Egy Venezuelában elfogott amerikai zsoldos arról nyilatkozott, hogy őt és csoportját azért küldték az országba, hogy rabolják el Nicolas Maduro elnököt – írja a Guardian. Airan Berryt és társát, Luke Denmant vasárnap fogták el a venezuelai biztonsági erők, egy számos áldozatot követelő tűzharc során. Keddi cikkében a Guardian ismerteti Maduro álláspontját, aki szerint a két zsoldos egy 13 fős "terrorista" alakulat élén, az Egyesült Államok kormányának megbízásából tört hatalmának megdöntésére.
Mike Pompeo amerikai külügyminiszter a héten nyilatkozva tagadta, hogy a kormány "közvetlenül" érintett lenne a történtekben. A cikk szerint a két amerikait alkalmazó biztonsági cég vezetője, Jordan Goudreau arról nyilatkozott a Reutersnek, hogy Berry és Denman egy általa szervezett invázióban vettek részt.
A fogságban lévő Barry csütörtökön a venezuelai köztévé adásában ismerte el, hogy a Caracasban található Miraflores elnöki palotát akarták megtámadni. A rajtaütés céljául Maduro elrablását jelölte meg. Nyilatkozata szerint terveik között szerepelt többek között a főváros melletti katonai légitámaszpont elfoglalása is.
Egy nappal korábban Denman is ugyanilyen körülmények között ismerte el mindazt, amit az elnök korábban mondott róluk. Erről egy őt ismerő katonai szakértő a Wall Street Journal számára azt mondta, Denman, aki korábban egy különleges alakulatnál szolgált, az ott használt tanított módon egyértelműen jelezte, hogy kényszer alatt tesz vallomást.
Miközben a latin-amerikai országban évek óta súlyos gazdasági válság van, Maduro orosz katonai segítséggel őrzi a hatalmát, az összeomlást pedig kínai hitelekkel odázza el. Az elnök szerint az ellene küzdő politikusokat az USA támogatja, amit az is mutat, hogy Washington elismerte hivatalos államfőként Juan Guaidót, a Nemzetgyűlés ellenzéki elnökét. Eközben az ENSZ szerint ezerszámra végzik ki az ellenzékinek tartott embereket a biztonsági erők.