A nyomozó hatóságokat és az igazságszolgáltatást is tehetetlenkedőnek láttató, politikusokat megbuktató bűnténnyé vált Romániában egy 15 éves lány megerőszakolása és meggyilkolása.
Rendszeresen vált ki országos visszhangot egy-egy, nők terhére elkövetett nemi erőszak, illetve gyilkosság Romániában. A július végén eltűnt 15 éves Alexandra Macesanu esete azonban vízválasztónak bizonyult: kormánytagok, magas rangú belügyi alkalmazottak buktak bele. Az ügy nemzetközi figyelmet kapott, s a korrupcióellenes harc terén „bezzegországként” emlegetett Románia igazságszolgáltatása rendkívül negatív megvilágításba került. A fiatal lány a dél-romániai Dobrosloveni községből autóstoppal indult a megyeszékhelyre, Caracalba. Eltűnését a szülei másnap jelentették a rendőrségen, a 112-es segélyhívón pedig maga Alexandra is jelentkezett, háromszor: elmondta, hogy elrabolták, életveszélyben van, és segítséget kért.
Pontos helymeghatározást nem tudott adni, de nagyjából leírta a házat – egy egykori műhelyépületet –, amelyben fogva tartották. A rendőrség ennek alapján nem tudta azonosítani a helyet, és mire rátaláltak és behatoltak az ingatlanra, a lány eltűnt. A helyszínen tartózkodó gyanúsított, Gheorghe Dinca beismerte, hogy két gyilkosságot követett el, Macesanun kívül az áprilisban eltűnt, 18 éves Luiza Mihaela Melencut is megölte. Az udvarán emberi maradványokat találtak, de a holttestet csak DNS-vizsgálattal lehetett azonosítani.
2014 novemberében Vaslui megyében történt hasonlóan megrázó bűntett. Akkor hét fiatal erőszakolt és kínzott meg egy 18 éves diáklányt – a buszra váró áldozatot gyakorlatilag elrabolták –, akit végül meztelenül a sorsára hagytak. Az elkövetőket első fokon öt év és nyolc hónap, illetve nyolc év és négy hónap közötti szabadságvesztésre ítélték, az ítélőtábla ezt másodfokon hat és tíz év közötti börtönre változtatta. A csoportos nemi erőszak óriási felháborodást váltott ki, több országos kampány is indult a nők elleni erőszak visszaszorítására. 2016-ban – néhány hónappal a vaslui ügyben hozott elsőfokú bírósági ítélet után – Románia aláírta a nők ellen irányuló erőszak valamennyi formájának felszámolását, illetve megelőzését célzó isztambuli egyezményt.
Úgy tűnt, valóban változnak a körülmények, sikerül javítani a közbiztonságon. A román statisztikai hivatal, illetve a belügyminisztérium adatai szerint évente körülbelül húszezer nemi erőszakról szóló bejelentés érkezik az illetékes szervekhez. Ez a szám évi 10 százalékkal nő, de nem azért, mert ennyivel több a bűncselekmény, hanem mert egyre több eset kerül a hatóságok látókörébe: az áldozatok, a szemtanúk mind nagyobb számban jelentkeznek. Időközben kiépült Romániában a védett házak rendszere, elindult az áldozatvédelem, szigorodtak a jogszabályok. Elvileg tehát Románia tényleg jobban teljesített a nők védelmének terén.
A caracali eset azonban arra világított rá, hogy a nők elleni erőszak megelőzéséhez nemcsak a megfelelő jogi keretekre, intézményi háttérre van szükség, hanem a teljes igazságszolgáltatás és a nyomozási rendszer átalakítására is, amelyek hatékonyságával kapcsolatban talán túl sok reményt tápláltak a korrupcióellenes harc eredményei.
Az utóbbi másfél évtizedben szinte az összes nagy korrupciós ügyben – ideértve a börtönbüntetésre ítélt egykori RMDSZ-es távközlési minisztert, Nagy Zsoltot, a kétévi felfüggesztett börtönt kapott egykori RMDSZ-es kolozsvári alpolgármestert, Horváth Annát is – a legfontosabb bizonyítékokat a mobiltelefonok cellaadatai és a telefonos lehallgatási jegyzőkönyvek szolgáltatták. Most azonban hiába telefonált többször az áldozat a tettes mobiljáról, több mint 18 óra kellett a helyszín beazonosítására. A Különleges Távközlési Hatóság technikailag nem volt felkészülve a helymeghatározásra, a Hírszerző Szolgálat rendszerét pedig – amit a politikusok elleni ügyekben oly gyakran bevetettek – a rendőrség az életvédelmi ügyben nem használhatta, mert ezt az alkotmány tiltja.
Az elkövető azonosításához a nyomozók kapcsolatba léptek a helyi szervezett bűnözéssel is. A kapott információk alapján az Alexandra eltűnését követő 48 órában három helyen is tartottak házkutatást, ám mindegyik téves riasztásnak bizonyult. Utóbb kiderült, hogy a maffiatípusú helyi szervezetek rendszeresen „igénybe veszik” a rendőrséget az egymással való leszámoláshoz. Ezt a bűncselekményt is arra használták fel, hogy egymás nyakára küldjék a nyomozókat, akik fel is ültek a hamis információknak.
Az elmúlt években több kritika is érte a hatóságokat azért, ahogyan a korrupciós ügyekben eljárnak. Rendszerint maszkos kommandósok törik rá az ajtót éjszaka vagy hajnalban a kenőpénz elfogadásával gyanúsítottakra (polgármesterekre, önkormányzati képviselőkre), és a családtagjaik, kiskorú gyerekeik szeme láttára vezetik el őket. Ebben az esetben azonban nem egy ismert politikust, közéleti személyt kellett előállítani, és a rendőrség nem is sietett. Habár már július 25-én este azonosították a gyanúsítottat, csak másnap reggel vonultak ki a rendőrök arra hivatkozva, hogy a jogszabályok szerint 6 előtt nem lehet házkutatást tartani. Ekkor a 15 éves lány már 48 órája eltűnt, és több mint 24 óra telt el az utolsó kétségbeesett segélykérése óta.
Az egymást követő hibák és mulasztások miatt sorra mondtak le az illetékesek. Július végén távozott az alig egy héttel korábban kinevezett Nicolae Moga belügyminiszter. Mennie kellett Ion Buda országos rendőrfőkapitánynak, és lemondott Ioan Sorinel Vasilica, a Különleges Távközlési Szolgálat igazgatója is. Váratlan, de annál megdöbbentőbb körülmények között történt Ecaterina Andronescu oktatásügyi miniszter asszony távozása: a tárcavezető azt találta mondani, „ő már otthon megtanulta, hogy ne üljön be idegenek mellé az autóba”. Az áldozathibáztatás kavarta felháborodás nyomán menesztették, pedig már harmadszor állhatott a minisztérium élén annak ellenére, hogy korábban épp korrupciós botrányok miatt kellett mennie.
A gyilkosságot követő országos felháborodás, a nyomozás során elkövetett hibák, a magas rangú tisztviselők sorozatos menesztése ellenére több politikus sem riadt vissza attól, hogy kampánytémaként kezelje a történteket. Viorica Dancila kormányfő – aki külön figyelmeztette politikustársait, hogy ne használják ürügyként a tragédiát saját politikai céljaik eléréséhez – azt javasolta, írjanak ki népszavazást az életfogytiglani börtönbüntetés és a kémiai kasztrálás bevezetésére hasonló esetekben.
A vaslui csoportos erőszak után felkorbácsolódott, aztán elült a népharag. Hogy a caracali bűntett kapcsán meddig tart ki, még nem tudni. A másik áldozatról, Luiza Mihaela Melencuról egy ideig kevesebb szó esett. Őt azért nem keresték az elmúlt három hónapban a rendőrök, mert feltételezték, hogy életben van, és mint megannyi romániai nő, valamelyik prostitúciós hálózat révén Nyugat-Európába került. A hét közepén azután megjelent a hír: alighanem az ő holttestét is megtalálták.
Ma sokan bíznak abban, hogy kiterjesztik a nyomozást, és egyértelművé válik: az ilyen esetek nem számítanak pusztán román belügynek, hanem európai problémákhoz is vezethetnek. Ha nem veszik félvállról a nők eltűnését, akkor talán sikerül feltérképezni a prostitúciós hálózatok, az emberkereskedelem működését, javítani a segélykérési rendszereket, és az életvédelem szolgálatába állítani az európai szinten szabályozott adatrögzítést, illetve adatszolgáltatást.
A New York-i Közkönyvtár kiállítása bemutatja, hogyan vált egy nagyváros lapja nemzetközi tényezővé. A magazin egy évszázad alatt öt főszerkesztőt fogyasztott el, Adam Gopnik, a lap főmunkatársa néggyel is dolgozott.
Így reagáltak arra, hogy a főváros rendezi a Szivárvány Misszió Alapítvánnyal a Budapesti Büszkeség nevű rendezvényt.
