Másfél évszázados történelmük legsúlyosabb válságával küzdenek a német szociáldemokraták: ez alkalommal nem külső ellenfelekkel vagy vetélytársakkal, hanem önmagukkal kell szembenézniük.
Találkozunk-e egy év múlva ugyanitt, ugyanígy? – a kérdésre mindkét politikusnő igennel válaszolt. Még márciusban történt, hogy kötetlen beszélgetést szerveztek Berlinben az országot nagykoalícióban irányító két nagy néppárt, a kereszténydemokrata unió (CDU) és a szociáldemokraták (SPD) elnökeivel. Akik történetesen mindketten nők. Annegret Kramp-Karrenbauer (CDU) és Andrea Nahles (SPD) kifejezetten szívélyes, mondhatni, baráti hangulatban válaszolgatott a moderátorok és a közönség kérdéseire. Arról is beszéltek, mennyivel könnyebb vagy éppen nehezebb a helyzetük az alapvetően férfiak dominálta politikában. Könnyebb, mondták, mert ha a partner is nő, egyszerűbben szót értenek egymással – és nehezebb, mert amikor nő kerül funkcióba, rögtön felteszik a kérdést, nem túl nagy-e neki a kabát, miközben férfi esetében ezt senki nem feszegeti.
Hát erről is beszélgethettek volna a jövő márciusra ígért újabb találkozón, ami azonban elmarad. Nahles ugyanis a hétvégén az összes létező funkciójáról lemondott. Már nem ő az SPD elnöke, a frakcióvezetést is otthagyta, sőt visszaadja parlamenti mandátumát is. A közvetlen kiváltó ok megismeréséhez elegendő fellapozni a Der Spiegel hamburgi hetilap hétvégi számát. Ebben részletes beszámoló olvasható az SPD parlamenti frakciójának múlt szerdai üléséről. Arról, hogy – hol névvel, hol név nélkül – melyik képviselő milyen szavakkal feszegette Nahles felelősségét abban, hogy az SPD katasztrofális eredményt ért el az európai parlamenti választáson. A 15,8 százalék valóban súlyos kudarc, a szövetségi köztársaság fennállása óta semmilyen választáson nem alázták meg így a 156 éves múltjára oly büszke pártot.
De hogy ezért mennyiben hibáztatható egyedül a pártelnöknő, az vitatható. Az egyik támadási pont a részvétel a sorrendben harmadik nagykoalícióban. Holott ez nem Nahles „bűne”, hanem annak eredménye, hogy a 2017-es választásokat követő hosszas egyeztetések után a liberális szabaddemokraták (FDP) nem vállalták a kormányzati felelősséget, s az SPD-t Frank-Walter Steinmeier államfő – korábbi szociáldemokrata külügyminiszter – felszólította, ne húzódozzon, az ország kormányozhatósága mindenekelőtt. Más kérdés, hogy Nahles fellépései ebben az átmeneti időben finoman szólva sem váltak pártja dicsőségére. Mert a választás után közvetlenül kijelentette, hogy mostantól ellenzék vagyunk, s akikkel eddig együtt dolgoztunk (értsd a CDU), ezentúl „kapnak a pofájukra”. Amikor pedig Merkelék az FDP-től kapott kosár után a szocdemekre szorultak, akkor nyilvánosan kigúnyolta őket, mint egy csúfolódó gyerek: „Bi-bi, most kell az SPD, ugye?!”
Ezzel együtt Nahles politikai mérlege korántsem negatív: az előző Merkel-kormányban munkaügyi miniszter, s a kötelező minimálbér bevezetésének élharcosa volt. Az már más kérdés, hogy a szociáldemokraták az ilyen, kifejezetten a társadalmi szolidaritásban elért eredményt sem tudták a sajátjukként „eladni”, az intézkedés a Merkel-kormány érdemeként került a köztudatba. Ezt a régi átkot úgy írta le a 2005-ös, első nagykoalíció idején Matthias Platzeck, az SPD akkori elnöke, hogy neki a kormányzás olybá tűnik, mint egy hajó, ahol egyesek lenn, a gépházban lapátolnak, mások meg a fedélzeten napoznak. Platzeck nem is bírta sokáig a lapátolást, egészségügyi okok miatt távozott.
De nem ő volt az egyetlen, aki nem tudott megmelegedni az SPD elnöki székében. A legendás Willy Brandt 1964-től 1987-ig, 23 éven át töltötte be ezt a funkciót, azóta 15 utódja volt, s ez még akkor is sok, ha Franz Müntefering kétszer is volt a poszton, további két alkalommal pedig átmeneti időre, megbízott elnökök álltak az SPD élén. S ha most sok szocdemhívő fölsóhajt, hogy „de jó is lenne, ha visszajönne Willy”, ez egyben az SPD demográfiai problémájára is rávilágít: a mostani választáson csak a 60 év felettiek körében ért el a párt az átlagnál jobb eredményt, a 34 év alattiaknál még a tíz százalékot sem sikerült megugrania.
Úgy tűnik, ezt a balhét most elvitetik Nahlesszel. Hogy milyen mértékben veszítette el párttársai, elsősorban a frakció bizalmát, arra jellemző, hogy még tartott a frakcióülés, amikor a Bild című bulvárlap online kiadása már szó szerinti idézetet közölt az ott elhangzottakból. Aminek summázata az volt, hogy „még nem tudni, ki lesz a főnök, de az már biztos, hogy Andrea nem”. Akkor még csak a frakcióvezetői posztról volt szó, de a hétvégére Nahlesnek a pártelnökségből is elege lett, s végleg bedobta a törülközőt. Míg a párton belül voltak néhányan, akik szerint nem kellett volna így elbánni vele, azért a túl nagy sajnálkozás jeleit nem lehetett látni. Angela Merkel kancellár és Kramp-Karrenbauer viszont kifejezetten meleg szavakkal méltatta Nahlesnek a közös munka során tapasztalt tulajdonságait.
A politikában csak AKK-nak emlegetett CDU-elnök egyébként külön is hálás lehet Nahlesnek: ő most megúszott egy, ha nem is ilyen durvának szánt, de mégiscsak várható számonkérést. Az EP-választáson ugyanis a CDU sem tündökölt, a bajor CSU-val együtt csak 28,9 százalékra futotta nekik. Ráadásul még a választás előtt a YouTube videómegosztón egy Rezo nevű, 26 éves fiatalember közzétett egy 50 perces, leszámolásnak szánt felvételt arról, mit rontott el a német kormány az elmúlt években, elsősorban a környezetvédelemben, a klímapolitikában. „Ne szavazzatok a CDU-ra, az SPD-re – meg persze az AfD-re sem”, biztatta követőit. A választás előtti napig 7 millióan töltötték le a filmjét, s azóta már 14 millió fölé emelkedett a nézők száma.
AKK a választás után arról elmélkedett, mennyire érvényesek az írott, általa analógnak nevezett sajtóra és véleményformálókra vonatkozó szabályok a digitális világ szereplőire, s nem kellene-e ezeket rájuk is kiterjeszteni. A gondolatának volt némi létjogosultsága. Hiszen amíg egy nyomtatott újság vagy annak online változata felelősséggel tartozik az ott közöltekért – amit jó esetben közzététel előtt látott még rovatvezető, szerkesztő is –, helyreigazításra, sőt Németországban ezt megelőzően kötelezően közzéteendő úgynevezett „ellenkező állításra” szorítható, addig a közösségi médiában bárki bármit, akár álnéven, minden ellenőrzés nélkül közzétehet. De a CDU elnökének szavait inkább úgy értelmezték, hogy cenzúrázni akar, a véleményszabadság korlátozását szeretné, s ez az egész pártra vetett rossz fényt. Nyilván ezt is magyaráznia kellett volna AKK-nak a pártelnökség hétvégi ülésén, ha nem az lett volna a váratlan feladat, hogy meg kell találni, most hogyan mehet tovább a közös kormányzás az SPD élén támadt űr után.
Nos, az űrt a szociáldemokraták, ha csak rövid időre is, gyorsan betömték: hétfői döntésük értelmében háromtagú testület, Malu Dreyer Rajna-vidék-pfalzi, Manuela Schwesig mecklenburg-előpomerániai miniszterelnök, valamit Thorsten Schäfer-Gümbel hesseni tartományi SPD-elnök veszi át ideiglenesen a párt irányítását. A továbbiakat a pártelnökség június 24-ei ülésén alakítják ki. A frakciót pedig az eddigi rangidős helyettes, Rolf Mützenich fogja vezetni – igaz, ő is csak megbízottként. A gyors döntésekkel a legfontosabbat, a Merkel által óhajtott kormányzati stabilitást garantálni tudták, a végleges tisztújításig azonban még sok önmarcangolás vár a német szociáldemokratákra.
WEYER BÉLA
weyer.bela@hvg.hu
Súlyos következményekkel jár és meglepő fordulatokat hozhat az a tulajdonosi összetétel, amely a kormány döntése alapján kialakul a magyar védelmi ipar meghatározó vállalatainál.
Így reagáltak arra, hogy a főváros rendezi a Szivárvány Misszió Alapítvánnyal a Budapesti Büszkeség nevű rendezvényt.
Új helyzet van.
Gyűlöletkeltésre hivatkoznak.
