szerző:
MTI / hvg.hu
Tetszett a cikk?

Donald Trump nem tud megbékélni a gondolattal, hogy ne ő nyerje az amerikai elnökválasztást. Georgiában eközben elrendelték a szavazatok újraszámlálást.

Donald Trump amerikai elnök jogászai újabb perkeresetet nyújtottak be, Georgiában pedig elrendelték az újraszámlálást szerdán. Az amerikai elnök jogászcsapata a szövetségi bírósághoz nyújtott be keresetet a michigani választási eredmények érvényesítésének felfüggesztése érdekében. Michiganben Donald Trumpnak - az amerikai sajtóban megjelent és még nem hivatalos adatok szerint - mintegy 148 ezerrel kevesebb voksa van, mint kihívójának, Joe Bidennek.

Érvelésükben az elnök jogászai feltételezett választási szabálytalanságokra hivatkoznak.

A michigani választásokért felelős hatóság szóvivője, Jake Rollow közleményben utasította vissza a perkeresetben megfogalmazott állításokat. "Ez nem változtat az igazságon: a választásokat Michiganben tisztességesen, biztonságosan, átláthatóan rendezték meg, és az eredmények pontosan tükrözik az emberek akaratát" - fogalmazott Rollow.

Négy pontban foglalta össze Joe Biden és a stábja, mivel kezdik el az első munkanapjukat

Joe Bidenék már dolgoznak az átadás-átvételen.

A déli Georgiában szerdán hivatalosan is elrendelték a szavazatok kézzel történő teljes újraszámlálását. Brad Raffensperger, a választásokért is felelős államminiszter szerda délelőtti sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy minden egyes megyében kézzel számolják újra a szavazatokat. A két politikus között ugyanis túl kicsi a szavazatkülönbség - fogalmazott Raffensperger. Leszögezte, hogy az eljárás "építi a bizalmat". Raffensperger azt is hangsúlyozta, hogy a georgiai választásnak "országos jelentősége" van, és ezért a választási csalásokra vonatkozó minden egyes feltételezést és bejelentést kivizsgáltat. A választás eredménye november 20-ig meglesz - tette hozzá.

Brian Kemp, Georgia republikánus kormányzója már kedden jelezte, hogy csakis a jogszerű szavazatokat számlálják újra. A november 3-án tartott választások után négy tagállamban - Észak-Karolinában, Georgiában, Arizonában és Alaszkában - még mindig nincs végeredmény, Pennsylvaniában és Nevadában pedig Donald Trump jogászcsapata már benyújtotta a perkereseteket.

Donald Trump elnök szerdai Twitter-bejegyzései egyikében ismételten választási csalásról írt. Mint fogalmazott: a választási folyamatot "rakás korrupció és tisztességtelenség" jellemezte. "Győzni fogunk" - írta az elnök.

A hivatalos végeredmény hiánya ellenére az amerikai sajtójelentések jó része arról számol be, hogy Joe Biden és munkatársai már a leendő demokrata kormány összeállításával foglalkoznak.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!