Donald Trump: Lebombázott az USA három iráni atomlétesítményt
Az amerikai elnök békekötésre szólította fel a teheráni vezetést, ellenkező esetben sokkal nagyobb támadást helyezett kilátásba.
Minszk több kerületében is tartottak tiltakozó megmozdulásokat szombaton, az egyik rendezvény néhány résztvevőjét őrizetbe vették.
A főváros egyik délkeleti kerületében Mikulás-futást tartottak, a résztvevők útközben csokoládét osztottak a gyermekeknek. A rendezvényen nem hangzottak el politikai jelszavak, zászlók sem voltak. Négy rendőrségi autóbusz érkezett a helyszínre és két, Mikulás-jelmezes futót őrizetbe vettek - jelentette a Nasa Niva hírportál.
Közösségi portálokon videókat lehetett látni, amint a főváros Losica, Sabani és Urucsje kerületében fehér-vörös-fehér zászlók alatt vonultak ellenzéki tiltakozók menetelve, illetve láncba fejlődve. A BelTA hírügynökség jelentése szerint Aljakszandr Lukasenka hívei autókkal vonultak állami jelképek alatt Egységes Fehéroroszország jelszóval a Mahiljev megyei Aszipovicsibe, ahol a település közelében a második világháborúban vívott ütközetre emlékeztek.
A fehérorosz ellenzék az augusztus 9-i, vitatott tisztaságú elnökválasztás óta tüntet, a hatodik mandátumára a hivatalos eredmény szerint 80,1 százalékkal megválasztott Lukasenka lemondását követelve.
Az amerikai elnök békekötésre szólította fel a teheráni vezetést, ellenkező esetben sokkal nagyobb támadást helyezett kilátásba.
Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.
A Tisza Párt elnöke legújabb bejegyzésében kifejezetten a fideszeseket szólította meg.