Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Az ő javára döntött a bíróság. A sértett búvár szerint rosszul.
Elon Musk Tesla- és SpaceX-vezér nyerte a pedofilozós bírósági ügyet, amely közte és a thaiföldi barlangban rekedt gyerekek kimentésén dolgozó egyik búvár között zajlott.
Az ügy előzménye az volt, hogy Musk a Twitteren "pedo guy"-nak, azaz pedofil fickónak nevezte a brit mentőbúvárt, miután összevesztek rajta, hogyan valósítsák meg a mentőakciót. (Musk egy merülő kapszulát készített, de az a búvárok szerint nem volt alkalmas a mentésre.)
A sértett, Vernon Unsworth rágalmazással vádolta Muskot, amiért lepedofilozta őt, a tárgyaláson pedig úgy fogalmazott: a Tesla első embere mélyen megbántotta és megalázta. Musk később törölte a bejegyzést, de az ügy nem ért véget, ez a Tesla-részvények árfolyamán is érződött.
A pereskedésnek néhány órája azonban vége szakadt, miután a bíróság – sokak meglepetésére – Musk javára döntött. A BBC beszámolója szerint a búvár és képviselője ugyan emelt fővel távoztak, de azt mondták, csalódottak, a döntés pedig rossz üzenet a társadalom felé. Musk természetesen örült, és úgy nyilatkozott, visszatért az emberekbe vetett hite.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.