szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Szerbiában és Romániában is megugrott az igazoltan koronavírussal fertőzöttek száma. Horvátországban több ezren vannak házi karanténban, de sokan nem tartják be a szabályait.

Koronavírus-világjárvány
Már egymillió fölött jár a koronavírussal megfertőzöttek számban a világon, mintegy 70 ezren vesztették életüket a betegség miatt, a gazdasági hatások pedig kiszámíthatatlanok. Az eseményeket követni is nehéz, de mi igyekszünk mindenről tájékoztatni olvasóinkat. Tartson velünk, olvassa cikksorozatunkat.
Friss cikkek a témában

Egy hónappal az első romániai koronavírusos eset diagnosztizálása után Romániában 906 fertőzöttet tartanak nyilván, közülük 86-an meggyógyultak, 17-en meghaltak.

A viszonylag jó gyógyulási statisztika hátterében az állhat, hogy a hatóságok által közölt csütörtöki adatok szerint a megfertőződöttek átlag életkora 43 év, csak öt százalékuk tartozik a 70 év fölötti korosztályba.

A kór gócpontjának a moldvai Suceava megye számít, ahol a megyei kórház több mint száz orvosa, nővére és ápolója fertőződött meg az intézmény vezetésének elhibázott döntései miatt. A betegség halálos áldozatai közül hetet ott kezeltek. A kórház bezárása, a betegek átszállítása a térség más kórházaiba egész Moldvában aggodalmat keltett.

A szomszédos Iasi megye önkormányzatának elnöke arra kérte csütörtökön a kormányt, hogy ne szórják szét a betegséget, és ne alakítsák Románia "Lombardiájává" a térséget.

A suceavai kórház menedzserét szerdán leváltották, a kórházat fertőtlenítették, és kizárólag koronavírus-fertőzöttek fogadására rendezik be. A romániai orvosok továbbra is a védőfelszerelések hiányára panaszkodnak. A Védelmi Minisztérium bejelentette: az egészségügyben használható százezer védőruhát tartalmazó, 45 tonnás légi szállítmány érkezett csütörtökön Szöulból Bukarestbe.

Hirtelen megugrott, 303-ról 384-re növekedett az új típusú koronavírus-fertőzöttek száma Szerbiában szerdán.

A szakértők szerint ennek legfőbb oka az, hogy tömeges tesztelésbe kezdtek, és a több teszt több fertőzöttet is jelent.

Emellett a belgrádi kormány elindított egy oldalt, amelyen követhető, hogy melyik településen hány fertőzött van. (Ezt Magyarország, az unióban egyedülálló módon, nem tette meg.)

Bosznia-Hercegovina háromtagú elnöksége arra kérte a lakosságot, maradjon otthon, és tartsa be az előírásokat, a fertőzések száma ugyanis csak a napokban kezd majd hirtelen növekedni. A nyugat-balkáni országban eddig 173 fertőzést regisztráltak, hárman pedig belehaltak a COVID-19 nevű betegség szövődményeibe.

Az észak-macedóniai beszámolók szerint az országban nyilvántartásba vett 177 fertőzött között 15 egészségügyi dolgozó is van.

Koszovóban, részben a járvány kezelése miatt is, megbukott a kormány, azt azonban egyelőre nem lehet tudni, mikor tarthatnak előrehozott választást. A választási előkészületeket korábban Észak-Macedóniában és Szerbiában is leállították a fertőzés terjedése miatt.

Horvátországban és Szlovéniában is tovább nőtt az új koronavírussal fertőzöttek száma. A kormányok arra kérik az állampolgárokat, hogy legyenek fegyelmezettek, és tartsák be a korlátozó intézkedéseket.

A horvát parlamentben szerdán heves vita folyt arról, hogy a kormány elrendelheti-e azok telefonos nyomon követését, akiket házi karanténban tartózkodásra köteleztek.

Az ellenzék szerint az ilyen intézkedés diktatúrához vezet. Zágráb egyelőre nem hirdetett ki rendkívüli helyzetet.

Horvátországban több ezren vannak házi karanténban, ám sokan nem tartják be annak szabályait, továbbra is eljárnak gyógyszertárba vagy élelmiszerboltba. A rendőrség eddig 657 esetben intézkedett emiatt. Egy koronavírussal fertőzött pár kedden Zágrábban egy benzinkúton vásárolt, majd használták az illemhelyiséget is, amelyhez elkérték a kulcsot. Tudtak arról, hogy fertőzöttek, mégsem figyelmeztették az ott dolgozókat. Az esetre bejelentés alapján derült fény.

Az országban szerda reggel kilenc óra óta 63-mal, 481-re nőtt a regisztrált fertőzöttek száma. Már hivatalosan is van egy halálos áldozata a járványnak.

Szlovénia már korábban beszüntetett minden szükségtelennek ítélt tevékenységet az országban. Tomaz Gantar egészségügyi miniszter szerdán arra kérte az embereket, hogy tartsák be a szabályokat, hogy lassítani tudják a járvány terjedését.

Szlovéniában jelenleg 539 ellátásra szoruló fertőzött fekvőbeteget tudnak ellátni a kórházak, 56-ot az intenzív betegellátó osztályon – hangsúlyozta a tárcavezető hozzátéve, hogy ezek a kapacitások szükség esetén a duplájára növelhetők. Hiány van ugyanakkor védőfelszerelésekből és lélegeztetőgépekből – hangsúlyozta.

Az országban egy nap alatt 48-cal, 528-ra emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma, és eddig öten haltak meg a járvány következtében.

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

A koronavírus korunk legnagyobb krízise, melyben szó szerint létfontosságú a hiteles forrásból való tájékozódás. A HVG-ben ebben a helyzetben is elhivatottan teszünk eleget küldetésünknek: pontos, tényszerű és független tájékoztatást biztosítunk olvasóinak.

Arra kérünk támogasd munkánkat, hogy a nehéz körülmények között is naprakész információval szolgáljunk neked.

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

A koronavírus korunk legnagyobb krízise, melyben szó szerint létfontosságú a hiteles forrásból való tájékozódás. A HVG-ben ebben a helyzetben is elhivatottan teszünk eleget küldetésünknek: pontos, tényszerű és független tájékoztatást biztosítunk olvasóinak.

Arra kérünk támogasd munkánkat, hogy a nehéz körülmények között is naprakész információval szolgáljunk neked.
Cser-Palkovics: Drasztikusan nőtt a megyében a fertőzöttek száma

Cser-Palkovics: Drasztikusan nőtt a megyében a fertőzöttek száma

Nagyszabású televíziós show-ra készülnek világsztárok az egészségügyi dolgozókért

Nagyszabású televíziós show-ra készülnek világsztárok az egészségügyi dolgozókért

Legyőzzük a vírust, mert az együttműködés feketeöves nagymesterei vagyunk

Legyőzzük a vírust, mert az együttműködés feketeöves nagymesterei vagyunk