6 új ötlet a hosszú és egészséges élethez
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
Az orosz titkosszolgálat egyik ügynöke maga mondta el Alekszej Navalnijnak a megmérgezése részleteit, egy megdöbbentően amatőr lebukással.
Alekszej Navalnij kiderítette, hogyan mérgezték meg – írta meg a CNN. Az orosz ellenzéki politikus a Bellingcat oknyomozó újságírói hálózat és a CNN segítségével tudta meg, miként juttatták a szervezetébe a novicsok nevű idegmérget:
az egyik alsónadrágjának belsejébe csempészték be.
Onnan pedig, amint elkezdett izzadni, a bőrén át felszívódott a szer.
Adja magát a kérdés: honnan származik az információ? Erre a válasz olyan, amit elsőre elhinni is nehéz, hogy nem egy gyenge kémfilm forgatókönyvéből származik:
Navalnij egy titkosszolgálati vezetőnek kiadva magát felhívta a megmérgezésére küldött ügynököt, aki elmondott neki mindent.
Navalnij most Németországban lábadozik – hogy pontosan hol, azt titokban tartják –, onnan hívta fel Konsztantin Kudrjavcevet, a KGB-utód Szövetségi Biztonsági Szolgálatnak (FSZB) azt az ügynökét, akiről az oknyomozók már kiderítették, hogy a mérgezés után a helyszínre, Tomszkba küldték a nyomokat eltüntetni. A telefonját úgy álcázták, hogy Kudrjavcev azt lássa, az FSZB központjából kap hívást. Navalnij pedigaz FSZB egyik vezetőjeként mutatkozott be, majd információkat kért arról, hogy mi történt, miért nem sikerült a merénylet. Kudrjavcev egy 45 perces beszélgetésben magyarázta el neki a részleteket.
A hibát a merénylő szerint ott követték el, hogy hagyták, hogy a repülő, amelyen Navalnij rosszul lett, kényszerleszállást hajtson végre. Ha nem engedik ezt, akkor a levegőben meghalt volna a politikus. Azt is elárulta: még valamivel több mérget is adtak, mint a halálos adag.
Navalnij augusztus 20-án ellenzékiekkel tárgyalt Szibériában, és hazafelé, a Moszkvába tartó repülőn rosszul lett. A gép kényszerleszállást hajtott végre Omszkban, a 44 éves politikust az ottani kórházba szállították, ahonnan később Berlinbe vitték.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
Sokszor kipróbált eszközökkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
Magyar Péter felemelkedése önmagában csak az egyik oka annak, hogy a miniszterelnök alatt szemlátomást inog a szék.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A tervet Magyarországra szabták.
A hőmérő is 30 fok fölé kúszik.
A fiú fiatalabb testvéreivel játszott, akik magára hagyták, ekkor történt a baj.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.