Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Egy hetet töltött kórházban a brit miniszterelnök, gyógyultan távozhatott.
Egy héttel az után, hogy koronavírussal kórházba került, Boris Johnson elhagyhatta a kórházat – írta meg a Politico. A brit miniszterelnök orvosi tanácsra még nem kezd el egyből dolgozni.
Johnson már három nappal ezelőtt kikerült az intenzív osztályról, de még orvosi megfigyelés alatt hagyták. Az után vitték be kórházba, hogy a betegségének tünetei még tíz nap önkéntes karantén után sem múltak el, az állapota viszont romlott. Tüdőgyulladása viszont nem lett, és lélegeztetőgépre sem kellett rakni.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.