Az auschwitzi haláltábor felszabadításának 75. évfordulója alkalmából rendezett amszterdami megemlékezésen Mark Rutte miniszterelnök azt mondta: "most, amikor már csak az utolsó túlélők vannak közöttünk, a kormány nevében bocsánatot kérek a korabeli hatóságok cselekedeteiért". A holland kormány "túl keveset tett" a nácik által üldözött zsidó származású állampolgárok védelme érdekében. "A holland kormánytisztviselők készséggel álltak rendelkezésre a németek parancsaira. Volt némi ellenállás a hollandok részéről, de összeségében nem sok. Legtöbben passzívan elnézték, hogy honfitársaikat elkülönítették, és megfosztották őket emberi méltóságuktól" - hangsúlyozta Rutte.A második világháború utáni holland történelemben ez volt az első alkalom, hogy a kormányfő bocsánatot kért az akkori holland állam második világháború alatt elkövetett cselekedetiért.Nyolc éve, 2012-ben Mark Rutte még elutasította a holland jobboldali Szabadságpárt felhívását a bocsánatkérésre, azzal az indokkal, hogy 2000-ben a kormány már bocsánatot kért azért a "hűvös fogadásért", amelyben a náci koncentrációs táborokból visszatérő zsidó túlélőket részesítették.1995-ben Beatrix holland királynő a jeruzsálemi knesszetben felszólalva "kivételesen kevésnek" nevezte azokat a holland állampolgárokat, akik segítettek az üldözöttek mentésében. Ugyanebben az évben a királynő úgy nyilatkozott, hogy "a hollandokat a holokauszt ténye mély szégyenérzettel tölti el", hivatalos bocsánatkérésre azonban nem került sor.A második világháború alatt körülbelül 140 ezer zsidó származású állampolgár élt Hollandiában, akik közül több mint 25 ezer náci német birodalomból menekült oda a nemzetiszocialista diktatúra elől. 1940 májusában a hitleri Németország megtámadta az addig semleges Hollandiát, amely még abban a hónapban megadta magát. A Jad Vasem holokauszt emlékközpont adatai szerint Hollandia megszállása alatt mintegy 107 ezer zsidót hurcoltak el a nácik koncentrációs táborokba. Közülük alig ötezren érték meg a táborok felszabadítását, és tértek haza. A német megszállás idején ugyanakkor mintegy 25 ezer zsidót honfitársaik bújtattak Hollandiában.
A holland miniszterelnök bocsánatot kért a zsidóktól a holokauszt miatt
Mark Rutte holland miniszterelnök kormánya nevében bocsánatot kért a zsidóktól vasárnap a zsidók második világháború alatti hollandiai üldöztetéséért.