmező tisztséget vállalt az Északi Áramlat gázvezetéket működtető Nord Stream AG, valamint a legnagyobb orosz olajvállalat, a Rosznyefty igazgatótanácsi elnökeként. Mindezt „makulátlan demokratának” tartott jó barátja, Vlagyimir Putyin orosz elnök jóvoltából. A pártelnöki tisztségéről 15 évvel ezelőtt lemondott Schröder most azzal intézte el utódját, hogy szerinte Nahles amatőr hibákat követ el, s nem gondolhatja komolyan, hogy meglennének a közgazdasági képességei ahhoz, hogy a következő választáson az SPD kancellárjelöltje legyen.
WEYER BÉLA / BERLIN
A New York-i Közkönyvtár kiállítása bemutatja, hogyan vált egy nagyváros lapja nemzetközi tényezővé. A magazin egy évszázad alatt öt főszerkesztőt fogyasztott el, Adam Gopnik, a lap főmunkatársa néggyel is dolgozott.
Így reagáltak arra, hogy a főváros rendezi a Szivárvány Misszió Alapítvánnyal a Budapesti Büszkeség nevű rendezvényt.
